Paksi Endrét megfogta az erdélyiek értékrendje

– Hogyan születnek az Ossian-dalok?

– Néha nagyon könnyen öszeállnak a dalok, és az a legjobb, a kegyelem állapota. Van azonban, amikor hónapokig semmi nem jut eszembe, akkor pánik van, hogy kiégtem. Aztán meg van, hogy néhány nap alatt eszembe jutnak. Jönnek. Olvas az ember, körülnéz a világban, jönnek hol jobb, hol rosszabb benyomások, és akkor ezek valahogy kijönnek. Próbáltam én is úgy, hogy most leülök és dalt írok, ám abból általában nem sok jó származik. Ennek tényleg jönnie kell. Vannak persze technikai trükkjei is a dolognak. Én régimódi emberke vagyok, van egy füzetem, és ha bármi, akár egy sor, egy szójáték eszembe jut, leírom, hogy jó lesz az valamire. Aztán, amikor kialakul egy versre való, akkor jön a technikai része, hogy ne legyen bice-bóca, stimmeljenek a rímek. De az ötletnek spontán kell jönnie. Nagyon fontos, hogy soha nem írhatja felül a nyelvtani szabályokat a szójáték.

– Egy rockzenész, egy alkotó, aki közel negyven éve a pályán van, hogyan éli át a rockzene nagy stiláris változatosságát és évről-évre való fejlődését?

– Rockzenében mostanában a merész, innovatív dolgokat szeretem és azt látom, hogy Nyugaton ezek nagyon jól működnek. Lehet szeretni vagy nem például a Five Finger Death Punch-ot, de azok egy csomó stílust összevegyítettek, és nagyon jól működik.

– Hogyan sikerültek az Ossian angol nyelvterületen rendezett turnéi?

– Nagyon régen voltunk angol nyelvterületen. A korai időkben voltak ilyen kísérletek, koncerteztünk az akkor még meglévő Nyugat-Németországban. Cselőtei Laci (rockújságíró, a Hammerworld magazin szerkesztője – szerk.) csinált is az Acélszív lemezről egy komplett angol változatot. Nagyon jó kis klubok voltak ott, nagy színpadokkal. Aztán volt egy menedzserünk, akinek jó kapcsolatai voltak és szerzett egy olyan lehetőséget, hogy Szicíliában játszhattunk. Barkas kisbusszal lementünk a „csizmán”, majd komppal át a szigetre. Lövésük nem volt az olaszoknak, hogy kik vagyunk, de tetszett nekik, hiszen ők a temperamentumot nagyon tudják értékelni. De mostanában is van efféle. Dél-Amerikából írogatnak kult-rajongók. Egy időben pedig Mexikóból jött három fickó magyaroszági koncertekre.

– Gondolkoztatok azon, hogy a zenekarról könyvet jelentessetek meg?

– Persze, de arra nagyon rá kéne készülni. Én írtam könyveket, krimiket és az nagyon kilúgozott. Egy csomó mindenre nem emlékszem már, hogy hol, mikor, hogyan volt. Nem merek ígéretet tenni, de eszembe jutott már.

– Mik a zenekar további tervei, lesz új Ossian-lemez?

– Tervek már vannak. Idén a későbbi koncertek három kerek évszám köré épülnek: 25, 50, illetve 65. Két kollégám, Ricsi és Krisztián idén 50 éves, Ricsivel 25 éve muzsikálunk együtt, én pedig 65 leszek. Be kell pótolnunk az elmúlt évek elmaradásait, így viszonylag sokat koncertezünk, még jövünk idén Erdélybe is. Egyelőre ez van, utána meg persze alkotni is fogunk.