
Sándor Botond 38 éve Nagyenyed unitárius gyülekezetének a lelkésze
Fotó: Makkay József
Sándor Botond unitárius lelkész 38 évnyi nagyenyedi szolgálat után a napokban megy nyugdíjba. Életútja szorosan kötődik Dél-Erdély egykori magyar központjához, Nagyenyedhez, ahol az elmúlt évtizedekben a magyar közösség rohamos fogyásnak indult. A lelkipásztorral a közösségépítésről és a szórványsors kihívásairól olvashatnak interjút az Erdélyi Napló e heti számában.
2021. február 25., 10:342021. február 25., 10:34
Lelkészi beiktatóján Pál apostol szavaival fogalmazta meg célkitűzéseit: arra törekszik, hogy a lelkiismerete tiszta legyen Isten és ember előtt. Úgy érzi, ez teljesült, és ezért hálás – mondta el Sándor Botond. „Sok mindent építettünk a gyülekezetben – többek között a 16. században Nagyenyeden született Enyedi György püspök tiszteletére egy tanácstermet és kopjafát avattunk –,
38 év alatt ezek csak kétszer maradtak el: 1990-ben, amikor súlyos beteg voltam, és tavaly a pandémia idején. Ez nehéz műfaj a lelkészek számára, én mégis nagy szeretettel vállaltam, mert ilyenkor lehet lelkileg igazán közel kerülni a gyülekezet tagjaihoz” – mutatott rá.
Az interjúban többek között mesélt a demográfiai helyzetről, a református és a katolikus közösségekkel való együttműködésről, valamint arról is, hogy mi fogadta 38 évvel ezelőtt, amikor Székelyföldről megérkezett Nagyenyedre. „A Ceaușescu-rendszer utolsó hét esztendeje nagyon nehéz időszak volt. Nem csak azért, mert az üzletekben semmiféle élelmiszert nem lehetett kapni, hanem anyagilag olyan helyzetbe vergődött az egyházközség, hogy a fizetésemet sem tudtam felvenni.
A szószékről hirdettem az igét, harangoztam, takarítottuk a templomot, irtottuk a gazt, építkeztünk, kevertem a maltert az építkezéshez...”
Az interjú az Erdélyi Napló február 25-ei számában olvasható.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!