
Nem nagy, de nagyon elgondolkodtató kiállítás
Fotó: Katona Zoltán
Megdobbanhat az ember szíve, amikor Damjanich János fekete nyakkendőjét látja maga előtt – ez volt ugyanis a vezérőrnagyon, amikor kivégezték. De nemcsak neki, hanem az aradi tizenháromnak, egyáltalán az 1849-ben elbukott magyar szabadságharcnak és a megtorlásnak állít emléket az a kiállítás, ami a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban állítja el a lélegzetet.
2021. március 30., 18:192021. március 30., 18:19
Március 15-én nyitották meg, de még hetekig látogatható lesz az 1848-49-es ereklyéket bemutató, az Aradi Múzeumból származó kiállítás anyaga a Haáz Rezső Múzeumban – és mivel múlt héten megnyílt meg a Bőségszaru – Az erdélyi nemesség fényűzése című vándorkiállítás is, a forradalom ereklyéi akár a 17–19. századi erdélyi nemesség látványos kincseivel együtt is megtekinthető, sőt.
Mint tudjuk, a magyar szabadságharc a világosi fegyverletétellel zárult, ezt követte a megtorlás, az 1949. október 6-ai kivégzések Aradon. A tizenhárom vértanú néhány tárgyi emléke (ruhadarab, fegyver, személyes tárgyak) azonban a városban maradt, s a kiegyezés után, valamint a rendszer enyhülése folyamán már „hivatalosan” is lehetett emléket állítani mártírjainknak. 1890-ben felépült az aradi emlékmű, az ezt követő években kiállításokon lehetett bemutatni a fennmaradt tárgyakat, dokumentumokat. Azonban a trianoni impériumváltás, majd a második világháború utáni rendszerváltás olyan „tettekkel” áldott meg bennünket, mint a szoborcsoport eltávolítása (1925), illetve az emléktárgyak raktárba való száműzése.
Kard és kereszt
Fotó: Katona Zoltán
Maga a tárlat nem nagy, mindössze másfél terem, de nagyon el lehet benne merülni. Mindjárt, mikor belépünk a nagyobb terembe, a jobboldali egyik tárolóban egy kis, kerek sapka tűnik fel – ezt gróf Batthyány Lajos miniszterelnök viselte kivégzése előtt, mellette különböző dokumentumok és egy puska is látható. A fegyverek amúgy is dominálják a kiállítást, ugyanakkor részletes leírást is olvashatunk arról, hogy milyen lőfegyvereket, illetve a közelharcban használatos vágó- és szúróeszközöket használtak a honvédek a császári és az orosz hadsereg elleni csatákban – több csappantyús puska, karabély, szurony, illetve kard is látható a vitrinekben, de több töltény is van az egyik tárolóban.
Így néztek ki a puskagolyók 1849-ben
Fotó: Katona Zoltán
Ezeknek csupán a nagysága alapján is rájöhetünk, hogy milyen szörnyű és súlyos sérülést tudtak okozni. Vannak kézi lőfegyverek, pisztolyok is, amelyek – akárcsak a vállhoz emelhető, nagyobb erejű puskákhoz hasonlóan – jó állapotban maradtak fenn. A kiállítás része egy szintén jó állapotú huszárnyereg, rajta szarvasdíszítéses csontlemez, illetve egy igen látványos, címeres tarsoly is – ezek mellett több, aprólékosan kimunkált tárgy jelzi, hogy használója egykor milyen nagy gonddal vigyázhatott rá.
Damjanich személyes tárgyai
Fotó: Katona Zoltán
A kiállítás fő elemei a középen elhelyezett személyes tárgyak. A szerb származású Damjanich János csibukja (török pipája), távcsöve, pecsétnyomója, kitüntetése és fekete nyakkendője látható az üveg alatt.
Ebben a vitrinben van Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok szablyája is, egy másikban pedig Kiss Ernő altábornagy pálinkásüvege és poharai, levestálja, illetve más, fennmaradt ereklyék, például olyan apróbb eszközök, mint egy pénztartó.
Egy huszár tarsolya
Fotó: Katona Zoltán
Batthyány sapkája
Fotó: Katona Zoltán
Megrendítő, ugyanakkor a bebörtönzött honvédek által a fogságban készített tárgyak látványa is.
Az elbukott szabadságharc a magyarság egyik legnagyobb tragédiája – ugyanakkor győzelme is, hiszen a magyar társadalom évekkel, évtizedekkel később végül is elérte az 1848-ban kitűzött célokat.
A képen az aradi csata, mellette az ott használt fegyverek
Fotó: Katona Zoltán
Egészben, folyamatában kell látnunk ezeket a dolgokat a múltunkból, politikusaink a múltat néha átalakítani próbáló kísérletei, a hangzatos és agyonismételt beszédek, lózungok helyett talán jobban megértjük azokat az időket, ha kézzelfogható, tárgyi dolgokat szemlélünk.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!