
Ifjúsági fúvószenekaroknak szerveztek tábort július 9-15. között Csíkkarcfalván. Az első ízben megtartott táborban tizenöt szakember oktatta a több mint száz részt vevő gyereket, akik a vasárnapi nagymise után a helyi kultúrotthonban két és fél órás koncert keretében mutatták be a tanultakat.
2012. július 16., 11:572012. július 16., 11:57
Az első karcfalvi ifjúsági fúvóstáborban három fúvószenekar vett részt: Szatmár megyéből a mezőfényiek Czier Zsolt vezetésével, a nemrég alakult csíkszentdomokosi fúvósok Szecsete József irányításával, valamint a házigazda Csíkkarcfalvi Ifjúsági Fúvószenekar Bálint Zoltán vezényletével. „Az ötlet onnan jött, hogy annak idején, amíg élt Kelemen Anti bácsi, Rétyre jártunk fúvóstáborba. Mi úgy vettük észre, hogy a táborokban tudunk igazából tanulni, éppen ezért nekiálltunk, és megszerveztük ezt a tábort. Nagyon intenzív volt a program. Arra törekszünk mindig, és most is ezt tettük, hogy első kézből tanuljanak a gyerekek, ezért kiváló szakembereket hívtunk meg ide oktatni. Nagyon örvendtünk, hogy sikerült meghívni például Miklós Imrét, aki a fafúvósokat és rézfúvósokat tanította, ő madarasi születésű, Karcfalván járt iskolába, most Szegeden él. Vagy itt volt Török József tubatanár, egy nyugdíjas zenész házaspár, akik a Budapesti Operaházban zenéltek, és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola két tanára is, Gergely Simon Ibolya, illetve Berze Albert. Ugyanakkor a nagyobb gyerekek tanították a kisebbeket, és a zenekarok közötti tapasztalatcserének is nagyon jó volt ez a tábor” – fejtette ki Bálint Zoltán zenekarvezető, szervező, a Nagyboldogasszony Egyházközség kántora.
A táborban a program minden nap délelőtt kilenc órától kezdődött, 13 óráig gyakoroltak a különböző hangszereken, délután 2 és 4 óra között szólampróba volt, míg 16 és 18 óra közt zenekari próba. Lazításképpen délutánonként különböző szabadidős programokon vehettek részt a gyerekek, volt lovas szekerezés és közös buli is. A zenészek szombaton főpróbát tartottak, vasárnap a nagymisén a tubások játszottak, míg a nagymise után a kultúrházban tartott előadást a három zenekar.
„Egyik zenekar hátterében sincs zeneiskola, a gyerekek a nyári táborokban sajátítják el a hangszertudást, és ebből élnek egy esztendeig. Nagy a lelkesedés úgy látjuk, hogy van igény, és elég jó úton járunk, hogy lehessen működtetni ezeket a zenekarokat” – véli a karcfalvi fúvósok vezetője.
A rendezvényt a helyi önkormányzat, a helyi közbirtokosságok és két helyi panzió is támogatta.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
szóljon hozzá!