
Silótakarmányt ropogtatnak a szabadtartásban élő tehenek
Fotó: Makkay József
A tej alacsony felvásárlási ára miatt egyre inkább a tejtermelő farmoknak éri meg tehenet tartani. Erdélyben elszaporodtak a nagyobb tehenészetek, miközben az utóbbi húsz évben a kisgazdaságok többsége abbahagyta a szarvasmarhatartást. Az Erdélyi Gasztró munkatársa a Maros megyei Somosdon Szőcs Imre tehenészetében járt.
2021. február 24., 10:562021. február 24., 10:56
Az 1989-es rendszerváltás óta eltelt három évtizedben gyökeresen átalakult az erdélyi tejtermelés. Míg a kilencvenes években a tejfeldolgozó nagyüzemekhez kerülő nyerstej főleg kisgazdáktól származott, napjainkra drasztikusan visszaesett az 1–2–3 tehenet tartó háztáji gazdaságok száma.
A tejfeldolgozó vállalatoknak nem érte meg sok ezer kistermelővel dolgozni, így lemondtak róluk. Szerencsésebb helyzet, amikor a kieső kisgazdaságok tejhozamát helyi farmok pótolják. Valójában az történt, hogy a nagyobb tejfeldolgozó cégek Magyarországról, Szlovákiából vagy éppen Ausztriából importálnak nagy mennyiségű nyerstejet.
Szőcs Imre egész nap a tehénfarmján tartózkodik
Fotó: Makkay József
Maros megye ilyen szempontból jó helyzetben van, hiszen tejtermelő farmjai biztosítják a nyersanyagot a tejipari cégek számára. Sok faluban az történt, hogy a 20–30 évvel ezelőtti kisgazdaságok tehénállománya nagyobb tehenészetekben „köszön vissza”. Ahogyan az a Marosvásárhelytől tíz kilométerre fekvő Somosdon is történt. A Nyárád menti faluban a rendszerváltás előtt 500–600 tehenet hajtottak ki minden reggel a legelőre.
Közülük az egyik a Szőcs-tehenészet, ahol a farmalapító Szőcs Imrével három fia – Imre, Áron és Péter – gazdálkodik vállvetve.
A Szőcs-farmról a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró kiadványának február 24-ei számában olvashatnak.
A mézzel készített ételek világa messze túlmutat a süteményeken: a méz a savas, sós és fűszeres ízeket is kiegyensúlyozza, és karaktert ad a fogásoknak.
A boróka fűszeres ízű terméséről közismert, vidékünk hegyvidéki régióiban őshonos fajként jelentős állományokat alkot. Bemutatjuk, hogy a termésén túl mely részeit hasznosíthatjuk, és azt a sajátos biológiai tulajdonságát, amely különlegessé teszi.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink? – többek között ezekről is szó esett a Gasztrorégió – hagyományos gyümölcsészet és gyógynövénykultúra című ismeretterjesztő szakmai napon.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Egy jól összeállított napi étkezés nem bonyolult, csak következetes. Az alapanyagok egyszerűek, az elkészítés követhető, az eredmény pedig egy stabil, egész nap működő rendszer. Az egészséges táplálkozás tudatos választásokról szól.
Ahogy beköszönt az advent, nincs is jobb, mint a konyhát megtölteni a sütőtök és a mézeskalácsfűszer édes illatával. Ez a duplán sütőtökös csiga nemcsak a látványával, de az ízével is elvarázsol.
Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
szóljon hozzá!