Összefogás a zuhogó esőben

Jóllehet a lelkesedéssel és a részvétellel nem volt baj június 9-én a második Vörösben a Kék karitatív zenei fesztiválon, de a zuhogó esőre való tekintettel néhány óra után abba kellett hagyni a koncertsorozatot. 94 fizető vendége volt a fesztiválnak, a jegyek árából összegyűlt 470 lejt az értelmi sérült gyerekekkel foglalkozó Orbán Alapítványnak adományozzák.

Antalfi József

2011. június 10., 13:112011. június 10., 13:11

2011. június 11., 01:252011. június 11., 01:25

A tervezett 8 fellépő zenekar közül az Ég és Földnek, Gloomy Afternoon-nak, a Face Today-nek és a szólóműsorral fellépő Simó Annamáriának sikerült befejeznie a koncertjét. Mivel már életveszélyes lett volna folytatni a bulit, elmaradt a Monyo Project, a Gary Moore emlékzenekar, a Cold Taste és a Dead Smile fellépése. „Remélhetőleg ez a szünet nem haladja meg az egy évet, mindenképp szeretnénk, ha az Udvarhelyi és környéki zenészek továbbra is az összefogás, a segítség jegyében lépnének fel legközelebb is” – mondta a helyszínen Tamás Ede, a koncertsorozat műsorvezetője.

Vass István főszervező kifejtette, hogy az áramütés veszélye már fennállt, ezért hagyták abba a koncerteket idő előtt. „Június 13-án adjuk át az összeget az alapítványnak, sajnos ezúttal csak csak ennyi gyűlt össze. Sokat tanultunk az idei fesztivál megszervezéséből, azon is gondolkodunk, hogy a következő fesztivál fedett teremben legyen megszervezve. Az is megtörténhet, hogy főként a hangulata miatt legközelebbi fesztivál a szentkeresztbányai termálfürdőn lesz, két napon át. Panaszkodásra most sincs okunk, mivel meglepődtünk, hogy ennyien is eljöttek. Köszönjük mindenkinek!” – fogalmazott a főszervező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.

Forgalmi nehézségekre kell számítani Székelyudvarhely szombatfalvi részén
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban

Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.

Öt kilométernyi mezei utat aszfaltoznak le Kápolnásfaluban
2025. november 09., vasárnap

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.

Modern műtéti korszak kezdődött a székelyudvarhelyi kórházban
2025. november 08., szombat

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára

Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.

Újra a zenéé a főszerep: Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál huszonharmadjára
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron

Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.

Áramszünet lesz több utcában Székelykeresztúron
2025. november 06., csütörtök

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi

Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.

Újrakezdték a munkálatokat, még idén elkészülhet a homoródszentmártoni napközi
2025. november 05., szerda

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét

Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.

Sikerült rendezni a holtan talált udvarhelyi férfi fogyatékkal élő lányának helyzetét
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?

Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.

Miért szünetel a homoródfürdői Hatos villa felújítása?
2025. november 04., kedd

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve

Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi kedden este a Kalonda-tetőn, a balesetben a személyautó sofőrje megsérült. A forgalom jelenleg is – immár közel két órája – áll a 13A jelzésű országúton.

Megbénította a forgalmat a Kalonda-tetőn történt baleset – frissítve
2025. november 04., kedd

Székelyszenterzsébeten találkoznak a székelyföldi cigány tánccsoportok

Első alkalommal rendeznek cigány tánccsoport-találkozót és Kóré Géza emléknapot november 9-én Székelyszenterzsébeten, ahol a roma kultúra és hagyományőrzés kerül középpontba.

Székelyszenterzsébeten találkoznak a székelyföldi cigány tánccsoportok
Hirdetés