
Méhes György gondolatai által vezérelve pályázta meg a Csillagvár Napközi Otthon a székelyudvarhelyi városi tanács által meghirdetett projektet, melynek célja, hogy a gyerekek megismerjék környékünk történelmi nevezetességeit, hisz fontosnak tartják, hogy bővüljön, gyarapodjon az óvodások történelmi ismerete. „Őrizzük meg, tiszteljük mindazt, ami jó volt a múltban, mert aki nem becsüli meg a múltat, annak jövője sincs” – írta Méhes.
2010. november 12., 10:062010. november 12., 10:06
2010. november 12., 10:222010. november 12., 10:22
A Csillagvár Napközi Otthonban a Cifra Palota, Mesevilág és Gézengúz csoport gyerekei és óvónői azon munkálkodtak, hogy a gyerekek megértsék: a ránk maradt értékes alkotásokat, műemlékeket, várakat, szobrokat becsüljék meg, hisz ezek elődeink életéről, munkájáról vallanak. A számos kirándulás, látogatás, séta – Segesvár, Székelykeresztúr, Fehéregyháza, Lengyelfalva, Szejke, Nyerges-tető, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely nevezetességei – mind azt a célt szolgálták, hogy a gyerekek büszkék legyenek vidékünkre, szülőföldünkre.
A kirándulások és látogatások mellett számos kézműves-tevékenységre, ügyességi játékra is sor került, ezáltal fejlesztve az óvodások kreativitását, fantáziáját, kézügyességét. Külön élmény volt a gyerekeknek az ősi magyar harci eszközök kipróbálása, a jurtaállítás megtekintése, a kötélverés, nemezelés megismerése. Meghívott szakembertől kaptak ismertetőt a címerekről és azok szimbólumainak jelentéséről. A projekt befejezéseképpen a gyerekek munkáiból, alkotásaiból, az élményszerző utak megörökítéseiből kiállítást szerveztek, melyet a gyerekek előadása tett ünnepélyessé.
„Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek figyelmét sikerült a múltra irányítani, és segíteni őket népünk történelmének megismerésében, megértésében, a múlt rekonstruálásában és értelmezésében. Köszönjük a helyi tanácsnak, hogy lehetővé tette számunkra e hasznos tapasztalatszerzés lehetőségét” – mondja a vezetőség: Jakab Klára, Sükösd Hajnal, Gál Csilla, Péter Olga, Bajcsi Kinga, Vas Jutka óvónők és Barabás Zsuzsa óvodavezető.
A ponyva és az állványok mögött zajlik a székelykeresztúri Molnár István Múzeum energetikai felújítása; a belső festések egy részét saját forrásból kell megoldja az önkormányzat. A megpályázott projektet július végén kell lezárják.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
szóljon hozzá!