Aki a zene ösvényén jár...

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Kovács Tamás 11 éves zongoristatanonc sosem látta saját szemeivel a napot, ennek ellenére olyan zenei tehetséggel rendelkezik, amely nem hétköznapi. Hétévesen kezdte iskoláit, két évet járt egy székelyudvarhelyi óvodába, utána a magyarországi állami intézetbe került, majd öt évet tanult a Vakok Batthyány László Római Katolikus Általános Iskolájában. Idén hazaköltöztek családjával, tanulmányait a Móra Ferenc Általános Iskolában folytatja. Mindössze hatéves volt, amikor felfedezték különleges zenei tehetségét. Édesanyja, Jolán fogyatékosgondozó, édesapja, Csaba asztalos-építészként tevékenykedik.

Antalfi József

2010. augusztus 17., 16:292010. augusztus 17., 16:29

2010. augusztus 17., 18:272010. augusztus 17., 18:27

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„A zongorázás onnan jött, hogy egyszer anyukám hallotta, hogy egy játékszintetizátoron egy ovis dalt játszok. Abban a pillanatban rájött, hogy van tehetségem” – emlékezett vissza Tamás billentyűs kezdeteire. Még most is szívesen előadja legelső dalocskáját, melynek címe Én kicsike vagyok. Mindössze hatéves volt, amikor magától lepötyögte a legelső dallamot.

Tamás nemlátóként született. Ez egy örökletes genetikai rendellenesség a családban, az elődök közt még fordult elő hasonló eset. Zenei tehetségét nem örökölhette senkitől, előtte egyáltalán nem volt muzsikus a családban. Kiváló képessége azonnal megmutatkozott az első gyerekdalnál, mivel nyomban le tudta játszani a dallamot anélkül, hogy valaki megmutatta volna neki, hogyan is működik egy „szintetizátor”. Édesanyja elmesélte, hogy amint a Batthyány-intézetbe került, kezükbe adtak egy kérdőívet. Az íven szerepelt egy speciális óhajra vonatkozó kérdés is, akkor derült ki, hogy az intézetben van zongoratanulási lehetőség. Igazából nem foglalkozott vele szakképzett tanár, tehetségére bízták. Az intézetbe rengeteg önkéntes tanár bejárt, többek közt első zenetanára is, aki egy évet foglalkozott Tamással. Ugyancsak az intézet jóvoltából kölcsönadtak a családnak egy bécsi koncertzongorát, így mindennap lehetősége volt gyakorolni.

A teljes riportot az augusztus 18-ai Udvarhelyi Híradóban olvashatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Visszaidézni a dió és az alma örömét – karácsonyra hangolódtak Farkaslakán

Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.

Visszaidézni a dió és az alma örömét – karácsonyra hangolódtak Farkaslakán
2025. december 21., vasárnap

Megújult az egykori oroszhegyi községháza, ahol inkubátorházat hoznak létre

Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.

Megújult az egykori oroszhegyi községháza, ahol inkubátorházat hoznak létre
2025. december 21., vasárnap

Székelyudvarhely volt ma reggel az ország leghidegebb települése

Egyetlen településen sem süllyedt olyan mélyre a hőmérő higanyszála vasárnapra virradóan, mint Székelyudvarhelyen.

Székelyudvarhely volt ma reggel az ország leghidegebb települése
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Szombati ivóvízszünet Székelyudvarhelyen

Nagy teljesítményű pumpát kell beszerelnie a Harvíz Rt. vízszolgáltatónak, így szombaton délután öt óráig szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás három székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.

Szombati ivóvízszünet Székelyudvarhelyen
Szombati ivóvízszünet Székelyudvarhelyen
2025. december 20., szombat

Szombati ivóvízszünet Székelyudvarhelyen

2025. december 19., péntek

Átfogó ellenőrzés Szentegyházán: tetemes bírságot szabtak ki a hatóságok

Átfogó ellenőrzést tartottak Szentegyházán a hatóságok csütörtökön, melynek nyomán 32 bírságot szabtak ki, közel 19 ezer lej értékben.

Átfogó ellenőrzés Szentegyházán: tetemes bírságot szabtak ki a hatóságok
2025. december 19., péntek

Elindult a síszezon a Madarasi Hargitán

Megnyitották a síszezont a Madarasi Hargitán pénteken. Egyelőre ugyan nem áll nyitva minden pálya, de két helyszínen már lehet sízni.

Elindult a síszezon a Madarasi Hargitán
Elindult a síszezon a Madarasi Hargitán
2025. december 19., péntek

Elindult a síszezon a Madarasi Hargitán

Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Több városrészen is vízszünet lesz Székelyudvarhelyen

Több háztartásban is szünetelni fog a vízszolgáltatás csütörtökön Székelyudvarhelyen, ugyanis meghibásodtak a víztisztító állomás szivattyúi.

Több városrészen is vízszünet lesz Székelyudvarhelyen
2025. december 18., csütörtök

Két éve történt a székelyudvarhelyi tragédia, lassú a felelősségre vonás

Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2023. december 18-án leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része, a romok négy diákot temettek maguk alá, közülük ketten életüket vesztették. A felelősségre vonás lassan halad.

Két éve történt a székelyudvarhelyi tragédia, lassú a felelősségre vonás
2025. december 17., szerda

Újra iható a szejkefürdői forrásvíz

Hosszú idő után újra iható a szejkefürdői forrás vize, ugyanis több hónapos munka eredményeként sikerült a szakembereknek feltárniuk a közelben lévő szennyező pontokat.

Újra iható a szejkefürdői forrásvíz
Újra iható a szejkefürdői forrásvíz
2025. december 17., szerda

Újra iható a szejkefürdői forrásvíz

Hirdetés