
Fotó: Pál Árpád
Az animációs filmeket már számítógépen vagy televízióban akár 3D-ben néző mai gyerekek figyelmét is lekötik a régmúlt idők emlékét idéző diafilmek, derült ki az Albert Orsolya színművész által már harmadik alkalommal megszervezett udvarhelyi vetítésen. A diák esztétikus képei, amellett hogy gazdagítják a gyerekek lelki világát, szabad teret engednek a fantáziának – véli egy udvarhelyi pszichológus.
2017. február 02., 13:062017. február 02., 13:06
2017. február 02., 13:072017. február 02., 13:07
Halk nyüzsgés, izgatott várakozás fogadott a harmadik vetítés alkalmával a Menta Bistróban, ahova azért tértünk be, hogy megtudjuk, mekkora vonzereje van a diavetítésnek a sokkal összetettebb vizuális ingerekhez szokott gyerekek körében. Az asztalok mellett jobbára 3 és 6 év közötti apróságok szürcsölték üdítőjüket, forró csokijukat szüleik társaságában.
Eddig háromszor, a mese hosszúságától függően alkalmanként két-három diafilmet vetített le Albert Orsolya, aki a kettő és hét év közötti gyerekeket tekinti célcsoportnak. A filmek kiválasztásában segítségére van óvónő édesanyja, ugyanakkor a Facebookon is ajánlhatnak az érdeklődők meséket. Első alkalommal harmincan, két héttel később pedig már közel ötvenen követték a kivetítőn megjelenített, sajátos hangon „megszólaló” szereplőket. Elmondása szerint az ötletet az adta, hogy karácsonyra diavetítőt kapott hároméves kislánya. Látva, mennyire szereti a kicsi a meséket, úgy gondolta, szervez egy közösségi programot. „Úgy terveztem, hogy mi nézzük a meséket a gyerekekkel, az anyukák, apukák pedig közben a másik teremben kávéznak, beszélgetnek, szóba tudnak állni egymással, de ehelyett mindenki bejön a vetítésre” – mondta mosolyogva.
„A hallott mese sok szempontból a legértékesebb lelki táplálék, hiszen szükséges hozzá a képzelet, így minden gyermek saját képi világot teremt hozzá, míg a rajzfilmek kész vizuális információval szolgálnak” – magyarázta érdeklődésünkre Dimén-Varga Tünde pszichológus. A diafilmek valahol a kettő között helyezkednek el: itt a képek sora lassabban követi egymást, ezért több idő jut a megértésre, elmélyülésre, kérdezésre. Mivel a gyermek állóképeket lát, fantáziája szabadabban szárnyalhat, mint a rajzfilmet nézve. A felnőtt jó esetben igazodik a gyermek ritmusához, lelkiállapotához. Ezenkívül a diafilm vetítéséhez be kell sötétíteni, ami ad egy intim, bekuckózós hangulatot, ugyanakkor a „meseidő” élesen elhatárolódik a nap többi részétől.
„A mai gyerekek egy része túl korán és kontrollálatlanul fér hozzá sokszor nem is az életkorának megfelelő rajzfilmekhez, nekik talán túl lassú a diafilm. De többségük szerencsére ma is hallgat igazi mesét, ezért nekik nem szokatlan az, ha a cselekmény lassabban bontakozik ki, így számukra különleges alkalom a diafilmnézés. A magyar diafilmek képi világa esztétikus, ilyen szempontból is gazdagodnak azok a gyerekek, akiknek diafilmet vetítenek” – összegezte a pszichológus.
Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.
Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.
Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
szóljon hozzá!