Végy egy adag Vásárhelyt...

Történész mutatta be a könyvet

A mindössze negyed századot felölelő könyv 674 oldalon tárja elénk a dokumentumok idézésével azt a 25 évet, amelyben csak impériumváltásból is három jutott ki a vásárhelyieknek.

Kóros amnézia ellen

Dr. Novák Zoltán történész mutatta be a munkát, s mint egy orvosi receptre felírható gyógyító szert ajánlotta az olvasónak. Amnézia, kóros felejtés ellen igen hatásos, de mert rendkívül tömény – csak egy-egy jó, korabeli verssel oldható – szakorvosi előírások alapján szedhető, kis adagokban. Mellékhatása, hogy túlzott fogyasztása esetén krónikus vásárhelyiséget okoz.

Könnyű volt Sebestyén Spielmann Mihálynak megírni a munkát, hiszen négy évtizedet töltött el könyvtárosként, a Teleki Tékában hozzájuthatott a forrást jelentő dokumentumokhoz – mondhatnók. De ne mondjuk, mert a könyv mögött óriási volumenű munka van. Káli Király István, a Mentor Kiadó – amely megjelentette mindhárom kötetet – ügyvezető igazgatója csak úgy kedvtelésből kiszámolta: a szerzőnek legalább húszezernyi újságoldalt kellett elolvasnia, áttanulmányoznia, kijegyzetelnie, osztályoznia, mérlegelnie, aztán megírnia a művet, s akkor még nem is számoltuk azt a sziszifuszi munkát, amit a kétszáz oldalnyi hely-, név-, személy- és tárgymutató számítógépes segédlet nélküli (!) megírása jelentett.

A szerző szerint nem egy olyan könyv ez, amelyet folyamatosan, „egyszuszra” el lehetne, vagy kellene olvasni. Nos, ezt cáfolom – az előző kettőt ugyanis jómagam így olvastam el. Nem így kell, de így is lehet!

Tragédiákon átbukdácsolva

Volt olyan olvasó, aki az előző két kötetet is elhozta a dedikálásra

A dedikálások előtt a szerző szívesen mesélt a könyv megírásának körülményeiről, s ennek során elmondta – nem elég Marosvásárhely történetét a politikai, gazdasági események tükrében láttatni, hiszen az időszak éveinek minden napjában, órájában ott voltak a közösséget alkotó emberek, az egyének, akik egyenkét élték át és meg azokat a sorstragédiákat, amelyekkel az 1919-1944 közötti időszak történelme szolgált. Hogy az 1940-es évben 44 ezres városból 1944-re 22 ezres lett, hogy miként alakultak a negyed század alatt a fogyasztói, szolgáltatói árak, mennyi volt a cukor, a kenyér kilója, mennyi a bérkocsi viteldíja, mennyit kellett fizetni az orvosnak, mindez szervesen hozzátartozik a város történetéhez, s ha valós képet akarunk látni és láttatni, erről (is) kell szólnia egy ilyen munkának.

Egy volt-Vásárhely

A könyvben bemutatott város egy volt-Vásárhely, egy visszahozhatatlan világ, amit kötelességünk megmutatni a jelenlegi fiataloknak, de azoknak is, akik átélték azokat az éveket – a miheztartás végett. Ahhoz, hogy építeni tudjunk egy új várost, egy új vásárhelyi életformát, ismernünk kell azt, ami egy évszázaddal, sok évszázaddal ezelőtt volt.

Végy agy adag Vásárhelyt, rázd fel, gyúrd át, tégy hozzá némi flekkenfűszert a mennyei illatok eléréséhez, némi kultúrát vegyíts bele, kevéske savat-borsot, egészséges civis-humorral ízesítsd, s ha kisütöd, lesz belőle egy VÁROS.

És most már nyugodtan alhatunk – az ingrediensek elkészültek, ott vannak az Időtár nevű receptkönyvekben. És szerencsére ilyen receptkönyvekből egyre több van, hogy a jelenlegi mellett csak a Pál-Antal Sándoréit említsem.