Igaz történet két holokauszttúlélő fiatalról

A kötetben emlékek elevenednek meg, néha az író ugrik egyet az időben, máskor egy-egy levélrészlet, vers vagy ének olvasható a történet közben. Könnyed olvasmány, a különleges beékelt szövegrészek pedig nem hagyják lankadni az olvasó figyelmét.

Miklóst a felszabadításkor 1945-ben Bergen-Belsenből (A Harmadik Birodalom egyik koncentrációs tábora volt a második világháború idején. A táborban körülbelül tízezer magyar foglyot tartottak fogva. Eredetileg hadifogolytábor volt, 1943-ban alakították át koncentrációs táborrá, ahol 1941 és 1945 között hetvenezren haltak meg.) szállítják át Svédországba, Gotland szigetére, ahol a táborokból szabadult embereket ápolták. Betegeskedése miatt kivizsgálták, és közölték vele, hogy életéből hat hónap van hátra. Miklós élni akart, és mi más élteti jobban az embert, mint a szerelem? Debreceniként 117 debreceni és környékbeli lánynak kutatta fel az elérhetőségét a Svédországi Menekültek Nyilvántartó Hivatala által. Olyan lányokat keresett, akik szintén túlélők, és Svédország-szerte voltak különböző szanatóriumokban.

„Kedves Nóra, kedves Erzsébet, kedves Lili, kedves Zsuzsa, kedves Sára, kedves Szeréna, kedves Ágnes, kedves Giza, kedves Baba, kedves Katalin, kedves Judit, kedves Gabriella... Azt már valószínűleg megszokta, hogy ismeretlenek megszólítják, ha magyarul beszél – azon a címen, hogy ők is magyarok. Lassanként egészen neveletlenek leszünk. Én például azon a címen írtam a fenti bizalmas megszólítást, hogy földiek vagyunk. Nem tudom, hogy ismer-e Debrecenből – én addig, míg a haza nem »hívott« munkaszolgálatosnak, a Független Újságnál dolgoztam – apámnak pedig a Püspöki palotában volt könyvesboltja. Nekem rémlik, így a névről s korról, hogy ismerem Magát – úgy-e a Gambrinusban laktak?” Mind a 117 lánynak megírta a fenti levelet, azzal a reménnyel, hogy megtalálja jövendőbelijét. A levelek egyetlen szóban különböztek egymástól, a megszólításban.

Válaszok is érkeztek, így ismerkedett meg Lilivel, akit elvarázsoltak Miklós levelei.

„Kedves Lili! 25 éves vagyok, újságíró voltam addig, míg az első zsidótörvény ki nem billentett az állásomból...” – írja Miklós egyik levelében. Nemcsak kettőjük történetét ismerjük meg, hanem betekintést nyerhetünk az adott korba is. Bár a holokauszt csak a háttérben van jelen, és nem arra fókuszál az író, az utóhatásai gyakran jelen vannak a történetben. És nem lehet úgy olvasni a regényt, hogy közben ne vennénk észre az el-elhintett történelmi részleteket.

Családi történetről írni és átadni a személyes információkat, a történet adta érzéseket talán könnyebb, mint személyes történetből filmet készíteni. Ezt láthatjuk a Hajnali láz esetében is. Gárdos Péter sokkal jobban megírta szülei romantikus, szó szerint regénybe illő történetét, mint ahogyan azt megrendezte. Míg a könyv lebilincselő és letehetetlen, addig a film, amely a kor hangulatát idézve fekete-fehér, néhol túl zsúfolt és túl érzelgős. A személyes kötődés nem minden esetben engedte a rendezőt tárgyilagosan látni a filmet, a kevesebb néha több, szokták mondani, és valóban.