Eljutni a Pokol kapujáig

Bárhová is indulunk gépkocsival kirándulni, érezzük a birodalom útjainak elhanyagoltságát. Nincs ez másként, ha a ritka természeti értékekben gazdag Csomád-Büdös-Bálványos-hegységet akarjuk megközelíteni. Nem fanyalgunk. A természetjárás nincs időhöz, időjáráshoz és tengelytöréshez kötve.

Korábban már bejárt és leírt pokol tornácán, a torjai Büdös-barlang előtt elhaladó meredek ösvényt követjük, amelyet a magas szürkésfehér törzsű sudár bükkök lombkoronája árnyékol. Fény és árnyék játéka fárasztja a szemünket. Gondolatban Jókai Mór Bálványosvár című regényének a soraira gondolunk:

Némi körültekintéssel továbbhaladunk. A sűrű fiatal bükkösben vágott csapáson balra térünk, s „egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza” között kapaszkodunk fel a pokol kapujához, a Gyilkos-barlang bejáratához. Teleki Domokos, aki a 18. század végén járta be az utóvulkáni működésekben gazdag Büdös-hegyet, a következő névmagyarázatot vetette papírra: „Gyilkosnak nevezik, mivel egy ember, aki bele ment, ott vesztette hirtelen életét.” Kisgyörgy Zoltán geológus véleményét osztjuk mi is:

  „A többi büdös-hegyi barlanggal ellentétben falait a szén-dioxid szintje alatt nem színezi sárgára a kén, csak az üreg legalján van kénes bevonat.

 A sötéten tátongó pokol kapujától balra látható a mély tölcsérszerű Madártemető. Ha nyitott szemmel járjuk körbe a Büdös-hegyet, a vulkáni és az üledékes, kárpáti homokkő kőzetek határán, feltűnnek az emberi kéz nyomai.

A Szent Annát védőszentjükként tisztelő kénbányászok csákányai mélyítették ki a Gyilkos-barlangot és a Madártemetőt, amelynek gyilkos voltáról így ír Jósika Miklós Az Adoriánok és Jenők című drámájában: „Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, amitől még a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyílt meg ez az üreg, amibe ember ha belépett, többé vissza nem tér.”

 A Jósika Miklós által felvetett kérdésre természettudományos érvekkel próbálunk válaszolni. Karátson Dávid budapesti vulkanológus szerint közel 700 ezer évvel ezelőtt kitört Büdös-hegy lassan kihűlő magmakamrájából felszálló széndioxidgáz táplálja a Büdös-hegy büdösgödreit.

Egyszerűen. Mély árkot ásott. A kitermelés után visszatemette, s így ismét csapdát állított a kénhidrogén tartalmú széndioxidgáznak. Felszínközelben levegővel kicsapatták a sárgás termésként. Elhagyjuk a több tucat madártetemet rejtő Madártemetőt, s a reszkető gyilkos gázt lehelő barlangot. A széndioxidgázzal együtt ereszkedünk alá a hegy lejtőjén, s a Buffogó láp irányába kanyargó ösvény követjük.

A Büdös-hegy és Géczi-bérc által közrezárt völgykatlanban, a Bálványos-patak forrásvidékét képezi a bájos, alig egy hektár kiterjedésű jellegzetes Buffogó ingóláp. A Vinca Minor Egyesület által gondozott, Buffogó tőzegláp nemcsak vulkáni utóműködésekben, lobogó, fortyogó, dobogó, posszogó, rotyogó, puffogó, hortyogó, bugyogó, buzogó, szortyogó, süllögő gázömlésekben gazdag, hanem ritka jégkorszaki maradványnövényekben is. Amíg a láp buja növényvilágát csodáljuk, vagy a lábunkat vontatjuk a medencében, addig a mart alatti „kotyogóból” kávézhatunk.

A láp növényvilágát Jánosi Ibolya botanikus ismerteti: „A források körül az eutrofikus lápokra jellemző növények fordulnak elő: hamvas éger, rezgő nyár, keskenylevelű gyapjúsás, legyező bajnóca, ördögharaptafű, macskagyökér, szibériai hamuvirág (...). A domborúbb, tőzegláp jellegű helyeken a tőzegmoha-párnácskákat teszi színessé, változatossá a hüvelyes gyapjúsás, a tőzegmámorka, a tőzegáfonya és a kereklevelű harmatfű.” A láp központi részén buffogó természetes fürdőmedence barnás-feketés vize a kalciumszulfátos vizek csoportjába sorolható. A tölgyfapadlós tanösvényről kényelmes a lábáztatás. A láp peremét borító acsalapus, ördögbordás növénytársulás a karbon kort idézi.

A felettünk tornyosuló sötét fellegek indulásra késztetnek. Esőernyő gyanánt méretes acsalaput „húzunk fel.”