Nem csak játék, de tájékozódás és szenvedély is egyben

– talán olvastunk ezekről, a családi legendáriumokban is élnek még, de e korhű felvételeken láthatjuk igazából, hogy hogyan néztek ki, milyen volt a környék hangulata, a város arculata egykor. „Azt mondják, már alig van ismeretlen képeslap a városról, nehéz olyat találni, ami ne lenne meg a gyűjtőnek. Pedig mindig előbukkannak meglepetések, amire nem számítottunk. Ezért is fontosak a vásárok, mert itt találkozunk, beszélgetünk, cserélünk” – magyarázza Kercsák József.

Csak húsz éve gyűjt bélyeget Munkácsy Sándor, aki Nagyváradról érkezett a marosvásárhelyi régiségvásárba, ahová a hasonló érdeklődésű csapattal rendszeresen jár. Gyerekkorában nem volt kedve hozzá, aztán úgy alakult az élete, hogy felnőttkorban jött rá, milyen érdekes. Elmondta, egy összeforrt csapattal bérelnek egy kisbuszt, és úgy járják a vásárokat Brassótól Kassáig, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Besztercére is elutaznak –, van, aki képeslapot gyűjt, másoknak a bélyeg, az érme, vagy a régi pénz a szenvedélye. Számára a régi bélyegek jelentik a kihívást, és meg is mutatja az egyik albumot, amelyben 1920 előtt kiadott bélyegek sorakoznak. Nem levélre ragasztották ezeket, mert illetékbélyegek voltak, amelyeket egy-egy jótékonysági gyűjtéskor, vagy különböző állami adókért, járulékokért fizettek. Például városi illeték, telek-, mezőgazdasági-, szüreti-, vagy postai illetékbélyegek, kisebbek, nagyobbak, színesek, egyszerűek. Érdekességük, hogy nem sokkal az impériumváltás előtt adták ki ezeket, magyar címerrel és magyar nyelvű felirattal. De mivel a román államnak is szüksége volt az illetékekre, egyszerűen román szöveget nyomtattak a magyar címeres bélyegre, és továbbra is ugyanazokat forgalmazták. Nyomon lehet követni, ahogy aztán a forint helyett a lejben megadott értékek kerültek fel a még mindig magyar címeres illetékbélyegekre.

Nagyon sok gyűjtőnek gond, hogy mi legyen a gyűjteményével, kinek adományozza, aki értékeli is azt, illetve kinek örökítse tovább e szenvedélyt. Szerencsés az, akinek gyermeke, unokája hasonlóképpen gondolkodva, képeslapot, bélyeget, érmét, régi pénzt gyűjt. Aki nem, az vagy pénzzé teszi az értékesebb darabokat, vagy egy múzeumnak adományozza. Munkácsy Sándor is azt tervezi, hogy  amikor már úgy érzi, hogy nem folytatja tovább ezt a hobbit, akkor az bélyegalbumjait egy múzeumra hagyja. Ki is nézte már, egy debreceni múzeumnak fogja adományozni – árulta el érdeklődésünkre.