
Sándor Botond 38 éve Nagyenyed unitárius gyülekezetének a lelkésze
Fotó: Makkay József
Sándor Botond unitárius lelkész 38 évnyi nagyenyedi szolgálat után a napokban megy nyugdíjba. Életútja szorosan kötődik Dél-Erdély egykori magyar központjához, Nagyenyedhez, ahol az elmúlt évtizedekben a magyar közösség rohamos fogyásnak indult. A lelkipásztorral a közösségépítésről és a szórványsors kihívásairól olvashatnak interjút az Erdélyi Napló e heti számában.
2021. február 25., 10:342021. február 25., 10:34
Lelkészi beiktatóján Pál apostol szavaival fogalmazta meg célkitűzéseit: arra törekszik, hogy a lelkiismerete tiszta legyen Isten és ember előtt. Úgy érzi, ez teljesült, és ezért hálás – mondta el Sándor Botond. „Sok mindent építettünk a gyülekezetben – többek között a 16. században Nagyenyeden született Enyedi György püspök tiszteletére egy tanácstermet és kopjafát avattunk –,
38 év alatt ezek csak kétszer maradtak el: 1990-ben, amikor súlyos beteg voltam, és tavaly a pandémia idején. Ez nehéz műfaj a lelkészek számára, én mégis nagy szeretettel vállaltam, mert ilyenkor lehet lelkileg igazán közel kerülni a gyülekezet tagjaihoz” – mutatott rá.
Az interjúban többek között mesélt a demográfiai helyzetről, a református és a katolikus közösségekkel való együttműködésről, valamint arról is, hogy mi fogadta 38 évvel ezelőtt, amikor Székelyföldről megérkezett Nagyenyedre. „A Ceaușescu-rendszer utolsó hét esztendeje nagyon nehéz időszak volt. Nem csak azért, mert az üzletekben semmiféle élelmiszert nem lehetett kapni, hanem anyagilag olyan helyzetbe vergődött az egyházközség, hogy a fizetésemet sem tudtam felvenni.
A szószékről hirdettem az igét, harangoztam, takarítottuk a templomot, irtottuk a gazt, építkeztünk, kevertem a maltert az építkezéshez...”
Az interjú az Erdélyi Napló február 25-ei számában olvasható.
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
szóljon hozzá!