HIRDETÉS

XX. Daimler MC Motorostalálkozó

Szász Csaba 2010. augusztus 05., 16:54 utolsó módosítás: 2010. augusztus 05., 17:00

Huszadik alkalommal szervez motoros találkozót a Székelyudvarhelyi Daimler MC, a jubileumi parti színhelye a farkaslaki sportcsarnok melletti terület.

Péntek délután a patkóban gyülekeznek a motorosok, öt órától pedig indul a fel- és kivonulás, a városban, illetve Farkaslakára. „Valószínűleg lesz egy kis fennakadás a város forgalmában, de igyekszünk ezt nem túl megbolygatni” – árulta el László Zsolt, a Daimler MC elnöke. A szervezők kérik, hogy csak a forgalomba bejegyzett járművek jöjjenek, a robogósok pedig felvonuláskor a sor végére maradjanak.

Farkaslakán még soha nem szerveztek motorostalálkozót, idén kényszermegoldás volt, de a helyi önkormányzat tárt karokkal fogadta a rendezvényt azt követően, hogy Zeteváralja a magas vízszint miatt nem jöhetett szóba, Szejkefürdőt illetően pedig az udvarhelyi polgármesteri hivatal múlt héten szerdán furcsa módon visszavonta a két nappal korábban kiadott engedélyt.

Augusztus 6–8. között tehát együtt lesznek a motorosok és szimpatizánsaik, pénteken és szombaton éjszakába nyúló koncertek fokozzák a hangulatot, olyan fellépőkkel, mint a Sex Action, a Junkies, a Zorall, a Rückwarts stb., nem maradnak el a hajnalig tartó bulik, a hagyományos ingyenbogrács és a megszokott motoros és nem motoros versenyek, vetélkedők sem. Számíthatunk még halálgömbre, pénzdíjas mellszépségversenyre, tűzijátékra.

Bővebben az Udvarhelyi Híradó pénteki, augusztus 6-ai számában!

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
4 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS