
Fotó: Magyari Róbert
Szombaton, szeptember 11-én 18 órától Polcz Alaine-re emlékezhetett az udvarhelyi közönség a Művelődési Házban. A három éve, 85 éves korában elhunyt pszichológus-írónő életének és munkásságának jelentősebb pillanatiról számoltak be a budapesti Polcz Alaine Klub tagjai.
2010. szeptember 13., 17:372010. szeptember 13., 17:37
Fotó: Magyari Róbert
Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. 1949-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karának pszichológia szakán. Ugyanebben az évben kötötte második házasságát Mészöly Miklós Kossuth-díjas íróval. A pszichológusnő a halállal 19 évesen, a második világháború idején találkozott először, ahol ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. A bombázásokat, a bujkálást és a nők megerőszakolását Asszony a fronton című, 1991-ben kiadott regényében írta meg. Ezen háborús élmények hatására kezdett érdeklődni a halál, a haldoklás iránt, és tanult pszichológiát az ELTE-n.
Az eset bevezetőjeként képösszeállítást láthatott a közönség Polcz Alaine életéből: a háború előtti, felhőtlen kolozsvári évekről, első esküvőjéről, a háború után Kolozsvárra visszatérő, lefogyott, meggyötört, alig 20 éves Alaine-ről.
Magyarországra emigrálása és Meszöly Miklóssal kötött házassága után felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki, a SOTE II. számú Gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyermekek és a hozzátartozók pszichológusa volt.
Fotó: Magyari Róbert
Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak. Nevéhez fűződik a gyógyíthatatlan betegek testi és lelki szenvedéseinek enyhítését, a humánus kezelést, az emberi méltóság megőrzését célul kitűző Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, ő volt a Magyar Hospice Alapítvány elnöke. Mind írói, mind pszichológusi munkásságát számos díjjal méltatták: 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, Asszony a fronton című regényét 1991-ben az Év könyve-díjjal jutalmazták, irodalmi munkásságáért pedig 1992-ben Déry Tibor-díjat is kapott.
Az elkövetkezőkben az est meghívottjai, a magukat „Macskamadonnáknak” elkeresztelő Polcz Alaine Klub tagjai, Angyal Eleonóra, Ablonczy Anna, Barna Éva, illetve Petneházi Zsuzsa osztották meg személyes élményeiket a pszichológus-írónővel való találkozásaikról, barátságukról, könyvei olvastán átélt élményeikről. A humoros és időnként tragikomikus történetek megosztása után a szervezők Polcz Alaine-könyvekkel ajándékozták meg a résztvevőket, amelyeket tombolahúzás alapján adtak át a nyerteseknek. A tombolajegyek, illetve a helyszínen megvásárolható könyvek eladásából befolyt összeget a szervezők egy udvarhelyi rákos beteg kisgyerek gyógyítására ajánlották fel. Az est végén a szervezők kérésére a „Nem szoktam, nem szoktam, kalitkában hálni...” kezdetű dallal búcsúzott az udvarhelyi közönség Polcz Alaine-től.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!