Metamorfózis a 21. században

– Zeneszerzői szakot végzett, Székelyföldön mégis főként néptánc-koreográfusként ismerik. Mikor kezdett a zeneszerzéssel foglalkozni?

– Fiatalon, amikor zeneszerzést tanultam a kolozsvári Zeneakadémián, én voltam az az egyik személy Székely Levente, Papp István (Gázsa) és Szalay Zoltán mellett –, aki a táncház-mozgalmat indította. Édesapám, Könczei Ádám a háttérből segített minket, az ő útmutatásai alapján szerveztük – ezelőtt harmincöt évvel – az első kolozsvári táncházat. 1983-ban végeztem, de az 1990-es évek elején inkább koreográfus és művészeti vezetővoltam, sokáig a Háromszék Együttesnél.

Persze akkoriban is komponáltam, csakhogy műveimet nemigen játszották. Annak ellenére, hogy megismertem a népzenét, a fiatalkori műveim inkább avantgárd szerzemények voltak. 1995-ben mentem Budapestre, ahol volt három önálló szerzői estem, de különböző helyeken, koncerteken kezdték játszani a műveimet. Legutóbb éppen február 20-án jártam Berlinben, ahol volt egy bemutatóm: a Berlini Kamarazenekar játszotta egy művemet, amely Gábor Ferenc karmester megrendelésére született. A Rezonanciák egy jellegzetes szerzemény, alt hangra, népzenei trióra és kortárs kamarazenekarra komponáltam. A kérdésre a válasz, hogy főleg az utóbbi időben vagyok zeneszerzőként aktív, de ha az általam írt színházi zenéket vesszük figyelembe, akkor mondhatni, folyamatosan komponáltam.

– Úgy olvastam, hogy főleg a vonószenekari művein érződik a népzenei hatás.

– Amint már említettem, az első műveimnél nem befolyásolt a népzene. Aztán a kilencvenes évek elején a néhai László Ferenc zenetudós, kritikusunk kérdezte tőlem, hogy miért nem foglalkozok a népzene műzenébe való ültetésével. Szándékosan nem mondok népdal- vagy népzenei feldolgozást, mert ez más, mint ahogy a népzene adaptálása Bartók és Kodály idejében történt. A múlt század végétől kezdődően a népzenét, mint inspirációs forrást használjuk. Az első vonósnégyesem így a gyimesi zenéből inspirálódott, a második pedig a küküllőmentiből. Ezekben a művekben nincs benne autentikusan a népzene, hanem hasonlóképpen jelenik meg, mint Bartók Béla Concertójában. A Metamorfózis című művem esetében is – melynek az ősbemutatóját hallhatják hamarosan a Csíki Kamarazenekar előadásában – a háttérben, a gyökerekben ott az erdélyi népzene.

– Kérem, részletezze ezt a művét.

– Werner Gábor karmester, amikor átnézte a partitúrát, megjegyezte, hogy eléggé igényes, nehéz mű, de én remélem, hogy a Csíki Kamarazenekar kellőképpen meg tud birkózni a két tétellel. Talán azért történik mindez, mert a tánccal is foglalkozom, és az előadóművészek szokták mondani: eléggé bonyolultak a ritmusképleteim. Szerintem inkább a zeneoktatás van lemaradva, mert nyugat-európai műzenében, legalábbis a barokktól a huszadik századig, a ritmus nem változott annyit, mint az előző század folyamán. Bartók Béla és Igor Stravinsky műveiben már nagyon bonyolult ritmusképletek vannak, mivel a huszadik században az ütőhangszerek fejlődtek a legtöbbet. Természetesen, mert ezt a szerzeményt nem ütőhangszerekre, hanem vonószenekarra írtam, így a vonós hangszeresek kell előadják az eléggé gazdag és bonyolultabb ritmust.

A Metamorfózis esetében főleg az első tétel a bonyolultabb, de a másodikban is vannak poli-ritmikus részek (amikor többféle ritmus jelenik meg egy időben), de én bízom abban, hogy előadása nem fog a zenészeknek problémát jelenteni, és jó színvonalon szólaltatják meg a körülbelül tizenegy perces szerzeményt. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a népzenei hatás természetesen érezhető ebben a műben, de ez nem olyan egyértelmű, mint a népzenei feldolgozások esetén, inkább mondhatni kortárs köntösben jelenik meg.

– A közönség számára mennyire befogadható ez a mű?

– Szerintem befogadható, mivel az utóbbi húsz év kortárs zenéje visszakanyarodik a múlt század elejére. Alapvetően ez a zene is eléggé modális (van benne felismerhető téma, van formája és dallama). Régóta nem írok posztszeriális, vagyis a laikusok által „értelmezhetetlennek” nevezett zenét.

Viszont az is igaz, hogy Nyugat-Európában sokkal több mai zenét játszanak, mint a kelet-európai részeken. Itt általában a nagyközönség a romantika korszakán, a 19. századon nem jutott még túl. Új ember az újat keresi, a fogyasztói társadalom mindenhol ezt propagálja, érdekes, hogy zenei neveltetés szintjén mégis, mintha egy kicsit le lennénk maradva. A régi korokban, Mozart idejében nem játszottak visszafelé az időben, hanem mindig a saját korukban született szerzeményeket adták elő. Vannak olyan zenekarok világszerte, akik kizárólag kortárs zenét adnak elő, az ottani hallgatóknak, akiknek már Bartók is klasszikusnak számít, ez csak természetes.