
Televíziós főzőműsort indít hamarosan egy székelyudvarhelyi baráti társaság Főnix Konyha címmel, amelyben gyorsan elkészíthető, praktikus recepteket mutatnak be a nagyközönségnek. Az ételeket különlegessé teszi, hogy a hozzávalókat csakis helyi termelőktől szerzik be, továbbá olyan vadon termő növényeket is felhasználnak, amelyeket kevésbé ismerhetnek a helyi szakácsok – írja pénteki címlapsztorijában az Udvarhelyi Híradó.
2015. július 17., 13:312015. július 17., 13:31
2015. július 17., 13:542015. július 17., 13:54
A helyszín adott volt, a szükséges tudást pedig képzéseken és munkájuk során már elsajátították a csapat tagjai, akiket a közelmúltig csak maga az ötlet választott el attól, hogy saját főzőműsort indítsanak – tudta meg a lap a Főnix Konyha kezdeményezőitől. A projekt ötletgazdája Szabó Attila volt, aki elmondta, az első műsor csupán néhány hónapja készült el, azt pedig megosztották az egyik közösségi oldalon, ahol akkora népszerűségre tettek szert, hogy eldöntötték, újabb videókat készítenek. Ezek után rövid időn belül felfigyelt rájuk az Erdélyi Magyar Televízió szerkesztősége is, és műsoridőt ajánlott nekik. Ezt rögtön elfogadta a csapat – hiszen örvendetes továbblépési lehetőségnek tartották –, így már vasárnap délután három órától látható lesz a továbbiakban hetente jelentkező főzőshow első része. Ifj. Kovács László, a projekt „mindenese” rámutatott, a tervek szerint a világhálón továbbra is közzé fogják tenni a videókat hétfőnként. „Most, hogy magasabb szintre léptünk, mindenkinek komolyabban kell majd vennie a közös munkát, hiszen másképp ez nem működhet. Időkorlátokat kell szabnunk magunknak, amiket szigorúan be is tartunk. Persze továbbra is barátokként gondolunk egymásra” – szögezte le Kovács, aki a kezdeményezők között nevezte meg Bálint Károly operatőrt és Balázs Hunor szakácsot.
„Olyan ételeket fogunk bemutatni, amelyek elkészítése elsőre bonyolultnak tűnik, pedig valójában nagyon egyszerű, és nem is túl időigényes” – magyarázta Balázs Hunor. Mint mondta, a műsort az teszi különlegessé, hogy eltérnek az ismert ételek receptjétől: a hagyományos magyar ízeket fogják ötvözni a más kultúrákban megszokottakkal. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy helyi termelőktől vásárolják meg a szükséges alapanyagokat, ugyanakkor az erdőket és mezőket is járni fogják a vadon termő növények begyűjtéséért, amelyeket szintén felhasználnak a főzés során. „Gondoltunk arra, hogy csak székely ételeket mutassunk be, azonban ezekből nagyon kevés van, 5–6-nál többet nem lehet felsorolni. A többi fogást pedig egyszerűen csak a fűszerezés és a hozzávalók varázsolják helyivé. Ezért is döntöttünk úgy, hogy érdemes a meglévő, hagyományos ételeket külföldiekkel ötvözni” – részletezte a szakács.
Noha jelenleg Kovács László otthoni konyhájában forgatnak, a Főnix Konyha csapata úgy tervezi, más helyszíneken is készít videókat. Ennek jelenleg csak az anyagiak szabnak gátat, de remélik, hogy idővel sikerül partnereket, szponzorokat találniuk, és így ez az álmuk is megvalósulhat. Egy másik kihívás – mondta Szabó Attila –, hogy megszokják a rendszeres forgatást, illetve a közös munkát, hiszen az összhangon is van még mit finomítani.
A teljes történet az Udvarhelyi Híradó július 17-én, pénteken megjelent lapszámában olvasható.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!