
Fotó: Thomas Campean
Nem sűrűn fordul elő Udvarhelyszéken, hogy fegyverrel kényszerül védekezni egy sértett fél. Szőke László újságíró nemrég gumilövedékes fegyvert használt önvédelemből, az eset apropóján annak néztünk utána, hogy mi fér bele az önvédelembe, milyen keretek között és milyen feltételekkel bocsátanak ki fegyverviselési engedélyeket, illetve milyen önvédelmi oktatásban részesülhetünk Székelyudvarhelyen, ha fel szeretnénk készülni a váratlan helyzetekre vagy csak egyszerűen mozogni, edzeni szeretnénk.
2014. május 28., 16:542014. május 28., 16:54
2014. május 29., 16:402014. május 29., 16:40
Fegyverrel csak fegyveres támadás ellen védekezhetünk, írja elő a törvény. Szőke László újságíró esetét megelőzően évekkel ezelőtt volt példa arra, hogy fegyverhasználatot jogos önvédelemmel magyaráztak, tehát meglehetősen ritka vidékünkön az önvédelmi fegyverhasználat – tudtuk meg Tokos Leheltől. Az udvarhelyi ügyészség szóvivője ugyanakkor elmondta, a tűzfegyverek tulajdonosainak engedéllyel kell rendelkezniük, sőt a halálosnak minősített (éles lövedékű) fegyverek kezelését külön szabályozza a törvény: tartásuk, szállításuk és használatuk is csak előírt körülmények között történhet. Ezek közé tartoznak a vadászfegyverek, az éles töltényű sportfegyverek és a szolgálati tűzfegyverek. Nem halálos lőfegyverre is kell engedély, de kiváltásának oka legtöbbször önvédelem, ezért tulajdonosa jogosan hordhatja magával – tette hozzá az ügyész.
Az önvédelem
„A vonatkozó jogszabályok szerint önvédelemnek nyilvánítható minden olyan erőszakra adott válasz, amely azonnali és igazságtalan veszélyt jelent az áldozatra, egy másik személyre vagy közös érdekeltre, de mértéke nem haladhatja meg a vélt veszély mértékét. Egy pofonra például nem válaszolhatunk baltával” – magyarázta Tokos, aki arra is kitért, hogy bár a törvények minden esetben betartandók, minden ügyet a saját körülményei szerint vizsgálnak meg. Hozzátette, gyakran előfordul, hogy önvédelemre hivatkoznak erőszak elkövetése után, de sokan tévednek e tekintetben.
„A nyomozó hatóságok minden esetben az erőszakot vizsgálják, és hogy önvédelmet állapítsanak meg, cáfolhatatlan bizonyítékokat kell felmutatniuk. Bizonyítékokat szerezni pedig nem könnyű. Például Szőke esetében is nagyon pontosan meg kell állapítani a történtek kronológiáját, mert nagyon fontos, hogy mikor vette elő a fegyvert az újságíró” – részletezte az ügyész, kiemelve, hogy az ügyet még a rendőrség vizsgálja.
A konkrét példa
Más helyzet áll fenn például akkor, amikor behatolásra válaszol az önvédelemre hivatkozó fél. Híres ügy volt Romániában a nemrég elhunyt pilóta, Adrian Iovan esete, aki 2005-ben halálosan megsebesítette a lakásába behatoló rablót – a védekezőt akkor felmentették. A törvény azért is írja, hogy a vélt veszélyhelyzetre mérik a választ, mert bizonyos stresszes helyzetekben nagyon nehéz mérlegelni az igazi veszély mértékét. A pilótát is azért mentették fel, mert a lakásába éjjel behatoló személy szándékát abban a lelkiállapotban nem lehetett kiszámítani.
Személyre szabott önvédelem
A cél, hogy az egyre kevésbé biztonságos világunkban, így Udvarhelyen is az átlagemberek egy olyan képzésen vehessenek részt, amelyen hatékony technikákat sajátíthatnak el az utcai konfliktushelyzetek kezelésére, ezáltal jellemüket is formálva” – mondta el Harcsa Csaba edző a Székelyudvarhelyen két éve indított önvédelmi oktatásról, ahol gyerekek, nők és férfiak egyaránt felkészülhetnek az erőszakos helyzetek felismerésére és azok gyors, megfelelő kezelésére.
A tékvandó, a krav maga, a kick boksz és a ketrecharc elemeiből összeállított edzéseken a részvevők több ellenfél elleni küzdelem, késes, botos, illetve más fegyveres támadások elleni védekezésre, valamint különböző szorításokból és fogásokból való kiszabadulásra készülnek fel – magyarázta az oktató. Viszont a technikákat nem a tradicionális, szigorú hierarchia szerint sajátítják el a jelentkezők, hanem saját ritmusuk szerint, így viszonylag rövid idő alatt tanulhatnak a tapasztalatlanok is, koruktól, testalkatuktól és fizikai adottságaiktól függetlenül.
Előbb bemelegítéssel készítjük fel az izmokat, majd a különböző forgatókönyvű helyzetek kezelését gyakoroljuk a küzdőharcok elemeit felhasználva. Saját testsúllyal végzett, fizikai kondíciót erősítő gyakorlatokkal zárjuk az edzéseket – részletezte az oktató a gondolkozásra serkentő fizikai és mentális tréninget. Az önvédelem fontos része ugyanakkor a szellemi felkészültség, a tanítványok kitartása, akaratereje és önbizalma gyors helyzetfelismerést és reagálást, magabiztos konfliktuskezelést eredményez.
Mint kiderült, változatos az órákra járók kora és neme: a szombati, gyerekeknek tartott játékosabb jellegű önvédelmi oktatáson négy-öt évesek a legfiatalabb tanoncok, a hétfőn és szerdán felnőtteknek tartott oktatáson pedig tizennégy év fölötti nők és férfiak egyaránt tanulnak védekezni. A legidősebb részvevő hatvan fölötti férfi volt, de járt edzésre ötvenhét éves hölgy is – mondta az edző, hozzátéve, vannak olyanok is, akik teljesítményüket szeretnék fokozni vagy csupán mozogni szeretnének.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!