Fotó: Kristó Róbert
A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola diákjai adták elő szombaton este, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében Mike Ádám zeneszerző Ágnes asszony című oratóriumát. A fiatal zeneszerzővel beszélgettünk.
2012. február 27., 00:072012. február 27., 00:07
2012. február 27., 14:532012. február 27., 14:53
– Úgy tudom, hogy nagyon korán kezdett a zeneszerzéssel foglalkozni...
– Öt-hatéves koromban próbáltam néhány dalocskát lejátszani zongorán, ezekről videofelvételek maradtak fenn, mert szüleim megörökítettek, viszont az első lekottázott művemet nyolcéves koromban jegyeztem le.
– Honnan származik a zene iránti szeretete?
– Bár szüleim nem zenészek, mindkettőjüknek nagyon jó hallása van, illetve zenecentrikusak. A muzsika a családunkban mindig nélkülözhetetlen volt, egész kiskoromtól kezdve komolyzenét, illetve igényesebb könnyűzenét hallgattam, de végzett zenész a családban én vagyok az első. Sajnos, zongorakarrierem tizenkét év után, egy súlyosabb ínhüvelygyulladás miatt abbamaradt, ezt máig eléggé sajnálom, viszont a debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskolában a zongora- és orgonaszak mellett a zeneszerzőit is végeztem. Mégis most a Debreceni Zeneművészeti Egyetemen nem zeneszerzési szakon vagyok, hanem szolfézs-zeneelméleten, úgy gondolom, hogy papír nélkül is lehet zenét szerezni, vagyis nincs diplomához kötve ez. Nem úgy van, mint a hangszeres zenélés esetében.
– Hogy szokott zenét komponálni, saját gondolatokból építkezik, avagy inkább ihletődik, másként kifejezve, más zeneszerzők művei hatására ír?
– Szerintem minden olyan zeneszerzőről, aki eléggé kiskorában kezdte el a komponálást, el lehet mondani, hogy mindig az éppen hallgatott művek keltettek mély benyomást benne. Gyerekként, ha Chopint hallgattam, akkor valami nagyon hasonlót alkottam, ha pedig könnyűzene – tételesen Pink Floyd, vagy LGT – ment, akkor éppen azok a típusú akkordok foglalkoztattak. Szóval, ezekből épült ki később a sajátos stílusom.
Ha konkrétan a mű papírra vetéséhez érünk, ezzel kapcsolatosan megjegyezném, hogy nehéz elmagyarázni, hogy miként működik az alkotás folyamata... Van, amikor létezik egy külső hatás, ami arra késztet, hogy azt a dallamot, ami ott van a fejemben egyből papírra kell vetnem, egészen más a helyzet ha kérnek, rendelnek tőlem egy darabot. Ilyen esetekben sokkal nehezebb az adott hangszerre, kórusra, vagy szöveghez megfelelő dallamokat rendelni.
– Gyakran megtörténik, hogy felkérik, hogy valamilyen alkalomra komponáljon?
– Rendeltek már több művet tőlem. Hajdúböszörményi lévén, a település polgármestere kért fel, hogy egy rockmusicalt komponáljak a város négyszázadik évfordulója tiszteletére. Az könnyűzenei vonal, habár teljesen más, mint a komolyzene, mégis mindkettőnek megvan a maga nehézsége. Az első azért nem könnyű, mert színpadi műfaj, vagyis tizenvalahány szólistát, kórust, tánckart, valamint statisztákat kell felkészíteni, hogy az egész előadás jól tudjon működni.
Komolyzene terén viszont sokkal nehezebb a hangszerelés, és nem azért, mert nevezetesen több a hangszer – például ebbe a Testhalom címet viselő rockmusicalben rengeteg hangszer, még vonószenekar is van –, mégis sokkal összetettebb, nehezebb egy szimfonikus zenekart, kórust és a szólistákat összefogni. Bonyolultabb megírni egy ilyen húszperces művet, mint akár egy húsz dalból álló színpadi előadást.
– Az Ágnes asszony oratóriumát Arany János azonos című balladája ihlette. Miért gondolta, hogy ezt meg kellene zenésíteni?
– Konkrétan a ballada szövegéhez rendeltem zenét, a kórus a mesélő, viszont kiemeltem két személyt Ágnes asszony szerepét, illetve a bíróét. Ágnes asszonyt egy mezzoszoprán, a bírót pedig egy basszus szólista testesíti meg. Ki szerettem volna próbálni az oratorikus műfajt. Kórusműveket már írtam, körülbelül húsz a\'capella darabot. Gyönyörű magában a kórus, gyönyörű magában a fúvószenekar, gyönyörű magában a vonószenekar, de annál szebb talán nincs, amikor ez az egész apparátus együtt mutathatja meg zenei tudását.
Mike Ádám
1991. június 25-én született Debrecenben. Általános iskoláját Hajdúböszörményben végezte. Ötéves korában kezdte zongora tanulmányait Vass Krisztinánál a helyi Bartók Béla Zeneiskolában. Szolfézstanára Harsányi Lászlóné volt. A Nemzetközi Ferenczy György Zeneiskolai Zongoraversenyen 2002-ben és 2004-ben is arany díjas lett.
2006-ban nyert felvételt a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol zongora, zeneszerzés (1-1 évig orgona és szolfézs-zeneelmélet) szakon végzett. Tanárai: Szigeti Máté, Csobán Gyula Endre (zeneszerzés), Grünwald Béla (zongora), Végh Mónika, Vida-Veres Imola (szolfézs), Sárosi Dániel (orgona).
2008 óta a Hajdúböszörményi Musical Színtársulat zenei vezetője.
2011-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának szolfézs-zeneelmélet szakos hallgatója. Főtárgy tanára S. Szabó Márta, vezénylésre Török Ágnes és Szabó Dénes tanítja.
Első műveit 6 évesen írta zongorára, ezekről csak hangfelvétel van. Első lejegyzett művét 1999-ben szerezte szintén zongorára. 1999 és 2007 között számos zongora-, kamara-, és a\'capella kórusművet komponált, illetve könnyűzenei együttesekben játszott és dalokat írt. Így került kapcsolatba Fekete Dániel és Horváth Imre szövegírókkal. Fekete Dániel a saját dalai hangszerelése miatt kereste fel Mike Ádámot, melyből egy közös koncert CD-lett (Őrláng). Második közös munkájuk egy könnyűzenei demóalbum volt, Főnixmadár címmel. 2011-es projektjük az Izrael rockoratórium volt, melynek bemutatója a debreceni Zsinagógában volt 2011. május 22-én. A oratóriumban közre működött a vámospércsi Mátyás király Általános Iskola Gyerekkara (karnagy: Ráczné Stummer Ibolya), valamint Szabó Rita, Tóth Renáta, Takács Balázs és Tóth Dániel. A mű angol nyelven is kiadásra kerül.
Horváth Imrével dalokat írtak egy együttesnek, ám legnagyobb közös munkáik a Zéta és a Testhalom című rockmusicalek voltak. A Gárdonyi színművön alapuló Zéta musical ismerkedés volt a műfajjal, melynek hanganyaga tökéletes volt támogatók kereséséhez, valamint neveik megismertetéséhez a térségben. Ennek köszönhetően érkezett a felkérés Hajdúböszörmény polgármesterétől Kiss Attilától, hogy írjanak egy színpadi művet a város 400. évfordulójára. Így született a Testhalom rockmusical, melynek 2010. június 25-én volt az ősbemutatója Kovács Gábor rendezésében. A Hajdúböszörményi Ifjúsági Musical Színtársulat (vezető: Jenet Éva) és a Hajdúböszörményi Városi és Pedagógus Kórus (karnagy: Gáll Péter) előadásában még öt alkalommal halhatta a nagyérdemű. 2012-ben újra színre kerül Hajdúböszörményben, s a környék nagyobb városaiban is.
Komolyzenei alkotásait neoromantikus stílusba szokták sorolni.
Legjelentősebb művei:
Ágnes asszony: oratórium Arany János balladájára – 2010. május 9-én volt Debrecenben a Liszt teremben az ősbemutatója, melyen a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskart (karnagy: Végh Mónika), a Lyra Szimfonikus Zenekart, Tuzson Hajnalkát (mezzo) és Bene Koppányt (basszus) Pallagi Tamás vezényelte. Csíkszeredában Pallagi Tamás hiányában Végh Mónika vezényelte, a basszus szólista szerepét pedig Sándor Csaba adta elő.
MISSA in d minor: mise - 2010. december 11-én volt Egerben a Dobó téri Minorita Templomban az ősbemutatója, melyen a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskart, a Kodály Zoltán Szimfonikus Zenekart, Jőrös Andreát (szoprán) és Sárosi Dánielt (orgona) Pazár István vezényelte.
Régi magyar áldás – a\'capella vegyeskar
Trio Nr.1
2011-ben kezdte el Fekete Dániel, ismert költők és saját verseire, szövegeire írni Báthory Erzsébet című kétfelvonásos operáját.
szóljon hozzá!