Csíksomlyóról a Hortobágyig

Péter Emőke, Abos Zsolt és Farkas Frigyes május 27-én indult el lóháton Csíksomlyóról. Elszántságot, kitartást is csomagoltak nyeregtáskájukba.Szükség is volt ezekre az út során. Már az első nap medvével találkoztak a Hargitán, Szilágysomlyón egynapos kórházi kezelésre szorult a csapat két tagja, hirtelen útvonalat kellett változtassanak, aludtak szabad ég alatt, és volt, hogy 12 órát is nyeregben töltöttek. A megpróbáltatások ellenére életük legszebb élményeként emlegetik az utat. „Áprilisban kérdezték meg a főszervezők tőlünk, hogy ellovagolnánk-e a Nyeregszemlére képviselni a székelységet. Mindhárman távlovas versenyzők vagyunk, szerencsére jó lovaink vannak, edzésben is voltak. Mi nem voltunk rendben anyagilag, közel kétezer euróba került az út. A lovaknak vitaminokra, oltásokra volt szükségük. Felkerestünk magánszemélyeket, és sok jó lelkű székely ember támogatta az ügyünket. Régóta ismerjük Lutz Leventét, aki két évvel ezelőtt ugyancsak lóháton tette meg ezt az utat. Tőle kaptunk rengeteg segítséget, tanácsot” – kezdte a beszámolót Farkas Frigyes.

Az út

A kis csapat a Hargita után Marosszéken, Mezőségen és Szilágyságon keresztül tartott a cél felé. „Külön élmény volt, hogy részletesen fedezhettük fel ezeket a helyeket, mert lóról egészen más, mint amikor autóból néztük ezeket a vidékeket. Most közel kerültünk emberekhez, beláttunk az udvarokba. Igaz, hogy nagyjából elkerültük a városokat, helységeket, de azért egy-egy falunk át kellett menjünk. Mindenhol jól fogadtak, nem volt probléma, hogy magyarok, székelyek vagyunk, a román emberek is szívesen láttak. Sokszor fel is pakoltak ezzel-azzal, borral kínáltak, sok jó kívánságot kaptunk, hogy Isten segítsen meg a hosszú úton, ezekre mind nagy szükségünk is volt. Már Bonchida környékén kezdtünk fáradni, látszott is rajtunk, hogy viharvertek vagyunk” – mesélte Farkas. „Sokan csodálkoztak, hogy ekkora utat megtettünk. De nagyon vártuk, hogy csodálkozzanak, mert az már azt jelentette, hogy jó távol vagyunk otthonról” – fűzte hozzá Péter Emőke. Elmondta, általában hajnali ötkor keltek fel, legkésőbb hétkor már nyeregben voltak, és bizony előfordult, hogy este 8-9-ig lovagoltak. „Minden nap, minden perc élmény volt. Olyan is volt, hogy egész nap vert az eső. Egyszer egy nap álltunk meg enni, pont fél kettőkor, és ezt annyira megszoktam, hogy hazaérve is fél kettő körül már éhes vagyok. Minden pillanatban új szituációkkal szembesül az ember, főként, ha lóval közlekedik” – magyarázta Farkas Frigyes.

Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapok

A székely lovasok június 12-én éjjel érkeztek meg Székelyhídra, majd másnap Létavértesnél lépték át a határt, ott már várták a Nyeregszemle szervezői. A rendezvényen Magyarországról és határon túli magyarlakta területekről több száz lovas vett részt, legtávolabbról a csíki lovasok érkeztek. „A lovaskultúrához kapcsolódó programok voltak, versenyek, bemutatók. Nagyon szép volt, több ezer ember gyűlt össze. Egy igazi lovastábor. Mindenki nagyon kulturáltan viselkedett, látszott, hogy lovas emberek, szót lehetett érteni velük. Sok kapcsolat jött létre, még a kazahokkal is találkoztunk. Jöttek a lovasok, és gratuláltak, hogy mekkora távot megtettünk” – idézték fel.

Székely zászlót is vittek

A csíkiak csomagjába bekerült egy székely zászló is, amit magukkal vittek az útra. „Most már kibírjuk könnyek nélkül, ha erre gondolunk, ott nem bírtuk ki. Azt az érzést nem tudom elmondani, hogy milyen volt, amikor több ezer ember énekli a székely himnuszt értünk és a székelységért, és ott van az a poros zászló, amit vittünk magunkkal, és ott átadtuk Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének. Nagyon megindító volt. Jöttek a tévétől interjúzni, meg kellett kérjem, jöjjenek vissza később, mert nem szeretném, ha egy pityergő székelyt látnának a tévében” – számolt be Farkas.

A lovasok elmondták, fontos volt, hogy már korábban ismerték egymást, csapattársak is, mindhárman a Forrás sportklubnál versenyeznek. Büszkék arra, hogy tudták teljesíteni a kitűzött célt. „Most már a saját határainkat is ismerjük. Ugyanakkor megtanított ez az út arra is, hogy mennyire oda kell figyelni a lóra, a lovas élete is függhet tőle. Együtt kell vele lélegezni, egymásra vagyunk utalva. Nagyon nagy megpróbáltatás volt ez az út fizikailag is, érzelmileg is. De a rosszat elfelejtjük. Megcsináltuk, és ezt már nem veszi el tőlünk senki. Másnak is szívesen segítünk, ha útnak indul. Ugyanakkor hálásak vagyunk minden jóérzésű embernek, aki az út során segített bennünket” – összegzett Farkas Frigyes.