Esküvőn is lehet bluest játszani

– Egyből a bluesba szeretett bele, vagy más műfajokban is kipróbálta magát?

– Mint minden buzgó, energiával teli fiatal, én is lefutottam a standard köröket. Az elején az AC/DC, Megadeth, Judas Priest, Iron Maiden, Ossian, Annhilator, Pantera muzsikája ejtett bűvöletbe, aztán lassan lecsillapodtam. Voltak próbálkozások ebbe az irányba is. Zenélgettünk, közben studíroztuk, figyeltük, követtük a kedvenceik munkásságát. Az elején irigykedve másoltuk hangról-hangra, de akár külsőségekben is őket. Ma már ez nem jellemző, viszont változatlanul érdeklődéssel és figyelemmel követem zenei pályájuk alakulását.

– A Fernet Blues Company előtt még hol zenélt?

– Inkább próbálkozásoknak nevezném azokat. Nagy álmokat kergettünk mi is a pajtásokkal, így hamar összeraktuk a csapatot, és élveztük az együtt töltött időt. Ilyenek voltak az Orion, Oázis sulizenekarokok, majd megalapítottuk a Krátert, végül a Kvitt Band lett a hosszabb életű és nyomot hagyó zenekar Kézdivásárhelyen.

Sepsiszentgyörgyön a Horizontba hívtak játszani, aztán jött az egyetem, ahol a zenélés abbamaradt. Később, Brassóban Ramiro Junger, a Conexiuni, majd a Rami Smart Jazz Band billentyűse hívott egy jam sessionre. Egy darabig elvoltunk. Utána következett a Fernettel való együttműködés, volt tanáromnak köszönhetően, akinél sok kiváló szobagitárossal ismerkedhettem meg. Ő azt mondta, zenekarban zenélni csak zenekarba zenélve lehet megtanulni.

– Mikor csatlakozott hozzájuk?

– A csapat 1999-ben alakult, én hosszas tétovázás után, 2012-ben mentem be egy meghallgatásra. Tudtam róluk, több bulijukon is részt vettem, tetszett az, amit és ahogy csináltak, nagyon szimpatikusak voltak az első perctől kezdve. Nem volt a pakliban, hogy megkörnyékezem őket, hanem egy találkozáskor szóltak, üres a gitáros állás, én is megpróbálhatnám. Küldtek öt számot és egy időpontot. Elmentem, lejátszottuk, majd négy nap után felhívtak, fussunk még egy kört, és átküldtek egy 20-as számlistát. Azóta együtt toljuk a szekeret, tagcserék nélkül, hidegben-melegben.

– Az egyetem elvégzése óta, egy év Kézdivásárhelyt leszámítva, Brassóban tanít tizenhat éve a Hans Mattis Teutsch Művészeti Líceum műépítészeti szakosztályán rajzot és kompozíciót. Mennyire maradt közel a grafikához?

– Habár a tanítás, irányítás, szervezkedés jócskán elvesz az energiából, igyekszem úgy alakítani, hogy azért legyen idő alkotni is. Mai napig részt veszek megyei vagy nemzetközi csoportos tárlatokon. Ha jól bánok az időmmel, akkor sokszor van esély rá, hogy jó dolgok szülessenek. A zenei fejezet csupán a zenehallgatásra és a napi gyakorlásra korlátozódik a mindennapjaimban. Fesztiválidőszakban azért kicsit feszesebb, de amúgy jó tervezéssel, stratégiával megteremthető az egyensúly a hobbi, a munka és családi ügyek között.

– A gyerekei közül valaki követi-e a pályáján, ami a képzőművészetet illeti?

– Úgy látom, inkább az öcsém gyerekei viszik majd tovább ezt a vonalat. Az én fiaim más területeken kísérletezgetnek, habár kedvelik, értik és értékelik a képzőművészeti dolgokat, néha érdeklődnek, kíváncsiskodnak is, de nem művelik. Igaz, Peti fiam filmstúdiót működtet Kolozsváron.

– Készítette-e leltárt, hogy hány helyen koncertezett eddig, és ezek között milyen különleges státusszal bír Kézdivásárhely?

– Nem készítek leltárt, nemigen számoljuk a fellépéseket. Sok kedves helyen játszottunk, legyen szó városnapokról, fesztiválokról, klubkoncertekről vagy épp privát kerti partikról, cégbulikról, karitatív rendezvényekről. Ha vevő a közönség, isteni bulik tudnak kikerekedni, játszottunk már esküvőn és keresztelőn is. A kézdivásárhelyi performanszok nekem azért különlegesebbek, mert egyrészt ilyenkor nagy baráti társaság vesz körül, volt tanáraim, osztálytársaim, zenésztársaim. Másrészt, mert kedvesen fogadnak, ugyanakkor nagyjából ismerik és értik, amit játszunk, és nagyon pozitívan élik meg velünk együtt az eltöltött időt.