
Illat-, íz- és nosztalgiaélmény egy tányér borjúpörkölt
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nem volt telefontéma a ’80-as években a borjúvágás, az erre vonatkozó szigorú törvények miatt „senki nem vágott borjút”, mégis be lehetett szerezni. A néhány évtizeddel ezelőtti „borjúhúsos” történetekre emlékeznek vissza a Székelyhon napilap e heti Erdélyi Gasztró mellékletében.
2020. február 26., 10:182020. február 26., 10:18
A kommunizmus éveiben szigorúan könyvelték az állami gazdaságokban a borjúállományt. Jelenteni kellett a vemhességet az illetékes megyei hatóságnak, azonnal nyilvántartásba vették az anyaállatot, követték a vemhességet, és ellés után fülszámozták a szaporulatot. Egész ágazat épült az exportborjú és növendékállatok hizlalására. Jórészt feldolgozás nélkül, vágóállatként külföldön értékesítették, és ha igaz, a bevételt az államadósság csökkentésére fordították.
Állampolgári kötelességként tudatosult a népben ez a folyamat, és az egyéneknek is le kellett szerződniük a várható állománynövekedést. Ha pedig nem sikerült teljesítenie a tehénnek a gazda vállalását, sógorok, komák segítették ki az egyébként bajba kerülő állattartót. Ha mégis le kellett vágni a tsz-ben egy-egy selejtes jószágot, megyei, illetve állatorvosi engedély és sokféle bizonylat beszerzése előzte meg a jóváhagyott vágást.
Mit nem adtunk volna az átkosban egy ilyen pörköltért!
Fotó: Erdély Bálint Előd
A borjúvágást tiltó szigorú törvényeket azokon a településeken könnyebb volt kicselezni, ahol nem volt kollektív termelőszövetkezet. Ki is alakultak azok a beszerzési, rendszerint „kertek alatt” vezető útvonalak, amelyeket biztonságosnak vélt a gazda és „orgazda” is. Merthogy utóbbinak számított a vásárló is, és tette ugyanúgy büntetendő volt, mint az eltitkolt vemhességből, ellésből származó állat tartása és értékesítése.
Van, aki úgy emlékszik, hogy még börtönbüntetés is kiszabható volt az elkövetőkre.
És hogy milyen emlékek idéződnek fel a titkos, de jól bejáratott utakon beszerzett borjúhús kapcsán, megtudhatják az Erdélyi Gasztró február 26-i számából.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!