Kórházszületés nehéz időkben: negyvenéves az udvarhelyi egészségügyi intézmény

Még harmincas évek végén épült a fertőző épülete, aztán a második világháború után jött egy nagyobb fellendülés. 1947-ben olyan orvosok kerültek a kórházhoz, mint dr. Jaklovszky Alfonz, dr. Benedek József és dr. Farkas Sándor – utóbbi vezetésével indult az első poliklinika a mostani központi cipőbolt emeletén. 1940 és 1944 között épült a Villanytelep utcai Egészség Ház, de ezt csak később, a lakosság adakozásából fejezték be. 1947-ben dr. Lőrincz Zoltán vezetésével Imreh Domokos Vár utcai államosított magánklinikáján indult a szülészet, megszületett a mentőszolgálat dr. Csiszár Zoltán irányításával, a Haubersumpf-házban pedig a tüdőgondozó (dr. Kállay Ernő vezetésével) – később, 1968-tól az új kórház megépüléséig itt volt a szülészet.

A negyvenes évek végén a régi főépület mögötti épületben volt a belgyógyászat (később ez lett a fertőző betegségek osztálya) és ekkor indult el a szemészeti osztály. A három osztályon kívül 1950-ben a rajoni egyesített kórház létrejöttével három osztályt sikerült elindítani: a sebészetet, a belgyógyászatot és a fertőzőt. A fül-orr-gégészet a régi főépület földszintjén volt, tizenöt ággyal, a szemészet hasonlóképpen, a műtő közös volt. Akkoriban nem építettek, hanem az államosított, nagyobb, tágasabb épületekbe tették a kórházi osztályokat, így lett az említett Imreh-kórházból szülészet, a Haberstumpf-villából pedig tüdőgyógyászat. 1966-ban megjelent az abortusztilalomról szóló elhíresült dekrétum, emiatt nagyobb szülészeti osztályra volt szükség, a tüdőszűrő munka miatt pedig egyre csökkent a tbc-sek száma – ezért került a szülészet a tüdőosztály helyére, az Imreh-féle kórházba pedig a fül-orr-gégészet és a szemészet, alul pedig a tbc-rendelő és röntgen.

 „Szerencsénk volt egy medvevadászattal!”

Az ötvenes-hatvanas években a város lakossága jelentősen megnövekedett, a hetvenes években még tovább nőtt, gyárak, iskolák épültek, ekkor már volt elképzelés egy új, modern kórházra, de ez csak hetvenes évek végén jöhetett létre. Az 1968-as megyésítéskor Csíkszereda lett a megyeközpont, az akkori tervek és rendeletek szerint először ennek a településnek kellett a városiasítását véghezvinni, a kórháza is ezért épülhetett meg hamarabb.

Dr. Mátyus Andrást 1974-ben nevezte ki Ubornyi Mihály polgármester a kórház élére, gyakorlatilag erőszakkal, parancsolva – ám a városvezető azzal érvelt, hogy az új kórház felépítését szerinte csak Mátyus tudná véghezvinni. „Akkoriban Ubornyi Mihály volt a polgármester, aki 1974-ben szinte erőszakkal nevezett ki a kórházhoz igazgatónak. Annyira ösztökélt Ubornyi, hogy el kellett vállaljam. Megmagyarázta, hogy ennek a kórháznak meg kell születnie, szerinte ezt más nem tudja megcsinálni, csak én. Akkor már folyamatban volt a kórház tervezése, legalábbis szóban, az akkori nagygyűléseken, a pártbizottságnál. Ezeken a gyűléseken ott voltak a munkásemberek is, a mostani Szent István-terem mindig tele volt, és az embereknek volt szavuk, beleszólhattak. Állandóan kérték a kórház megépítését, pláne azután, hogy Csíkszeredában megépült az új, nagy kórház” – emlékezett vissza később az egykori kórházigazgató, majd hozzátette: „Óriási szerencsénk volt egy jól sikerült itteni Ceaușescu-medvevadászattal is 1976-ban. De Fazakas Lajosnak, a Megyei Végrehajtó Bizottság titkárának is köszönhető, ez elvitathatatlan, hiszen ezt a kórházügyet ő dobta be az államelnöknek.

„Az államelnök 1977. május 16-ai 177-es számú törvényerejű rendelete a székelyudvarhelyi 430 ágyas új kórház és poliklinika építését valamint a régi épületek korszerűsítését, kibővítését indította el 1977 júniusában. Ezzel hivatalosan és ünnepélyesen is megnyílt a municípiumi kórház építőtelepe, és szemeink előtt kezdett kialakulni a ma is ismert képe. Így a következetesen érvényesülő egészségügypolitika eredményeképpen felépült az új létesítmény, és 1982 májusában, illetve június és július folyamán beindult az új kórház és poliklinika, amely a dolgozó ember egészségvédelmét, egészségének megőrzését és biztosítását hivatott teljességre vinni” – írja visszaemlékezésében Mátyus doktor.

A munka, a gáz és a költözés

Az államosított területen több magánházat is lebontottak, 1977 májusában a régi kórház főépülete mellett a megye és a város elöljárói bemutatták a kórház makettjét, és megejtették az első „kapavágást”.

„Az építkezés megkezdése után egy évvel jött egy nagy Ceaușescu-beszéd arról, hogy minden talpalatnyi földet be kell építeni lakásokkal, és konzerválni kell a megépített szociális-társadalmi létesítményeket, így ebbe a játékba az épülő kórház is beleesett. Emiatt kellett kisebbíteni, a költségvetés 51 millió akkori lejről leredukálódott 31 millió lejre. Emellett 1977-ben volt a földrengés, az újjáépítésre is sok pénz kellett, akkor a tervezett ágyszámot is csökkenteni akarták. Olyan megoldást kellett találni, hogy a kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon” – emlékszik vissza Mátyus.

Az építkezést két évre tervezték, de elhúzódott, jelzett ok miatt újra kellett terveztetni, végül öt év lett belőle, a megye viszont 3-4 millió lejt adott a kórházhoz tartozó régi épületek felújítására, ezenkívül a kórháznak adtak még két épületet: a volt Építkezési Vállalat székhelyét (ez a Szuper élelmiszerüzlettel szemben ma is áll, sokáig az ideggyógyászat volt benne) és azt az épületet, amelyben ma a mentőszolgálat van.

A munka átszervezése után a vidék és a gyárak is be kellett segítsenek a kórházi építkezésnél. Vakolni, önteni kellett, ácsmunkát végezni, de

A vidék és a városi gyárak is nagyon sokat segítettek, naponta mindig 30-40 ember dolgozott Szász Endre vezetésével. A liftház építését a siménfalvi Joó Dénes ácsmester irányította. Mátyus visszaemlékezése szerint órákig győzködte, hogy vállalja el a munkát – végül azzal győzte meg, hogy ha az egész Ó-Romániát felépítette, akkor a kicsi udvarhelyi kórház liftházát is csinálja meg. A győzködés vége az lett, hogy a mesterember az asztalra csapta a sapkáját, és azt mondta: „Megyek!”

Az egyik minisztériumban az ottaniakat arról akarták meggyőzni, hogy ne szénfűtéses legyen a kórház, hanem gázzal működjön. A minisztériumba menő, Mátyus vezette küldöttség rendszeresen azzal a szóval köszönt felemelt kézzel, hogy „Gáz!” – mígnem egyszer az ottaniak úgy köszöntek vissza, hogy „Gáz!” Aznap sikerült is elintézni, a gázfűtés mellett döntöttek.

A kórház építésével párhuzamosan létrejött az új fogorvosi poliklinika, ahol 18 fogorvos végzett kétváltásos munkát, kettő sürgősségi ellátásban dolgozott. Egyidőben hét vidéki, falusi orvosi rendelő épült, és megkezdődött a korszerű betegellátás időszaka vidéken, ugyanakkor a városban a gyermekvédelem öt új, modern bölcsődét kapott.

1982 áprilisában átvették az épületet, az iskolák diáksága takarította, mosta fel a folyosókat, kórtermeket – akkor pontosan 430 ágyas volt a kórház. Május 10-én a laboratórium átköltözött a Villanytelep utcai épületből – Mátyus visszaemlékezése szerint erélyesen rájuk szólt, hogy azonnal, egy nap alatt költözzenek át. Felépülésekor, átadásakor a municípiumi kórház a város, a megye, illetve az ország egészségügyi ékszerdobozának számított, a benne elvégzett szakmai munkát már akkor is elismerték, akárcsak napjainkban.

A rendszerváltás óta eltelt évtizedekben az épületet és az intézményt tovább lehetett és kellett bővíteni mind fizikailag, mind pedig a szakmai munka terén. Az udvarhelyi kórház manapság a régió legfontosabb egészségügyi intézménye, megléte pedig azt is jelzi, hogy nehéz időkben is lehetett maradandót, a közösség szolgálatát, gyógyítását hivatott intézményt teremteni.

A cikkhez felhasználtuk a szerző korábbi írásait, dr. Mátyus András szóbeli visszaemlékezéseit és Az udvarhelyszéki gyógyászat története című kétkötetes munkáját (2017), valamint Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben (2009) című könyvét.