
Hévízi L. Tóth Anna unitárius papné öregkorában
Fotó: Ütő László tulajdona
Ha belelapozunk a Kisküküllő völgyében fekvő Dombó unitárius egyházközség jegyzőkönyveibe, a lelkészek sora között találjuk Ütő Lajost, aki 1866 és 1910 között mint a falu „építő papja” írta be nevét a hitközösség történetébe. 44 évi gazdag, példaértékű lelkészi szolgálatában nemcsak élettársa, hanem segítője és támasza is volt felesége, Hévízi L. Tóth Anna. Az Előretolt Helyőrség decemberi lapszámában az ő életéről, főleg megrázó gyerekkoráról olvashatnak, a saját visszaemlékezései alapján.
2020. december 14., 12:282020. december 14., 12:28
Ütő Lajost 1862. február 12-én, a papi szigorlat letételével egyházi hivatalra alkalmazhatónak nyilvánítottak, és kinevezést kapott a tordai algimnáziumba, ahol négy éven át latint tanított. Az itt eltöltött évek alatt ismerkedett meg Hévízi L. Tóth Annával, későbbi hitvesével, akinek emlékét őrzi még ma is a férj bibliájában lepréselt kisvirág. 1867. március 12-én esküdtek össze, és boldog házasságban éltek 60 éven át.
A kézirat első lapja
Fotó: Ütő László tulajdona
Hévízi L. Tóth Anna tízévesen élte át Abrudbányán az 1849. május 9-ei pogromot, melynek során 182 magyar unitárius lelte halálát (az egyház anyakönyve szerint). Az otthon levő családtagjait brutálisan legyilkolták, egyedül ő maradt életben.
Ezekben a szomorú években nem járt iskolába, sokat felejtett magyar nyelvi tudásából, bevallása szerint „jobban tudtam oláhul, mint magyarul”. Tordára költözésével megváltozott élete, egy igazi család tagjaként „újra boldog voltam”. 1929. december 15-én helyezték örök nyugalomra korán meghalt hat gyermeke és szeretett férje mellé a küküllödombói temetőben. Hosszú életét az övéiért, unitárius családokért, a magyar nemzetért aggódó, őszinte, tiszta szeretete töltötte ki.
Visszaemlékezéseiben az 1849-es abrudbányai vérengzésről, gyermek- és fiatalkoráról is részletesen ír. Lapozzák fel az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális lap legújabb lapszámát.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!