Csűrszínházi program hónapokon keresztül

Bár a múlt évben még szinte az utolsó Csűrszínházi Napokat szervezte Széllyes Ferenc, idén nagy lelkesedéssel fog neki a több hónapon keresztül tartó Csűrszínházi programnak. Pénz nincs, de a Csűrszínházi mozgalom mégis csak 10 éves lesz idén – vélekedik és lelkesedik a Csűrszínház Egyesület elnöke.

Duett a színpadon és az életben is

Dóri keveset és csendesen beszél, Zoltán sokat és jóval erőteljesebb hangon – állapítom meg a Szinetár–Bereczki művészházaspárról a koncertjük előtt. A színpadon mégis megfordul a dolog: a feleség mesél, a férj inkább kiegészíti az információkat. Évődik, civódik egymással a házaspár, na meg énekel. Mert azért mégiscsak ezért jöttek Marosvásárhelyre – mégpedig egy hónapon belül immár másodszor.

Duett a színpadon és az életben is
2012. március 05., hétfő

Metamorfózis a 21. században

Közös hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar szombaton.

Metamorfózis a 21. században
Metamorfózis a 21. században
2012. március 05., hétfő

Metamorfózis a 21. században

2012. március 05., hétfő

Vendégségbe jön a Kolozsvári Magyar Opera és a Krétakör

Különleges vendégjátékokra várja a nagyérdeműt a marosvásárhelyi színház, a Kolozsvári Magyar Opera olasz nyelvű operával, a budapesti Krétakör pedig erdélyi gyerekszereplőkkel mutat be egy előadást. Mindkét vendégjátékot március közepén láthatja a közönség.

Vendégségbe jön a Kolozsvári Magyar Opera és a Krétakör
2012. március 05., hétfő

Három napig tart a Nőnap a színházban

Minden évben kedveskedik a nőknek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Nők napján, idén azonban nem csak női, hanem családi ünneplésre hívják a színházbarátokat, mégpedig három napig.

Három napig tart a Nőnap a színházban
Három napig tart a Nőnap a színházban
2012. március 05., hétfő

Három napig tart a Nőnap a színházban

2012. március 04., vasárnap

Marosvásárhely városkép-hamisítása ellen

Az EMNT Maros megyei szervezete március 15-ei rendezvényei keretében képzőművészeti kiállítást szervez a régi Marosvásárhelyt, illetve Székelyvásárhelyt megjelenítő képzőművészeti alkotásokból (festmények, grafikák, metszetek stb.).

Marosvásárhely városkép-hamisítása ellen
2012. március 03., szombat

Új neve van a kézdivásárhelyi múzeumnak

Szombat délben nagyszabású, szoboravatással egybekötött ünnepséget tartottak Kézdivásárhelyen: a Céhtörténeti Múzeum Incze László alapító nevét vette fel.

Új neve van a kézdivásárhelyi múzeumnak
2012. március 02., péntek

Ifjú szónokot keresnek Háromszéken

Székely Március című szónokversenyt szerveznek Sepsiszentgyörgyön, a rendezvényre 16-22 éves fiatalok jelentkezését várják.

Ifjú szónokot keresnek Háromszéken
Ifjú szónokot keresnek Háromszéken
2012. március 02., péntek

Ifjú szónokot keresnek Háromszéken

2012. március 01., csütörtök

A meghosszabbított szószékről

Sebestyén Péter esszéket és bibliai gondolatokat tartalmazó, Gördeszkán a mennyországba és Kincs mélyre ásva című köteteit mutatták be a szépvízi községháza pincetermében. Az alábbiakban a Marosvásárhelyi Rádió egyházi műsoraiból ismert, szépvízi származású szerzővel beszélgettünk.

A meghosszabbított szószékről
A meghosszabbított szószékről
2012. március 01., csütörtök

A meghosszabbított szószékről

2012. március 01., csütörtök

Wass Albert-esttel jótékonykodnak Csíkszeredában

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Mustármag című, Wass Albert írásaiból összeállított egyéni produkciót mutat be március 11-én, vasárnap 16 órától a Csíkszeredai Református Templomban.

Wass Albert-esttel jótékonykodnak Csíkszeredában
2012. február 29., szerda

Wass Albert, Erdély egén tündöklő csillag

Első alkalommal szerveztek emlékestet  a backamadarasiak az erdélyi irodalom fénylő csillagának. A résztvevők nemcsak Wass Albertet, az írót ismerhették meg jobban, hanem emigrációjának árnyoldalait, valamint hazai pereit és szobrainak hányatott sorsát is.

Wass Albert, Erdély egén tündöklő csillag
2012. február 29., szerda

A Tóték – nemzetiségtől függetlenül

A Csíki Játékszín vasárnap 19 órától mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját. Az alábbiakban Victor Ioan Frunză rendezővel beszélgettünk, aki nagyon kedveli a közelmúlt eseményeit, a háború hatásait kiveséző drámát, olyannyira, hogy egy román társulattal is színpadra vitték.

A Tóték – nemzetiségtől függetlenül
2012. február 29., szerda

György Attila: mindannyian lehetünk harcosok

Sepsiszentgyörgyön mutatták be kedden este György Attila új kötetét. Az író szerint harcosnak lenni nem az, hogy kivont karddal utazunk a helyi járaton, vagy hogy csőre töltött puskát tartunk a párnánk alatt, hanem mentalitást jelent.

György Attila: mindannyian lehetünk harcosok
2012. február 28., kedd

Pályázat az V. Erdélyi Néptánc Antológiára

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület ötödik alkalommal hirdeti meg az Erdélyi Néptánc Antológiát. A rendezvény egy kétlépcsős válogatás, melynek első lépése a jelen felhívással kezdődik.

Pályázat az V. Erdélyi Néptánc Antológiára
2012. február 27., hétfő

Fekete fivérek – van rend a káoszban!

Az élet, a halál, az idő fogalmát feszegeti, emberi jellemeket helyez nagyító alá a gyergyószentmiklósi első regényes írónő tollából megjelent Fekete fivérek című mű. Az álnéven író fiatal szerzővel a könyvről, további terveiről beszélgettünk.

Fekete fivérek – van rend a káoszban!
Fekete fivérek – van rend a káoszban!
2012. február 27., hétfő

Fekete fivérek – van rend a káoszban!

2012. február 27., hétfő

A Színház Világnapján ünneplik az Örkény Évet

A Csíki Játékszín 2011–2012-es évadjának egyik legfontosabb előadása az Örkény István Tóték című  drámája, melyet a Színház Világnapján is műsorra tűztek. A kétnapos rendezvényre színházkritikusokat is meghívtak, de valószínű, hogy Örkény özvegyét is vendégül látják. Parászka Miklós színházigazgatóval beszélgettünk.

A Színház Világnapján ünneplik az Örkény Évet
2012. február 27., hétfő

Erdélyi versmondók és népdaléneklők találkoztak

Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 24–26. között csaknem száz résztvevővel szervezte meg Kolozsváron a XV. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt.

Erdélyi versmondók és népdaléneklők találkoztak
2012. február 27., hétfő

Egy fiatal komponista világa

A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai adták elő szombaton este, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében Mike Ádám zeneszerző Ágnes asszony című oratóriumát. Az alábbiakban a fiatal zeneszerzővel beszélgettünk.

Egy fiatal komponista világa
Egy fiatal komponista világa
2012. február 27., hétfő

Egy fiatal komponista világa

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye