
Juszif Seroussi komoly üzletember, jótékony lélek, tiszteletreméltó polgár volt
Fotó: Agerpres/Paul Buciuta
Juszif (Joseph) Seroussi, a június végén elhunyt szudáni-kanadai üzletember textilkereskedőként 1965-ben jött először Romániába piackutatás céljából, és már a rendszerváltáskor 55 millió dolláros üzleti forgalmat bonyolított le. Híressé vált brandjét Székelyudvarhelyen kezdte építeni. Gyöngyössy Judittal, az Ikos Conf igazgatónőjével, Mihály Jánossal, a Norada igazgatójával és Joseph Sawayával, a főrészvényes képviselőjével beszélgetve idézzük fel emlékét: hogy milyen ember állt a számok és dollármilliók mögött.
2018. július 18., 16:002018. július 18., 16:00
„Első találkozásom vele még a régi világban volt, egy kanadai cég képviselőjeként egyeztetni jött a ki- és beszállításokat. Személyes interakcióra nem volt lehetőség, mert ellenőrzés alatt zajlottak a látogatások, mindig jött megbízott az állami szervek részéről, és csak megszabott útvonalon lehetett kísérni” – kezdte a visszaemlékezést Gyöngyössy Judit, majd személyes benyomásaival folytatta.
„A fordulat után érdeklődni kezdett a cég iránt mint esetleges befektető. Felvázolta, hogy informatizálni kellene az ügyvitelt, épületeket, helyiségeket feljavítani, modern felszerelést behozni, hogy jobban termeljünk, több embert foglalkoztassunk, több klienst fogadhassunk. Akkor úgy tűnt, van értelme társulni vele. Aztán valóban nagy beruházások mentek végbe.”
Akkoriban épültek le az állami vállalatok, itt pedig munkalehetőség adódott fiataloknak, középkorúaknak, városiaknak és környékbelieknek egyaránt. „Lényeges szempont, hogy az ingázókkal a szállítási vállalatok is jól jártak. A hirtelen növekedéssel a városban is sok minden megmozdult. Jó hírnévre és ezáltal sok külföldi kliensre tettünk szert, akik egy idő után már nem fértek be ide. Így jött létre a Norada. A sok jövedelemnek köszönhetően pedig hosszú éveken keresztül támogatni tudtunk mindenféle intézményt, kezdeményezést” – foglalta össze az igazgatónő.
Mihály János, a Norada mostani igazgatója az Ikos Conf alkalmazottja volt, és a mechanikai részleggel foglalkozott, amikor először találkozott Seroussival 1991-ben. „Akkor kezdődött az együttműködés. Egy új gépparkot akart létesíteni. Ebből látszott, hogy nyitott a piacra, nekünk meg nem volt tudomásunk az új technológiáról, a prospektusok el sem jutottak hozzánk.
Nagyon korrekt volt, amit megígért, azt teljesítette. Az volt a mondása, hogy előbb az állam és a munkások kapják meg a részüket, csak utána következik ő, ha marad. Értékelte a munkásembert, bár nem volt sok kapcsolata velük, és az utóbbi tíz évben nem is tudott jönni, a hosszas autózás nem tett jót neki. Inkább mi mentünk hozzá Bukarestbe. Tudta, mi a különbség a magyar, székely és román ember között. Amikor a Noradát alapította, szemére vetették, hogy minden tojását egy tyúk alá teszi. Elküldött egy kanadai elemzőcsoportot a többi gyárába, de mindenhol negatív eredmény jött ki. Erre mondta, lám, nem hiába bízik ő a székely szavában és munkájában. Nagyon ragaszkodott a városhoz. Már kezdetben vett a kórháznak egy laparoszkópot, ami Udvarhelyen kívül tán csak Bukarestben volt. A különféle felszereléseket is mi szponzoráltuk. Állította, minderre azért van szükség, mert az alkalmazottaknak, azok gyerekének, szülőjének egyszer még segíthet” – mesélte Mihály János.
Joseph Sawaya az élettörténetét és itteni megvalósításait foglalta össze. Eszerint Seroussi több mint harminchat évvel ezelőtt látogatott először Székelyudvarhelyre, az Ikos Confhoz egy kanadai cég kereskedelmi ügynökeként. Az ott látott gyártási minőségben és munkaerőben bízva a kilencvenes évek elején beszállt a gyár magánosításába.
1994-ben fogott hozzá a Norada építéséhez, a beruházás azonban kiterjedt az emberek iskoláztatására is. A férfiöltönyök gyártására ezerhatszáz munkahelyet létesített. Seroussi saját pénzéből támogatott több intézményt is, például a városi kórházat, ahova az ő jóvoltából került az országba elsőként laparoszkóp. Emellett a sebészeten a legmodernebb műtőslámpa megvételét is ő finanszírozta. Köztiszteletnek és nagyrabecsülésnek örvendett azok körében, akikkel együttműködött.
Három lánya született, az ő neveik első szótagjaiból áll össze a Norada neve (Nora, Ramona, Dalilah). Közülük a középső lányt, Ramonát jelölte ki a Seroussi cégcsoport és a J&R Enterprises bukaresti képviseleti iroda ügyvezető elnökének.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!