
Fotó: Bodnár Arthur
Csütörtökön, október 28-án került megrendezésre az Eötvös József Szakközépiskola indiánbálja. Már a terembe érkezéskor a kivetítőn a tollfejdíszes szervezők fotója fogadott, tehát már sejteni lehetett, hogy a szervezkedés és készülődés jó buli volt, így a gólyabál is jó kell legyen.
2010. október 31., 19:192010. október 31., 19:19
2010. november 01., 11:092010. november 01., 11:09
Fotó: Bodnár Arthur
A rendhagyó kezdés kissé bizonytalanná tett, hiszen annyi gólyabál után már betéve tudom, hogy melyik próba következik, mivel zárul a vetélkedő. De a mezősök megleptek, indulásként a Bányai-gólyabálról már ismert B. Force táncegyüttes lépett fel, majd a gólyák vonultak be, azt sem megszokott módon. A terem főbejáratától kezdték a gólyatáncot a kilencedikesek, majd a zsűri asztalánál szétvállt a sor, hiszen a főgólyák a színpadfele, míg a táncos gólyák az oldalajtó fele lépkedtek. A hagyományos „Elfogyott a mákoslaska...” dallama is modernebb verzióban csendült fel, egy kis tüc-tüc a háttérben máris bulisabbá tette a gólyatáncot.
A próbák sora beillett a gólyabál klasszikus megmérettetéseinek sorába, viszont a próbák közötti kis játékok, felvezetők különlegessé tették a csütörtöki beavatást. A szervezők folyamatosan részesei voltak a színpadi történéseknek. A próbákat a törzsfőnök, Bamba Bölény, vezette fel, segítőivel a Sámánnal, Lyukas Gumival, Fehér Rókával és a törzs további tagjaival közösen. A gólyatánc után ők is mutattak pár lépést, a Karaoke-t saját dalukkal vezették fel. A gólyabál témáját is ügyesen összekötötték a szervezők a valósággal, a mezős diákok életével. Egy történelem órán hallott bájital kikeverésével próbálkoztak a diákok kémia órán, mely nem várt sikerrel átrepítette őket a múltba, az indiánok fénykorába. A törzsfőnök pedig csak akkor lesz hajlandó segíteni a hazautazásban, ha sikeresen kiállják a gólyabál próbáit.
Fotó: Bodnár Arthur
Bemutatkozás, etetés, versírás, retro karaoke, arcfestés és célbalövés. Ezeken a próbákon kellett remekelni a hat párnak, majd a zsűri elvonult, meghozni döntését. Ez idő alatt a hagyományos eskütétel zajlott, az érdekesség kedvéért féllábon: „Fogadom, hogy a békepipába a dohányt én állom..., A tőrzsfőnöknek V.I.P. jegyet szerelek, s az Írben szeparét fizetem...”
A legvégén a végzősök tánca is helyet kapott a programban, ami a világbajnokság himnuszával a Waka Waka Africa, Shakira-koreográfiával zárult. Bevallom kis képzavar volt, mikor az indiánok Afrikai táncot jártak, de hangultat feledtette a földrajzi tévedéseket. Az ünnepélyes eredményhírdetés a 6-os számot viselő lánynak és az 1-es fiúnak jelentett legnagyobb örömöt, hiszen a zsűri döntése szerint ők képviselhetik iskolájukat a Városi Gólyabálon.
Fotó: Bodnár Arthur
A gólyabálra itt szavazhat.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.