Dr. Balázs Lajos egyetemi tanár, néprajzkutató volt csütörtök este a Székelyföld folyóirat vendége, a periodikában ugyanis közölték egy nemrég tartott előadását a paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs változásairól.
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház új előadásával a tinédzsereket szólítja meg. A rendező szerint Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című produkciója hiánypótlónak nevezhető, hiszen a térségben a tizenéves gyerekeknek nem igazán készült előadás.
A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola, valamint a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola szombaton 18 órától a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében tart közös vokálszimfonikus hangversenyt.
Körvonalazódik a Csíki Székely Múzeum vártörténeti kiállítása, már csak néhány tárlatrendezési munkálatot kell elvégezni. Gyarmati Zsolt múzeumigazgató szerint most már biztos, hogy az állandó tárlat májusban nyílik meg.
A Csíki Játékszín egy következő produkciójához bizonyos stílusú antik bútorokat keres. De hogyan is kerülnek a színház birtokába azok a bútordarabok, amelyeket nem külön egy-egy előadás céljára gyártanak le, vagy éppen nem bútorturkálóban – amelyeket majd átalakítanak a színház ezermesterei – szereznek be? Azok, amelyek különböző előadásokban fel-fel bukkannak, és amelyeknek saját történetük van. Erről beszélgettünk Parászka Miklóssal, a...
A csíkszeredai Gyermekek Háza Borsika néptánccsoportjának tizedik születésnapját gálaműsorral ünnepelték kedden este a Csíki Játékszín nagytermében.
Vinczeffy László Munkácsy-díjas művésznek nyílt tárlata hétfőn este Csíkszeredában, a Pál Aukciósház és Galériában. Az elismert alkotóval beszélgettünk.
A harmadik ág címmel Gazda József irodalom- és műkritikus, esszéíró, szociográfus új könyve jelent meg, a kétkötetes művet pénteken mutatták be a csíkszeredai városháza dísztermében.
A kultúra és a művészet nyelvén szeretne foglalkozni különböző társadalmi kérdésekkel a Lármafa Egyesület, melynek tagjai a multikulturalitásban hisznek. Az egyesület eddigi munkájáról és további céljairól Csernátoni Loránddal, a szervezet vezetőjével beszélgettünk.
Péter Ernő csíkszeredai hegedűművész, illetve Marius Popescu zongorista (Kolozsvár) tart szonátaestet február 20-án, hétfőn 18 órától a Nagy István Művészeti Iskola aulájában.
Nyárádszereda idén tizennegyedik alkalommal emlékezik történelmének legfényesebb pillanatára, arra, hogy 1605. február 21-én a településen a székelyek fejedelmükké kiáltották ki Bocskai Istvánt.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
A csíkszeredai Pál Aukiósház és Galériában hétfőn 18 órától a Munkácsy-díjas Vinczeffy László sepsiszentgyörgyi képzőművésznek nyílik egyéni tárlata.
A táncszínház ritka műfaj Marosvásárhelyen, most először vállalkozik erre a Nemzeti Színház egy világhírű koreográfus, román és magyar színészek, táncosok segítségével. A zeneirodalom egyik legnépszerűbb darabját, a Carmina Buranát „táncolják el” a nagyérdeműnek.
Idén ismét bepillantást nyerhetünk a kortárs képzőművészet, pontosabban a grafika területén zajló nemzetközi folyamatokba: második alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Grafikai Biennálét.
A tavasz, a bor és a szerelem himnuszát mutatják be pénteken a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A jól ismert Carmina Burana középkori versgyűjteményt táncszínházi előadásként viszi színre Gigi Căciuleanu.
Egy teljes hétig nyitott kapuk várják a marosvásárhelyi színitanodában az érdeklődőket. A színházbarátok, az egyetemisták hozzátartozói, de a mai középiskolások is akár egy napra diákok lehetnek a színin.
A Finito című darabbal vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Csíki Játékszín. Tasnádi István verses komédiája a tavalyi évad legtöbb közönségszavazatát elnyert előadásként a kisvárdai fesztiválon is a közönségzsűri díjában részesült.
Már hétfőtől megvásárolhatók a jegyek a Szent György Napok kulturális hetén beütemezett színházi előadásokra.