Tisztelettel és szeretettel bánni a lovakkal: Hamza Viktória

Segédeszköz – mondja –, de nem a lónak, hanem az embernek, aki a pálcával tudja a testbeszédét pontosítani, megerősíteni. A pálcára, akárcsak a kötőfékre és a szárra, csupán az első időszakban van szükség, aztán az idő múltával elhagyható először a kötőfék és a szár, később a pálca is. Ekkor már testbeszédszintűre, majd egészen gondolatszintűre finomítható a kommunikáció. Persze – teszi hozzá – ez azért nem egy-két hónapos munka eredménye, de megnyugtat, kitartó munkával bárki számára elérhető. Az, hogy milyen hosszú időt vesz fel, függ a ló és lovas személyiségétől is.

A ló mindent megérez

Viktória határozottan állítja, a ló megérzi, hogy mit szeretne az ember. „A testbeszéden túl sokkal élesebb érzékrendszerrel rendelkeznek, mint mi, már a szándékunkat is megfigyelik, és abból is olvasnak, nem csupán a testbeszédből. Ez náluk ösztönös, ugyanis a vadon élő ménes túlélése ettől függött. Még nem is volt látható és hallható, hogy a közelben ragadozók ólálkodnak, de különösen a ménesvezetőnek kellett azzal a tulajdonsággal rendelkeznie, hogy megérezze a veszélyt. Ha mi jó vezetőjévé szeretnénk válni a lovunknak, nekünk is ezt az az érzékünket erősítenünk kell. A lovakban alapvetően ez megvan, a lóval dolgozva tudunk mi magunk is erősödni, fejlődni” – magyarázza.

Tulajdonképpen autodidakta módon tanultam meg a szelíd bánásmódot” – meséli.

Ha ne adj Isten gond van, ott kell lenni, de úgy gondolom, hogy annyit adnak a lovak nekünk, hogy ez a mi részünkről csekélység. Én öt és hat óra között kelek, első között látom el reggel a lovakat, ellenőrzöm, hogy minden rendben van- e. Nálam szabadtartásban élnek a lovak, van beállójuk, megvan mindenük, ami egy igazi jó lóélethez szükséges. Délelőtt általában velük dolgozok, ha éppen nincs beszervezett külső oktatásom. Aztán délután szintén oktatás szerepel a programban, és mindemellett egy közeli szakközépiskolában oktató állásban lovászokkal foglalkozom” – meséli.

„A lovasok tudják, ha embertársukban csalódnak, ha szomorúság éri őket, akkor a lovukhoz bújnak. A ló nagyon tiszta élőlény. Ha hibázunk, durvábbak vagyunk, ha nem egyértelműen kérjük, amit kérünk, ha megbántjuk őt, de észrevesszük ezt és megváltozik a viselkedésünk, azaz szelídebben, empatikusabban fordulunk hozzá, ő ugyanolyan készségesen meg fogja csinálni azt, amit kérünk tőle, és nem abból indul ki, hogy előtte megbántottuk. Ők nem gyártanak előítéleteket, mint az emberek, ezért nagyon sokat tanulhatnánk tőlük” – mondja Hamza Viktória.