Fotó: Bodnár Arthur
Csütörtökön délben ünnepélyes keretek között zajlott a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és a körülötte berendezett Tavaszi Expo hivatalos megnyitója.
2010. május 13., 15:422010. május 13., 15:42
Fotó: Bodnár Arthur
Majdnem fél óra késéssel kezdődött el a tavaszi kiállítás és vásár megnyitója. Többnyire belföldi cégek képviseltetik magukat az expón, de jelen vannak a külföldi vállalkozók is. A megnyitón a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai tartalmas előadásukkal szórakoztatták a nem túl nagyszámú közönséget, amely politikusokból és üzletemberekből állt. A kiállítás főszervezője, Molnos Zoltán elmondta, örül, hogy a gazdasági válság ellenére idén is elég sok cég vesz részt a kiállításon. Molnos után felszólalt még Székelyudvarhely polgármestere, Bunta Levente és Antal István parlamenti képviselő is.
Körbetekintve a kiállításon elmodható, egy kicsivel kevesebb résztvevő cég van, mint egy évvel ezelőtt. A termékeiket és szolgáltatásaikat reklámozó vállalatok közt járkálva kikapcsolódhatunk, ehetünk, ihatunk mindenféle finomságot – persze csak, ha a pénztárcánk is engedi.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
Egy ígéretét legalább be tudta tartani a Salrom vezetősége, hiszen szerdán megnyílt a sósvizű strand Parajdon. Néhány turista rögtön ki is használta a lehetőséget: volt, aki napozott, mások a medencében lubickoltak.