"Küzdelem nélkül a világkupa se ér semmit"

Szétáradt a lelkesedés, és örömkönnyeket csalt a szemekbe a gyalogos zarándoklat hálaadó szentmiséje a Kis Szent Teréz-plébániatemplomban. Hogy hány szívből szállt fel egyszerre a Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna – nem tudnám megbecsülni se. A templom falait ugyan nem nyomta szét az ezernél is több résztvevő, de tető-torony nem számított: égig ért a dallam. A zarándoknépet a Hálaluja ének-zenecsoport indította, fogadta.

Esőt, szelet, napsütést, hegyet-völgyet és lépésről-lépésre megtett kilométereket vállaltak fiatalok, idősebbek egyaránt. Hevesebben dobogó szívvel és virággal fogadták a hazatérőket a családtagok, barátaik, a közösség tagjai. A lélekemelő pillanatok részesei voltak a négy magyar egyházmegye Gyulafehérváron tanuló kispapjai 60-an és elöljáróik, Oláh Zoltán rektor, dr. Kovács Zsolt prefektus, Ilyés Zsolt lelkiigazgató, valamint a zarándoklat helyi lelki vezetői, Botár Gábor és László Attila plébánosok.

És a sokszáz együtt örvendező? Tanúsíthatom még utána is, hosszasan törölgették könnyeiket. A végén úgy összegeztünk barátaimmal: Isten dolga hitre vezetni az embereket. Így is tudja. És a hit megrendülés is. Ebben a közösségben nyilvánvaló volt. Béke, áldás szállt ránk. Először az érkezőkre. A lábak, és lélek imája elhozta mindannyiunknak a Lélek kiáradását – ezért lendültek magasba a karok és a szívek.

A zarándoknak vinnie kell a legfontosabbakat, de nem a fölösleges holmikat

Péntek reggel 398-an indultak 8 pap vezetésével, másnap hajnalban 486-an folytatták a közös utat a Nyereg felé a Hármas-kereszttől. Akik az apostolok szekerén haladtak, örömeiket, bánataikat, nehézségeiket bűnbánó lélekkel hordozták, majd Isten elé tették. Sok szeretet, figyelmesség segítőszándék és jóakarat kísérte útjukat – jótevők ételt, forró italt kínáltak a pihenőhelyeken. A falvakon egymást váltó rendőrautók segítették haladásukat. Mi is utánuk eredtünk Homoródfürdőre – félelmetesnek tűnt a keskeny úton a teherautók mellett haladó emberáradat. Valaki mindig vigyáz a zarándoklókra. Megosztották ételüket, italukat – nagyon jó ízű a madárlátta falnivaló a közös terítéken!

„Mindig van olyan, akinek más a ritmusa, a csapatnak össze kell tartani, csak úgy halad – mondta Oláh Zoltán rektor a hálaadáson. – Az erősebbek segítenek és a gyengébbek mosolya számukra is erőforrás. Nem csak napsütés sem a zarándoklat sem a zarándoklét”. Kívánva: „A megdolgozott munka örömével tudjunk visszatekinteni. Küzdelem nélkül a világkupa se ér semmit.”

Még mesélhetném, hogy elhalkulni sem akart az ének. Lengtek a zászlók a templom előtt, kiscsoportok, nagycsoportok beszélgettek. Végül a teherautóról leszedték a csomagokat.
Kérdésünkre, hogy érezte magát a hálaadó szentmisén Oláh Zoltán elmondta: ”Lelkesedésből nem volt hiány! Érződik a kölcsönösség a „hétköznapi” hitélet, a csúcs és a forrás a szentmisei ünneplés között. Élettel töltekeznek, ami visszahat a hétköznapokra is. Lelkes és Lelkes volt!”