Szembesülés életünk végességével

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Szükség van-e halottak napjára, és mi az, amit érdemes tudni, amire fontos odafigyelni a gyász, gyászfeldolgozás kapcsán? – ezekben a kérdésekben segít eligazodni Bartha Éva klinikai pszichológus.

Vass Gyopár

2015. október 30., 12:462015. október 30., 12:46

„A probléma az, hogy miközben a társadalom arra nevel minket, hogy a sikerre összpontosítsunk, ezzel szinte kizárjuk annak a lehetőségét, hogy a fájdalmas, szomorú érzéseinknek is helyet adjunk. Ha pedig nincs lehetőségünk arra, hogy ezeket feldolgozzuk, vagy a megfelelő módon foglalkozzunk velük, abból elég sok probléma adódhat” – mutatott rá a szakember.  

A gyász folyamata fázisairól a szakirodalomban a következőket állapították meg: eleinte a gyászoló személyt a dermedtség, tompultság jellemzi, ezt a sóvárgás, vágyakozás követi, a következő fázis a szétesettség és a kétségbeesés, és az utolsó része az újraszerveződés és a visszatérés. Amit ilyenkor az ember érzések szintjén megél, az az elutasítás, a düh, harag, a miért pont velem történik-típusú alkudozás, depresszió és az érzelmi folyamat jó esetben a belenyugvással végződik. Fontos és nagy szerepet játszik ebben az érzelmi munkában a család, a barátok, a támogató közösségek.

Igazán azonban az segít, hogyha közel engedjük magunkhoz a fájdalmat, elfogadjuk a helyzetet. Ha ez megtörténik, elkezdünk kitekinteni ebből az állapotból, elkezdjük újraszervezni az életünket, elfogadjuk a  helyzetet, és megpróbáljuk élni a mindennapjainkat. A feldolgozatlan gyász azt jelenti, hogy elakadunk valamelyik fázisban, például ha vádoljuk önmagunkat, a környezetünket vagy keresztyén emberként Istent a szeretett személy elvesztése miatt. Ilyenkor nem tudunk továbblépni, nem jutunk el addig a fázisig, amikor visszatérhetünk a normalitásba.

Bartha Éva elmondta: ha szembenézünk a halál tényével, saját halandóságunkkal is szembenézünk, és átértékelődik az élet. „Az, aki ezeket az érzéseket közel engedi magához, ha megtörténik ez a szembenézés, sokkal gazdagabb és empatikusabb életet tud élni a gyász vagy trauma után. Nem mindegy, hogy gondolkodom: úgy is lehet, hogy bár nem tudom, hogy hány nap van hátra az életemből, de a mai napomat úgy próbálom élni, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek, és a legjobbat hozzam ki magamból. A gyász vagy ennek elfogadása segíthet abban, hogy gazdagabb életünk legyen.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat

Kezdődik a City in the Park programsorozat Marosvásárhelyen a Cserealja Parkban, ahol egész nyáron, minden szombaton ingyenes programokkal várják a családokat és minden korosztályt.

Hétvégén startol a City in the Park nyári rendezvénysorozat
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között

Forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap a 15-ös országúton, Marosvásárhely és Szászrégen között, a sáromberki vasúti felüljárónál.

Forgalomkorlátozás lesz a 15-ös országúton Marosvásárhely és Szászrégen között
2026. július 24., péntek

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen

Minden városrészben három napig lesznek elérhetőek a speciális konténerek, ahová kivihetik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékokat a lakók július 22-e és augusztus 31-e között.

Ismét összegyűjtik a nagyméretű, textil- és veszélyes hulladékot Marosvásárhelyen
2026. július 24., péntek

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában

Idén ünneplik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum névadásának hetvenedik évfordulóját. Az alkalomból az elmúlt hét évtizedet felölelő fotókiállítás is szerveznek. A szervezők várják a fotókat az iskola öregdiákjaitól, egykori tanáraitól.

Hetven év képekben – jubileumi kiállítás készül a Bolyai iskolában
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között

Ittas állapotban verekedett össze egy volt szerelmes pár csütörtök délután egy marosvásárhelyi tömbház alagsorában. A nőt kórházba, a férfit a rendőrőrsre szállították.

Verekedéssé fajult a vita a volt szerelmes pár között
2026. július 23., csütörtök

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

Őrizetbe vettek a szászrégeni közlekedésrendészek egy 20 éves fiatalt, akit több közlekedési bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, miután ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt.

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson

Közúti baleset történt szerdán este a Maros megyei Ádámos községben, egy személygépkocsi megrongált egy gázbekötő vezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Ádámoson
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?

A Versenytanács vizsgálja azt az ügyletet, amelynek keretében a Romgaz átvenné a nitrogénalapú műtrágyákat gyártó és forgalmazó Azomureș vagyonát és tevékenységét – közölte szerdán a versenyhatóság.

Zöld utat kap a vegyipari kombinát felvásárlása?
2026. július 22., szerda

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját

A Vártemplomban búcsúztatták szerdán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának 240 végzősét. A végzősök díszoklevelet vettek át, majd a leendő magyar egészségügyi dolgozók letették az orvosi etika alapjait képező hippokratészi esküt is.

Ballagás a Vártemplomban: 240 új magyar orvos és egészségügyis vehette át diplomáját
2026. július 22., szerda

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült

Kigyulladt egy személyautó egy közúti balesetet követően kedden a 14A jelzésű országúton, Őrhegy Meggyes felőli bejáratánál.

Baleset után lángra kapott egy autó, a sofőr megsérült
Hirdetés