Kettőnek kényelmes: benyomásaink a Mazda2-ről

Házon belüli fő riválisa mellett az Opel Corsa, Honda Jazz, Škoda Fabia, Suzuki Swift, Citroën C3 és Hyundai i20 ellen is helytállni egy, az autóiparban elhanyagolható méretű gyártó által készített kisautónak szinte lehetetlen, a Mazda2 mégis tudott „robbantani”.

A második generáció 2007 és 2010 között – ráncfelvarrás előtt – több mint 230 ezer példányban fogyott Európa-szerte, nem véletlenül. Karizmatikus formája, rendhagyó beltere és tartós motorjai bizonyították, hogy kimagasló társ lehet az utazásokhoz.

Szinte helyben fordul

A Mazda2 elképesztően szűk helyeken képes megfordulni, noha ez annak tudatában nem meglepő, hogy a fordulókör húsz centivel tíz méter alatt van. Ha hozzávesszük a kisautók mezőnyében dobogós helyezésre érdemes kormánykereket – amelynek szenzációs mérete, vastagsága és fogása mellett áttételezése is elsőrangú –, illetve a futómű viszonylag kemény, sportos hangolását, egy igazi utcai méregzsákkal róhatjuk a kilométereket.

A vezetési élményhez rengeteget tesz hozzá a sebességváltó. Egyrészt elhelyezése – a padló helyett a középkonzol mintegy hosszabbításaként, magasan „fekszik”, tökéletesen kézre eső pozícióban –, másrészt pontossága miatt. Nagyon rövid úton jár a kar, szinte fél csuklómozdulatból veszi a fokozatokat, határozottan kapcsolható, és minden gang jól határolt. Túl a kétszázezer kilométeren is tökéletes váltási érzést nyújt, milliméteres kotyogás nélkül.

Nem fújja el a szél

A futóműre visszatérve: az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros rendszer nem esik kétségbe egy vadabb kanyarvételtől, igaz, a rugóút lehetne picivel hosszabb: a nagyobb keresztbordákon átsuhanva fel-felüt. A karosszériadőlés észrevehetetlen, az első ülések pedig épp annyira tartanak oldalról, hogy ne a kormánykerékbe kelljen kapaszkodni az oldalgyorsulás miatt, ha dinamikusan szaladunk bele egy kanyarba.

Az országúti, illetve autópályás rohanáshoz szintén alkalmas, a szélérzékenység minimális, és az egyenesfutásra sem lehet panasz – ellentétben sok kihívójával.

A kisautós átlagsofőrök talán a megszokás miatt észre sem veszik, hogy sztrádatempónál folyamatosan korrigálni kell a kormánnyal, és ha átülnek az apró japánba, a reflexből jövő kis kormánymozdulatokra is élénken reagáló abroncsok okoznak majd meglepetést. A Mazdába csak be kell huppanni, elindulni, elfogyasztani az öt fokozatot, feltornázni a kilométeróra mutatóját a sebességhatárra, és egyenes útszakaszon nincs több tennivaló – mintha sínen húznák.

Dízelt inkább városon kívülre

Az előző generációs Mazda2 alapmotorként 1,3 literes, 75 lóerős benzinest kapott, ezt követte ugyanannak a blokknak a 86 lóerős szikragyújtásos kivitele, illetve a másfél literes, 103 lovas, közvetlen befecskendezéses benzines. Dízelekből két változat állt rendelkezésre, a gyengébb, 1399 köbcentiméteres gázolajas 68, az erősebb, 1,6-os, közös-nyomócsöves 90 lóerőt préselt ki magából. A tesztautóban utóbbi dolgozott – manapság már nagyon ritka ilyen „kaliberű” erőforrás a négy méternél rövidebb autók között, dízelből még a legújabb 2-es Mazda is „csak” 1,5-öst kapott.

A kipróbált autó önsúlya harminc kilogrammal haladta meg az egy tonnát, így nem csoda, hogy a fullasztó, koromképző városi szaladgálás helyett hosszabb távokon érzi jól magát. Mélyről „húz”, maximális nyomatéka kétezres percenkénti motorfordulattól tör elő – kellemes szívóhang társaságban –, bár már alapfordulat közeléből lódítja a kasztnit. Négyezer fölé értelmetlen pörgetni, ott leadja maximális teljesítményét is.

míg eléri az üzemmeleg tartományt, fülsértő kerregéssel gyullad be a hengerekben összepréselődő gázolaj. A normális működési hőmérséklet a másik véglet: pörgetve is csak a vájt fülűek tudják megállapítani, hogy a tankolóállomáson a zöld vagy a fekete pisztolyt kell lenyomni a Mazda üzemanyagtöltő nyílásán. Míg a benzinesek a legoptimálisabb városi kisautók, aki dízelben gondolkodik, az csak akkor tegye le mellette a voksát, ha hosszabb távokon használná – minél kevesebb utassal.

Inkább ketten, mint többen

A nyomatékos dízel bőven elbírna öt felnőtt utassal – rendíthetetlenül alacsony üzemanyag-fogyasztás mellett –, csakhogy az utastér már kevésbé partner ebben.

Fejtérből ugyanis hiába van elég, a lábtér visszafogott, már ötven-száz kilométer után zsibbad a comb, gémberedik a lábszár. Van még egy érv, ami a páros utazás mellett szól: a 250 literes csomagtér. Ez épp két ember poggyászának elég.

A Ford Fiestával azonos műszaki alapokra épülő Mazda2 azok tökéletes választása lehet, akik igényesek a minőségre, ismerik a japán megbízhatóságot, de nem félnek elszakadni a megszokottól. Mert a távol-keleti kisautó minden, csak nem hétköznapi.

A tesztautót a csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés bocsátotta rendelkezésünkre (carcosmetic.ro).