Fotó: Both Ildikó
Második alkalommal szervezte meg szombaton a HÁRIT és a Sepsi Rádió a Háromszéki humorshowt, melyre idén négy amatőr versenyző nevezett be. A show-ról nem hiányoztak Erdély legnagyobb humoristái sem.
2011. március 20., 09:312011. március 20., 09:31
2011. március 20., 10:512011. március 20., 10:51
Idén is a Club Cinema adott otthont a rendezvénynek, melynek nézőtere megtelt, és a közönség soraiban főként a fellépő amatőrök barátai szurkoltak kedvencükért. A második humorshow-ra négyen jelentkeztek a fellépők: két páros illetve két egyéni produkcióval, volt olyan is, aki már tavaly is megméretkezett. Az amatőrök mellett fellépett a már befutott Szomszédnéni Produkciós Iroda is, de itt volt Zsók Levente, valamint Felméri Péter humorista.
A rendezvény előtt a Szomszédnénis TSZ (Tóth Szabolcs) és Zsók Levente fejtette ki véleményét a szakmáról, a humorról és a sepsiszentgyörgyi közönségről. TSZ elmondta, számára a humor életforma, bár nem humoristának indult. Építészmérnöki egyetemet végzett, majd el is kezdett dolgozni, de mivel minden hivatalos dolgot románul kellett intézni, ő ezzel nehezen boldogult. Az egyetem évei alatt alakult hobbi-szintű humortársulat ezeket az esetlenségeket írta meg és adta elő, míg végül TSZ maradt a humor mellett. Zsók Levente megélhetésnek tekinti a humort, de hobbiként is tekint rá.
Mi az, amitől a legnagyobb erdélyi humoristák nevetnek? TSZ válasza egyszerű: „Akkor nevetek igazán, ha Zsók Levente elrontja a szövegét, és ezt csak én veszem észre, a közönség nem észleli. Ezen nagyon tudok nevetni”. Az elmúlt évek során az erdélyi humoristák már többször is felléptek Sepsiszentgyörgyön, bár TSZ állítása szerint évekig nem jutottak el Háromszékre, aztán egy meghívásnak eleget tettek és azóta gyakori vendégek. A közönség pedig értő és nagyon-nagyon jó közönség – fejtették ki a fiúk, az amatőröknek pedig minél több gyakorlást, tanulást és bátorságot javasoltak, hiszen ebben a szakmában ez elengedhetetlen.
Az estet Balla Levente produkciója nyitotta meg, ő volt a tavalyi Erdélyi Humorfesztivál győztese, majd a helyi amatőrök mérték össze tudásukat humoros jelentekben. A legnagyobb sikert a kézdivásárhelyi páros érte el. Hengán István és Postolică Adrian a mindennapok életképét mutatta be, mely a román nyelvtudás hiánya miatt bonyolult helyzeteket produkál. A fellépők között voltak olyanok is, akiket már tavaly megismert a közönség, voltak, akik belezavarodtak a szövegbe. Idén is jelen volta tavalyi legfiatalabb versenyző, Imre Munteanu Bendegúz Soma.
Az amatőrök után a humor igazi nagyágyúi is megmutatták tudásukat, Felméri Péter, Zsók Levente és a Szomszédnéni Produkciós Iroda párosa is színpadra lépett. A közönség idén is rengeteg nevetéssel és tapssal díjazta őket, a szervezők pedig most tudják: jövőre is lesz humorshow Sepsiszentgyörgyön.
Rázóssá vált a közlekedés Sepsiszentgyörgyön, miután az utóbbi napokban több útkereszteződésben felmarták az aszfalt kopórétegét. A munkálatok a kiépítés alatt lévő okosjelzőlámpa-rendszerrel függenek össze, melynek átadása augusztus közepére várható.
Az elmúlt időszakban több súlyos baleset is történt a 11-es országúton, Kézdivásárhely térségében, melyek miatt forgalomlassító intézkedéseket vezettek be a hatóságok.
A sepsiszentgyörgyi személyi nyilvántartónál is kizárólag új, chippel ellátott elektronikus személyi igazolvány igényelhető. Kézdivásárhelyen a létszámhiány miatt előfordulhat, hogy hónapokat kell várni az okmányra, aminek van egy kis hátulütője.
A Magyar Passió című, 2021-es magyar filmdrámát vetítik pénteken 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében, utána pedig közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket.
Két autó ütközött össze vasárnap a 11-es országúton, Maksa község közelében. A rendőrök vizsgálatai alapján a karambolt szabálytalan előzés okozhatta.
A kormány megszorító intézkedései – sok egyéb mellett – a tanügyet is érzékenyen érintik, és ez alól Székelyföld sem jelent kivételt. Öröm lehet az ürömben, hogy az eredeti elképzelés még súlyosabb következményekkel járt volna.
Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda! Alább a sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be az olvasót, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.
Március óta döcög az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapják a számlát, továbbá jelenleg a honlapjuk sem működik megfelelően. A szolgáltató szerint őszre stabilizálódhat a helyzet.
Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.
A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.
szóljon hozzá!