Konyhakredenc és rekamié a színpadon

„Ha körülnézünk az erdélyi színházak háza táján, láthatjuk, hogy nagyon gazdag a nagy múlttal rendelkező társulatok bútortára. Ez onnan származott, hogy a második világháború után, mikor ezek a társulatok szerveződtek, a korösztön lehetővé tette, és sok szempontból a körülmények hozzájárultak ezeknek a bútortáraknak a kialakításához. Ennek hátterében részben a színháztámogató polgárság adakozó kedve állt, vagy pedig olyan örökség, amelynek nem volt gazdája a háború után. Az antik bútor nem volt érték. Annál nagyobb színpadi értéket jelentett, hiszen nagyon könnyű volt az az időutazás, amit egyes előadások vállaltak, kéznél voltak ezek a gyönyörű és értékes bútordarabok. Amikor mi indultunk 1999-ben, teljesen más volt a helyzet: akkorra a régi bútorok a régiségkereskedők raktáraiba költöztek, és olyan magas áron lehet hozzájutni, hogy mi ezt költségvetésileg nem tudjuk megengedni magunknak” – magyarázta Parászka Miklós.

Mint elmondta, előadásaikban van kevés bútorral berendezett színpad is, amely már egy stílustörekvés, és a stilizáltság irányába viszi el az előadást, mint például a Hegedűs a háztetőn című produkciójukban, ahol könnyen legyártható és mozgatható hokedlikkel alakították a színpadképet. Mindemellett gyakran mégiscsak szükséges és elkerülhetetlen bizonyos konkrét bútorok beszerzése. Volt, hogy ideiglenesen, egy-egy előadás játszási idejére kapott a színház kölcsönbe bútorokat. „A Csókos asszony előadásunkban használt bútorzat, a nagyon szép, formás, klasszikus székek, az én személyes családi bútorom. Így kettős ragaszkodás alakult ki: nemcsak az előadást szerettem, mint színházunk termékét és egyik kedvenc gyerekét, hanem jó volt látni az előadásban azokat a székeket, amely része volt a családunk életének” – osztotta meg velünk a színház igazgatója.

A tavalyi évadban bemutatott Mint a sót című mesejátékban egy különleges formájú nádszéket szerettek volna használni. Budaházi Attila, a színház dramaturgja, az említett előadás írója és rendezője a Facebook közösségi oldalon kérdezte meg ismerőseit, nem tudna-e valaki hasonlóval szolgálni. Mint elmondták, három percen belül egy Csíkszeredából Amerikába kiköltözött hölgy írt vissza, hogy itthon nekik van egy ugyanilyen a teraszon, és a színház használhatja nyugodtan az előadásban.

Volt olyan adományozó, aki végleg a színháznak adta az örökölt bútordarabját. Neki cserében csupán az volt a kérése – mivel nagyon szereti a társulatot és a színházat is –, hogy egy alkalommal vigye a társulat magával a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljára, amit a társulat szívesen meg is tett. „Ez volt a kompenzáció azért a nagyon értékes konyhakredencért, ami aztán felbukkant még különböző előadásainkban, legutóbb a Vaknyugatban tett jó szolgálatot ez a különös bútordarab. Vagy ugyanúgy, kellett most még egy másik konyhabútor, ami a Tóték című előadásban lesz látható, egy zöld konyhakredenc. Egy másik kedves munkatársunknak a szintén családi öröksége egy költözés során vált úgymond fölöslegessé. És hát mi rögtön lecsaptunk rá, mert ennél jobbat se kitalálni, se elkészíteni nem lehetett volna, benne van több évtizedes élet és egy egész korhangulat ebben a bútordarabban” – fejtette ki Parászka.

Történt olyan is, hogy vidéki kiszállás alkalmából fedeztek fel egy-egy különlegesebb széket, egy parasztszobából valahonnan odakeveredett bútordarabot, amelyet aztán a helybéliek felajánlottak és átadtak a színháznak, hogy adott esetben használják az előadásokban.

„Úgy gondolom, hogy pontosan azért, mert nekünk egyáltalán nem volt bútortárunk, amikor indultunk, ezek a kis kalandok és ez a bútortár kiépítése és kiegészítése mindenképpen egy kicsit a társulatunk életéről is szól” – véli az igazgató.

A jelenleg keresett bútordarabok Móricz Zsigmond egy 1923-ban írt művének, a Búzakalásznak a színpadra viteléhez kellenek, a darabban szereplő kisvárosi polgármesteri család szalonjának berendezéseként. „Része ennek a berendezésnek egy íróasztal, egy ülőgarnitúra, egy toalettasztal. És ennek a bútorzatnak keressük a megoldását, hiszen ilyen korszakból nincs bútorzatunk még. Ha olyan áron tudják kínálni, amely a költségvetésünkbe belefér, szívesen meg is vásárolnánk ezeket, mint hosszabb távú befektetés” – jegyezte meg Parászka Miklós.