Házsongárd: Európa egyik legrégebbi, ma is működő sírkertje

A temetőt lombos-lugasos-dinnyeföldes domboldalon 1585. május 11-én alapította Kolozsvár városa a pestisjárvány kezdetén. A fekete halál oly mértékben szedte áldozatait, hogy az akkor kijelölt terület kicsinek bizonyult (a mai halottaskápolna környéke), így déli irányban terjeszkedett tovább. Felekezetre, nemzetiségre és vagyonosságra való tekintet nélkül temethetett ide bárki. Köztemetői szerepet ellátva kiterjedésének határát 1830 körül érte el, ösvényei, útjai spontán módon alakultak ki. Első rendezésre a 19. század végén szorult, a gazdátlan sírköveket ekkor kiemelték, átfaragták. Területi egységei a frissen hozzá kapcsolt területeken a szász (nyugaton) és a zsidó (keleten) temetőrész. A temetőkert minden valószínűség szerint ma több százezer elhunyt „lakhelye”.

Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőben temetkeznek. Az újban az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. És ezzel elkezdődött a több évszázados sírkert hanyatlása…

Turisztikai jelentősége mindig is volt a kolozsvári sírkertnek, és az utóbbi években ez jelentős mértékben megnőtt. A Határtalanul program keretében sok magyarországi iskolás látogat el a Házsongárdba, ugyanakkor sokan összekötik a temetőlátogatást a csíksomlyói pünkösdi úttal.

A Házsongárd addig lesz a miénk is, amíg vigyázunk rá. Helyettünk senki sem gondozza majd őseink sírjait, és – ahogyan Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány vezetője is felhívja a figyelmet –, ha minden látogató egy gyomot kitépne, mindjárt szebb lenne Európa egyik legnevezetesebb sírkertje – hangsúlyozza Nánó Csaba, a cikk szerzője.