Szegény zsidóknak épült, gettó lett belőle

Előadásában a történész rámutatott: 1850-ig a zsidók és az unitáriusok nem költözhettek be Marosvásárhelyre. A zsidók a város melletti településeken, Marosszentkirályon és Náznánfalván éltek, onnan jártak be a városba. A két település között volt egy imaházuk, amit 1944-ben, a zsidók deportálása után a helybéliek leromboltak. Két emléktáblát sikerült onnan megmenteni és egy deszkát, mindhárom tárgy a Vásárhelyen levő zsidó emlékmúzeumban látható. 1850 után az osztrák hatalom megengedte, hogy a zsidók beköltözzenek a városba. A Maros melletti telkeket tudták megvásárolni, amelyek árvízveszélyesek voltak, és ezért olcsók. Közben a marosvásárhelyi zsidó közösség gyorsan szaporodott, részben természetes szaporulat útján, de sokan be is költöztek.

Szakadás a közösségben

1866-ban Ötvös József, aki akkor kultuszminiszter, vallási és közoktatási miniszert volt, tenni akart valamit azért, hogy a zsidók teljes jogúak legyenek vallási tekintetben is. Összehívott egy kongresszust, ahol olyan szervezetet szeretett volna létrehozni, ami hasonlít a katolikus vagy a református egyház szervezetéhez, van benne hierarchia. „Ezen a gyűlésen azonban szakadás történt a magyar zsidó közösségben.

A telket Knöpfler Vilmostól vásárolták meg. Miután a városi tanács és a szakminisztérium engedélye megvolt, történt egy, Spielmann Mihály szerint „icike-picike” kitérő: az első világháború. Majd 1918-ban az impériumváltás, amikor a zsidók az egyszeri kisebbségből kétszeri kisebbséggé váltak, mert zsidók voltak, és magyarul beszéltek.

Színes társaság építtetett

1926-ban egy erélyes hitközségi elnököt választott magának a közösség, Gábel Sándor személyében. Ő fontosnak tartotta az építkezést, így  megalapították az építkezési bizottságot, amelynek tagjai elindultak segélyeket szerezni. „Senki nem akart a saját zsebéből zsinagógát építeni. Marosvásárhelyen akkor egy élénk, pezsgő életet élő zsidó közösség volt. Az újságokból tudjuk, hogy

Akkor következett a berendezés. Padsorokat, székeket vettek és tettek be, a templom közepén állt egy emelvény, ahol a Torát olvasták fel. A feljegyzések szerint a vécékagylókat Kassáról kellett hozatni, mert akkor Románia területén ilyeneket nem gyártottak. Az egész templom 8 millió lejbe került, ez nagyon tekintélyes összeg volt akkor is.  Felét hitelből, hosszútávú kölcsönökből fedezték. Ezeket azonban nem tudták visszafizetni. A zsinagóga felavatása 1928. szeptember 2-án, a zsidó újévkor történt.

Keveset használták

A zsinagógát a közösség tagjai mindössze 1944-ig használták. Abban az évben a zsidókat gettókba gyűjtötték. Marosvásárhelyen három gettó volt: egy a jelenlegi cserealji református templom helyén álló koronkai téglagyárban, egy a Székely vértanúk emlékműve környékén. Ide nemcsak a marosvásárhelyi zsidókat gyűjtöttek össze, hanem Udvarhelyről, Parajdról, Szolokmáról is idehozták a zsidókat.

Jelenleg is a 170 tagot számláló zsidó hitközség tulajdonában van, most egy művészeti központ működik benne: van itt táncszínház, kerámiaműhely, de egyebek mellett dobórákat is tartanak gyermeknek.