Iskolaváros a régi Vásárhelyen

A legalsóbb foktól az egyetemig. Éppen ezért tűnik természetesnek, hogy amint Bernády György, az ezerkezű polgármester a város élére került, szétnézett a tanügyek terén is. Kétdiplomás ember volt, két doktori címmel, képviselői múlttal, így ismerte azokat a személyeket, akik révén átszervezhette, bővíthette Marosvásárhely tanügyét. Méltóvá akarta tenni iskolavárosi hírnevéhez. Ha pedig körültekintett, akkor azt látta, hogy az elemi iskolák, a felekezetiek (református és ferencrendi, leány- és fiúiskolák, vegyes elemi osztályok) községiek és magániskolák állapota siralmas. Ócska és romladozó épületekben működnek túlzsúfoltan.

Felfüggesztett tanév betegségek miatt

Nem csoda, ha minden télen kitört a tanulók között valamely veszedelmes fertőzőbetegség, egyszerre több is, amelyek leküzdése antibiotikumok hiányában (még nem fedezték fel őket!) meglehetősen kétes volt, ezért a gyermekhalandóság aggasztó méreteket öltött. Különösen a város szegényebb negyedeiben élőket sújtotta, azokat akik az Alsó vasút utcában (Sándor János, utóbb Dózsa György) és annak környékén vagy a Wesselényi utca tájékán (ez ma Predeal utca), Hídvégen és Remeteszegen laktak. (Meggyesfalva akkor még külön települést képezett.) Ilyenkor el kellett rendelni az iskolabezárást, a tanév hosszabb-rövidebb ideig tartó felfüggesztését. A kezdeményezők az iskolaigazgatók voltak, akik azt látták, hogy gyakran egész osztályokat döntött le a lábáról az influenza – a legenyhébb a betegségek közül –, a diftéria és a skárlát, a tífusz és a himlő minden formája.

Egyenként kellett meggyőzni a törvényhatósági bizottság, a közgyűlés tagjait, hogy az iskolaügy fontos, el nem bliccelhető, ha az iparosmesterek, kereskedő urak, műhely- és üzemtulajdonosok valamelyest képzettségű írni-olvasni tudó munkaerőt kívánnak alkalmazni a jövőben (az Apponyi-féle törvény kötelezővé és ingyenessé tette a négyosztályos népiskolai oktatást). Várták a növendéket az iparos tanonc és polgári iskolák, a középfokúak, főiskolák, amelyeket mind nagyobb számban látogattak. A legközelebbi egyetem 1871 óta Kolozsváron volt, ahová több vásárhelyi tanárt is
meghívtak oktatónak, és ahol az erdélyi értelmiség jelentős hányadát képezték.

Hátrány volt a felszereltség hiánya

Az új iskolák elhelyezése figyelembe vette a városnegyedeket: a Sándor János utcában a régi vámház helyén (ez ma a Bernády nevét viselő iskola), a Szentgyörgy téren, a Jókai utcában (Eminescu utcai, ma már nem iskolaként fungáló épület) és a Híd utcában (közel a nagy Maros-hídhoz). A Sándor János utcai iskolát kivéve a többiek szigorúan széttagoltattak fiú- és leányiskolára. Akkor még divatját élte a nemi szegregáció.

Építésükre pályázatot írtak ki, amelyet a város pallérmesterei nyertek, de a tervezést Budapesten végezték a minisztérium szakmérnökei. Építésük után azonnal jelentkeztek a fenntartási nehézségek. Nem kevés erőfeszítésébe került a városnak, hogy ezeket állami kezelésbe tegye át. Az állam vállalta segélyezésüket és az oktatók fizetését, de minden más költség továbbra is a város nyakán maradt. Az új iskolák egyik legmakacsabb hátránya a felszereltség hiánya volt. Álltak a ragyogó emeletes iskolák, fényben fürödtek a pompás tantermek, de nem volt elég pad, szék, fogas, tábla (emléktábla mindenik előcsarnokában volt: Épült Bernády György polgármestersége idején).