
A szuperholdról tartanak rövid előadást november 14-én délután négy órától a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, majd öt órakor a Csalóka-tetőn (a Köveshágó utca végén) az égi jelenség megfigyelése következik. A programon bárki részt vehet.
2016. november 09., 19:302016. november 09., 19:30
2016. november 09., 20:482016. november 09., 20:48
Hétfőn nagyobb és fényesebb lesz a Hold, mint az elmúlt hatvannyolc évben. A jelenség annak köszönhető, hogy az égitest ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor közelebb kerül a Földhöz. Ilyenkor nagyjából ötvenezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint máskor.
Szuperhold idején a Hold a szokásosnál mintegy 10–15 százalékkal nagyobbnak látszik, fénye is erősebb. Nem ritka jelenség, de a NASA szerint 1948 januárja óta nem volt ilyen közel a Földhöz az égitest.
Mindamellett hogy nagyjából hetven éve nem lehetett ilyet látni, a következő tizennyolc esztendőben sem lesz erre lehetőség, ugyanis legközelebb 2034. november 25-én lesz megfigyelhető az újabb szuperhold.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!