Ilyés Kinga magánélete a Szekuritáté szemén keresztül. Obiectiva Theodora

Akárcsak a nemrég bemutatott Tipografic majuscul (Nyomtatott nagybetű) című filmben, illetve az annak alapjául szolgáló színházi előadásban, a párbeszédek itt is pontosan úgy hangzanak el, ahogy azt a szeku munkatársai lejegyezték. Valós párbeszédeket hallunk, illetve „narrátor” is segít a megértésben, hiszen a hetvenes években mindent, de mindent és nagyon részletesen leírtak a szorgos kezek. De „halljuk” azt is, hogy hogyan kezdődik egy ilyen „operatív jelentés”, tehát az akkori „hivatalos” nyelvet is. A történet maga öt darab mintegy huszonöt perces hangfelvétel, illetve készült egy háromnegyed órás interjú Török-Ilyés Orsolyával – ezt nagyon fontosnak tartanám meghallgatni még az első rész előtt, mert nagyban segít az egész történet megértésében.

Olyan színészek hangját halljuk benne, mint Zsótér Sándor, Hegedűs D. Géza, Szilágyi Tibor, Máté Gábor, Trokán Nóra,  Sárosdi Lilla vagy a szintén erdélyi Katona László, Ilyés Kinga hangja pedig a lányáé, Orsolyáé.  

Elszámolás a múlttal

Ha van időnk – most pedig ugye, akad –, és rászánunk egy estét vagy egy délutánt az életünkből erre a hangjátékra, nagyon nem fogjuk megbánni. Ha még érdeklődünk is az iránt, hogy egykor milyen világ volt, hogyan élhettek a szüleink, nagyszüleink, miről beszélgettek a színészek Marosvásárhelyen egy lakótelepi lakásban, hogyan szeretkeztek és milyen nehézségeik voltak, akkor ne sajnáljuk ezt a pár órát. Mert kegyetlenül őszinte az Obiectiva Theodora című hangjáték: veszekednek és szeretnek, sírnak és kiabálnak, összejönnek és válnak is benne – akárcsak az életben. Nincsen megjátszás, susmus, minden igazi, mindent rekonstruáltak a készítők. De bel lehet gondolni abba, hogy ezt egyszer már megcsinálták a szekusok, Ilyés Kinga magánéletének minden egyes mozzanatát ismerték. Nem, nem 1984-et írtunk pont, hanem néhány évvel korábban történt mindez.

És közben elgondolkodhatunk azon is, hogy márpedig a múlttal el kell számolni. Így vagy másképp, de el kell kell számolni vele, mert nyugodtabb és tisztább lesz mindenki egy idő után. A művészet, a könyv, a színház, a film a legalkalmasabb erre – gondoljunk csak az ezredforduló óta megjelent német és román történelmi filmekre, az említett dokumentarista színházra vagy az olyan, írott visszaemlékezésekre, amelyekből szintén átérezhetjük azt, hogy miért történt az, ami történt. Nemcsak a mi életünkben, hanem a mások életében is.

Mert a mások élete is lehet a miénk.

A rádiójáték és az interjú ide kattintva hallgatható meg.