Megvan a Gimi Nostra utódja

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Óriási érdeklődésnek örvendett a 2010-es udvarhelyi gólyabálsorozat első eseménye, a Tamási Áron Gimnázium kilencedikeseket beavató ünnepsége. A rendezvény zártkörűnek indult, de a délután fél hattól gyülekező tömegben jócskán voltak más iskolákból is. A Kossuth udvart teljesen elárasztó várakozó csapat végül fél nyolcra szivárgott be a terembe, ekkor kezdődhetett a műsor.

Vass Orsolya

2010. október 17., 19:502010. október 17., 19:50

2010. október 18., 18:242010. október 18., 18:24

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Mindenféle konferálás nélkül, hegedűszó kíséretében elindult a kivetítőkön a Gimi Nostra történetét bemutató videó, a szereplők közt a végzős diákok mellett a tanári kar javát is láthattuk, amint egy pókerjátszmát ejtenek. Majd tanúbizonyságát láttuk a keresztapa erejének, a naplóban egy szavára kijavították a tanárok a hármast nyolcas minősítésre. Ezzel az ízelítővel indult a Keresztapa film nyomán rendezett gólyabál október 15-én, pénteken a Siculus Ifjúsági Házban.

Aztán függöny szét, és ott álltak a gólyák, osztályonként négy pár, hogy a hagyományos gólyatáncot eljárják, természetesen átírt szöveggel, zenekari kísérettel. Majd gimis szokás szerint csak az öt előre kiválasztott pár maradhatott a színpadon, különböző színű ingekben, korhű kalapokban és kötelezően nadrágtartóval.

A osztály – Szabó Sarolta és Bálint Lehel
B osztály – Katona Beáta és Mózes Tamás
C osztály – Bodor Ingrid és Máté Bence
D osztály – Fülöp Krisztina és Hajdó Botond
E osztály – Barabás Enikő Borbála és Dénes Lóránd

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„Mi, a Gimi Nostra büszke gyermekei esküszünk, hogy a családi béke büszke fenntartói leszünk, a családfőt mindig tisztelettel köszöntjük, s ha kell, a folyosón hasra is esünk” – ezzel a szöveggel díszes esküt tettek a teremben jelen lévő elsőéves gimisek, fogadva, hogy elődeik szokásait, a hagyományokat megőrzik.

A műsor vetélkedő része kissé rövidre sikeredett, a közönség ugyan élvezte a show-t, viszont bátran kijelenthetjük, hogy az est főszereplői nem a gólyák voltak, hanem a végzősök. Ami a produkció szempontjából pozitívum, hiszen a tizenkettedikes lányok táncai bátran megállták volna helyüket egy versenyen is.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A próbák kezdete a Keresztapa történetének ismeretét mérte fel, mint például hogyan sérül meg az első részben Don Corleone, vagy hogy ki lett végül a Don utódja. Egyértelmű volt, hogy gólyabálra készülés címén minden pár tartott egy keresztapás estet, hiszen néhány kérdésen kívül mindenki helyes válaszokat adott. A maffiózó filmkultúra felmérést egy gyors kiszabadító próba követte, majd a legérdekesebb megmérettetés vette kezdetét, a szokásos filmszinkron, kicsit másképp.

A Keresztapa filmbejátszások RTL hírekkel, Mónika Show és rajzfilm részletekkel kombinálva igazi kihívást jelentett a versenyzőknek, majd a legnagyobb sikert arató összeállítás az iskola kémia szakos tanárnője és Don Corleone párbeszédének előadása volt. Ezután vízipisztoly harc következett a színpadon, végül meg karaoke, jól ismert, énekelhető dalokkal.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A zsűri döntése alatt a már említett végzős lányok és fiúk kalapos, botos tánca következett több felvonásban, majd a várva várt eredményhirdetés. Az öttagú döntéshozó bizottság Szűcs-Olcsváry Melinda (angol szakos tanárnő), Tőkés Ildikó (kémia szakos tanárnő), Nagy Endre (földrajz szakos tanár), Székely Zoltán (fizika szakos tanár) és Ambrus Levente, a tavalyi Gimi gólyabál és első Hargita megyei gólyabál nyertese volt, akik egyöntetű döntése szerint a „Capofamiglia”, azaz a család fele a C osztály kiválasztottjai lesznek erre a tanévre, Bodor Ingrid és Máté Bence. Ők képviselhetik iskolájukat a november 19-i Városi Gólyabálon is.

A műsort egy erős kezdésnek nevezhetjük az idei gólyabálsorozatban, a szervezők magasra tették a mércét, úgyhogy reméljük a többi gólyabál is igyekszik majd a gimisekéhez hasonló élményt nyújtani műsorával. Csütörtökön, október 21-én a Bányai János Szakközépiskola ünnepsége, pénteken pedig a Kós Károly Iskolaközpont rendezvénye következik.

Gólyabál-versenyünk szavazógépe elérhető itt! Tekintse meg a Gimi-gólyabálról készült videónkat!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
2025. július 11., péntek

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában

Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.

Újraindultak a munkálatok, növekedett a vízszint a sóbányában
2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat