Turista voltam Magyarországon

A 30 fokot jóval meghaladta a hőmérő higanyszála Budapesten, ezért aztán igyekeztünk csak a legminimálisabb időt tölteni kint az utcán, vagy ha mégis többet kellett járkálni, gyalogolni, akkor mindig az árnyékos oldalon próbáltunk haladni, illetve árnyas parkokban, szökőkutak mellett megpihenni, hűsülni.

Múzeumban, Országházban, a Pál utcai fiúk társaságában

Az Országházát sokáig csak felállványozva lehetett látni, néhány éve azonban befejezték a munkálatokat, megszépült, és ami a látogatást illeti, ott is újdonságok tapasztalhatók.  Az épülettől jobbra egy modern, üvegépítményben van a pénztár, mellette egy kávézó és a látogatók számára a bejárat. Időpontot negyedóránként lehet választani, ahogy más-más nyelvű csoportot is. A csoportok többek között angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvű idegenvezetéssel működnek, 15-20 személy alkot egy csoportot. A pénztárnál az érdeklődő kiválaszthatja a számára legmegfelelőbbet. Délelőtt 10-kor érkeztünk, magyar nyelvű vezetés csak délután lett volna, gondoltuk, választunk inkább angolt, minthogy visszatérjünk pár óra múlva.

Mikor érdeklődtünk, félóra múlva indult volna az angol csoport, de mire eldöntöttük, hogy mit is válasszunk, már elfogytak az angol helyek a kinézett időpontra. A legközelebbi az olasz nyelvű volt, így hát, bármennyire is furcsa, olasz idegenvezetéssel jártuk végig azokat a helyeket, amelyeket megmutatnak a turistáknak. Kis fülhallgatót kaptunk, azon hallgattuk olaszul az Országház történetét, érdekességeket, az építészeti sajátosságokat. A Szent Koronának is helyet adó Kupolateremben nem szabad fényképezni, a koronázási jelvények és a korona biztonságáról díszőrség gondoskodik, ottjártunkkor egy őrségváltást is megtekinthettünk. Az Országházba a teljes árú belépőt meg kell fizetni, nincs kedvezmény nyugdíjasoknak, nincs ingyen belépő újságíróknak. Európai uniós állampolgároknak egységesen 3500 Ft.

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye a legtöbb magyarul olvasó embernek ifjúkori élménye volt, most már szoborcsoport őrzi az emlékét. Azonban a golyózó fiúk nem a Pál utcában állnak, hanem a Práter utcában, vagyis két-háromszáz méterrel tovább, mint ahogy keresnénk. 

Aki gyakran járt Budapestre, valószínűleg nem kerülte el a figyelmét a Párizsi Udvar, amelyben kisebb-nagyobb butikok működtek, aztán elhanyagolt, nem túl biztonságos hellyé alacsonyodott, míg végül bezárták a kapuit, és hozzáláttak a javításához. Néhány éves munka után nemrég adták át, szállodát és éttermet rendeztek be benne, látogatható, végig lehet sétálni és megcsodálni azt a pompát, amit mostanra sikerült újra visszaadni.  

Kálmán Imre zenéje jókedvre derít mindenkit Siófokon

Miután kezdett elegünk lenni a fullasztó hőségből, és végignéztük a Nemzeti Múzeumot, a Nemzeti Galériát és a Szépművészeti Múzeumot, vonatra szálltunk a Déli pályaudvaron, és irány Siófok, a Balaton. Másfél óra alatt repít le a Tópart expressz Varga Imre szülővárosába, amely tele van a szobrász köztéri alkotásaival. A művész, akinek Óbudán állandó kiállítása látható, nem messze a esernyős lányoktól, a Balaton-parti városban a rá jellemző stílusban alkotta meg Kálmán Imrét, Széchenyi Istvánt, Rákóczi Ferencet, de láthatók itt is esernyős vagy talán napernyős hölgyek, háborús sebesültek is, táncosnő hatalmas szoknyában, szökőkútban ugráló gyerekek, pihenő professzor. Kálmán Imre szobrát egy filagóriában helyezték el, hatalmas karosszékben ül, melléje lehet állni vagy ülni, és ezt sokan ki is használják, ott fényképezkednek vele. Meglepetésként éri a látogatókat, amikor a szoborhoz közeledve megszólal valamelyik népszerű operettje.

Siófokon szép parkok, szökőkutak és természetesen a Balaton partja várt ránk, gondozott sétányok, a fák árnyékában padok, hajó érkezett a kikötőbe, majd egy másik indult éppen ki a vízre, a mólón egy kacsa totyogott keresztül, kissé távolabb hattyúk csapata várta, hogy a sétálók finomságokkal kedveskedjenek nekik. Egy könnyű kis ebéd, majd egy fagyi, egy kávé is belefért a pihenős programba, este pedig egy másik expressz vonattal tértünk vissza a felforrósodott Budapestre.

Buszbaleset Szentendre felé

Mielőtt hazarepültünk volna Marosvásárhelyre, az utolsó napot kihasználva Szentendrére utaztunk. A városka szűk sikátoraival, hagyományos építkezésével, szerb ortodox templomaival, kézműves kirakodóvásárával, éttermeivel, teraszaival és nem utolsósorban a hajókirándulásaival sok turistát vonz. Még a római korban alapították, a római limes mentén, Dunabogdány (Cirpi) és Óbuda (Aquinkum) közötti szakaszon ellenőrző pontként működött. Története érdekes, hol elnéptelenedik, majd újra feléled, szerbek, dalmátok telepednek le, de a magyarok mellett németek és szlovákok is otthonra lelnek itt. Az utcanevek, a városrészek megnevezései is őrzik még ezt a sokszínűséget, a több évszázados hagyományt.

Szentendre Budapesttől mindössze 40 percnyi távolságra van a HÉV-vel, amely most a H5-ös számmal is megtalálható a menetrendekben. A járatra szükség van egy BKV-jegyre és egy másik, 320 forintosra, amely Békésmegyertől Szentendréig érvényes. Az elsőt nekünk kell kezelnünk, a másodikat bízzuk a kalauzra – világosított fel a jegypénztáros.

Békásmegyerig vitt a vonat, ahol javítások miatt vonatpótló buszra kellett átszállni.

Nem történt senkivel komolyabb probléma, betört a busz egyik ablaka, a szilánkok megsebezték néhány utas lábát. Aztán jött egy másik busz, felvett és továbbvitt Szentendrére.  A visszaút kaland nélkül telt.