Zötyögő, recsegő alvóhely: hálókocsi a Coronán

A napokban alkalmam volt kipróbálni, hogy milyen is az élmény a Corona hálókocsijában manapság, amit a MÁV saját honlapján is jókora öniróniával „Classic hálókocsi” szolgáltatásnak nevez, a faburkolatos, Kelet-Németországban gyártott kocsikat pedig egyenesen „retrónak”, amelyek „az 1980-as évek vasúti világát idézik”.

Na de vissza a mi kétszemélyes hálófülkénkhez, amiben most volt szerencsém tiszta egyedül utazni. Kétszemélyes attól volt, hogy az elérhető három helyett csak két mozgatható ágy volt leengedve, ebből a felső, jelezve, hogy csak egy utasra számítanak, nem volt bevetve, igaz, először a feldobott, egy picit sem összefogott pokróc miatt az volt az érzésem, hogy valaki már van a fülkében.

A retró érzés teljes, ahogy belép az ember, s ez nem csak az idejétmúlt formavilágnak köszönhető, hanem az agyonhasználtságnak, kopottságnak is. Az ágy is hozza a nyolcvanas évekből elvárt kényelmet, azaz kényelmetlenséget, a két párnából összerakott fekvőhelyen kell azért helyezgesse magát az ember. Az ágynemű: a lepedő, a párna, a pokróc tiszta, nem érezni benne a betakart tömegek szagát. A fülkében meleg fogadott, kissé túlságosan meleg is, de a „retró” hálókocsik előnye, hogy ki lehet nyitni az ablakot. Én mondjuk nem próbáltam meg, nehogy aztán ne tudjam visszacsukni. És nem jártam a fűtésszabályozó gombjával sem, nehogy valami visszafordíthatatlan kárt okozzak a berendezésben.

A mosdó mellett használaton kívüli kisasztal, amire fel lehet pakolni. Ajánlatos egy fertőtlenítő kendővel végigtörölni azért, mielőtt használatba vennénk, s a törlőre rakódott fekete mocskot látva meg is érthetjük, hogy miért.

A legnagyobb élmény azonban alighanem a menet közben a kocsi legváratlanabb részeiből kiszűrődő furcsa zajok dübörgő, recsegő szimfóniája. Ahogy a MÁV is írja honlapján: faburkolatos kocsikról van szó, így el is lehet képzelni, hogy milyen hangokat produkál ez az öreg burkolat a hepehupás román sínek hatására. További kellemetlen élmény volt számomra, hogy hiába van áramcsatlakozó – igaz, az elektromos borotvák számára szánva – a kinyitható tükör felett, áram az bizony nem volt benne. Így előzetes terveim a laptopos filmnézésre dugába dőltek, de legalább a könyvet is kipakoltam a táskából előzően, így nem maradt más megoldás számomra, mint a kinti ködös sötétségbe bámulva próbáljak elálmosodni, nem túl sok sikerrel.

Aztán mégis sikerült álomba merülni, igaz, ahhoz először meg kellett forduljak, hogy ne a fejembe közvetítse posztmodern muzsikáját a faburkolat. Déda és Kolozsvár, Bánffyhunyad és Nagyvárad között határozottan aludtam, még ha nem is túl mélyen. A kettős határellenőrzés nagy részét is sikerült átszundítani, egészen Püspökladányig.

Egy három decis szénsavmentes víz benne van a jegy árában, akárcsak egy meleg ital, azaz kávé, amit a kedves utaskísérő hölgy Szolnok után szervírozott. Reggeli gyanánt egy 7day kiflit is elfogyaszthat az utas, ha van hozzá étvágya. Reggel 9-re aztán megérkezik az ember az álmos, szürke Budapestre, Csíkszeredából több mint 13 órányi út után nem mondom, hogy a legfrissebben, de mindenképpen kevésbé összetörten, mintha az ülőhelyes kocsiban vagy autóval, autóbusszal utazna. Ennyi előnye és értelme mindenképpen van a hálókocsis utazásnak De azért elgondolkodik az ember, hogy mi lenne, ha olyan EuroNight kocsiban utazhatna, amelyek nyugat felé indulnak esténként Budapestről? Nekünk persze örülnünk kell, hogy legalább a retró érzést megtapasztalhatjuk. És örülünk is.