
Megalakulása óta a Székelyudvarhelyi KC oszlopos tagja a beállós
Fotó: Barabás Ákos
A marosludasi születésű Tálas Huba mintegy évtizede meghatározó alakja a székelyudvarhelyi kézilabdának. A 31 éves beállós a klubhűség példaképe, a Székelyudvarhelyi KC megalakulása óta tagja a keretnek. Múltjáról és jövőjéről is beszélt lapunknak a román válogatott kézilabdázó.
2017. október 20., 16:242017. október 20., 16:24
– Hogyan kezdődött kézilabdás karrierje?
– Tizenhárom évesen Marosludason kezdtem el kézilabdaedzésekre járni, a város 3-as korosztályú ifjúsági csapatával kijutottunk egy országos elődöntő tornára. Besztercén figyelt fel rám Bakó Lajos tanár, aki meghívott, hogy játsszak az székelyudvarhelyi csapatban, és itt járjak középiskolába. A Bányai János Műszaki Szakközépiskola sportosztályába kerültem. Bakó akkoriban Segesvár másodosztályos csapatának edzője is volt, így páran lejártunk oda pluszmunkára. Ifjúsági 2-esként bronzérmesek lettünk, míg elsőéves ifi 1-esként eljutottunk a döntő tornára, ahol nem értünk el komoly eredményt. 2005-ben viszont megnyertük a korosztályos bajnokságot. Akkoriban már ifjúsági és serdülő válogatott is voltam, továbbá játszottam a segesvári másodosztályos csapatban is.
– Hogyan folytatódott az ígéretesen kezdődött történet?
– Az aranyérmes év után megalakult a Junior KC, ám én a Kolozsvári U-nál játszottam kölcsönben, a kincses városban végeztem el a testnevelési főiskolát is. Egy év után visszatértem a klubhoz, és feljutottunk az elsőosztályba. Huszonhárom évesen felnőtt válogatott lettem, a Székelyudvarhelyi KC-vel pedig bemutatkoztunk a Challenge Kupában, majd egy ezüst- és két bronzérmet szereztünk. Játszottunk az EHF-kupában is, ahol hazai pályán legyőztük a címvédő Göppingent. A német csapat elleni siker karrierem egyik legszebb emléke. 2015-ben hazai pályán hódítottuk el a Challenge Kupát, amire mindig is nagy szeretettel gondolok vissza. Sajnos az utóbbi években a bajnokságban nem tudtunk remekelni, a rájátszásban rendre elbuktunk.
– Mindig is beállós volt?
– Marosludason balátlövőként kezdtem kézilabdázni, Bakó tanár javaslatára lettem beállós. Örülök, hogy ezt választottam, hiszen így támadásban és védekezésben is a csapat javára tudok lenni.
– Andrei Mihalceával közösen a kezdetek óta a KC tagja, egyben legrégebbi játékosai a csapatnak. Az évek során kicserélődött a keret, mégis itt maradtak. Mi ennek az oka?
– Sok játékos megfordult a klubnál. Mi azonban szeretjük a csapatot és az itteni közönséget. Mindig az lebegett előttünk, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból, tartsuk meg a posztunkat, és boldogan játsszunk. Ezt mindenhol meghálálták nekünk.
– Élsportban a klubhűség nem kőbe vésett dolog, a pénz is vezérli az embereket. Más klubtól nem keresték meg?
– Természetesen mindkettőnk számára voltak ajánlatok. Mihalceával már 13 éve együtt játszok, közös szobában laktunk a bentlakásban. Amikor elutazunk a csapattal, egy szobában vagyunk a szállodában is. Többet beszélgetek vele, mint a testvéremmel. Együtt nőttünk fel a klubbal, ez a város nevelt fel minket, már otthonunknak érezzük, fél életünket itt töltöttük el.
Huszonhat-huszonhét évesen külföldi klubok is megkerestek, de nem kaptam olyan konkrét ajánlatot tőlük, mint a KC-tól. Ez a klub folyamatosan fejlődni akart, mindig volt egy magas célja, és ez nekem vonzó volt.
Magyarságával nem volt gondja sosem a válogatottnál
Fotó: Barabás Ákos
– A válogatottnál magyar játékosként hogyan fogadták?
– Ezzel sosem volt problémám, hiszen tökéletesen beszélek románul. Mindig az volt az erősségem, hogy folyamatosan harcoltam a posztomért, a játéklehetőségért, a maximumot nyújtottam a pályán és az edzéseken is. Persze a szurkolóktól kaptam ezt-azt, de Romániában ez normálisnak nevezhető. Amikor a pályán vagyok, akkor a legjobbamat adom, ezt pedig mindig is értékelték az edzők.
– Az udvarhelyi közönség az egyik legjobb az országban. Milyen érzés előttük játszani?
– Azt, amit itt kapsz, az országban nem kapod meg máshol. Imádok hazai pályán játszani. Nagyon szeretem, hogy fel tudnak pörgetni, és amikor a mérkőzések végén eléneklik a Székely himnuszt, az mindig felemelő érzés. Nem lehet megköszönni nekik azt, amit mi kapunk tőlük. Ők a nyolcadik játékosunk, rengeteget segítenek.
– A román és külföldi játékosok hogyan élik meg mindezt?
– A hazai meccsek után mindig elmondják, mennyire jó volt a közönség, hogy belehajtanak a győzelembe, nem engednek lankadni. Nem jön össze mindig a jó eredmény, de végig kitartanak mellettünk. Idegenben persze kapunk hideget és meleget, hiszen székelyudvarhelyi csapat vagyunk, és román vidéken, főleg, ha kimegyünk Erdélyből, rázendítenek a szurkolók. Mi együtt élünk ezzel, nem vesszük fel.
– Az elmúlt években jól szerepelt a csapat az alapszakaszban, az egyenes kiesési rendszerben viszont rendre korán elbukott.
– Nyertünk már alapszakaszt is, ám rögtön a Tordával szemben kiestünk. Eddig nem kedvezett nekünk a rájátszás. Remélem, idén sok edzésmunkával elérjük azt, hogy a végelszámolásnál dobogóra állhatunk.
– Sok játékos és új edző érkezett a nyáron. Mi a cél?
– Most a csapategységet, a védekezést és támadást, a játékosok közti kapcsolatokat kell kiépíteni. Az út elején vagyunk, de kezdünk összeszokni. A csapat hatvan percen keresztül harcol, és sosem adja fel. Az a legfontosabb, hogy a rájátszásban jöjjön ki az, amiért egész évben dolgozunk. Hét év után Vlad Cabát Dragan Djukics váltotta. Nagyon szigorú, az edzéseken és a mérkőzéseken is maximális fegyelmezettséget vár el, jól irányítja a csapatot, szerintem tavasszal leszünk igazán erősek.
– Két éve már az SZKC csapatkapitánya. Mivel jár ez a cím?
– Sokat beszélgetek a fiúkkal, tartom a kapcsolatot a vezetőséggel, jó hangulatot teremtek az öltözőben, az apróbb problémákat megoldom, hogy a meccs időpontjáig mindenki felejtsen el mindent, és csak a játékra tudjon összpontosítani. Eddig még nem volt komolyabb öltözői gond, hiszen nem engedjük addig elfajulni a dolgokat. A kereten belül nincs klikkesedés: amíg kapitány vagyok, nem engedhetem ezt meg. Egy csapatot alkotunk, együtt harcolunk, együtt örülünk az eredményeknek, vagy együtt búslakodunk vereség esetén.
– A román válogatott élére Xavier Pascualt nevezték ki. Az Eb-selejtezőkben jól kezdett a csapat, ám mégis lemaradt a kontinensviadalról.
– A Barcelona edzője szerintem a világ egyik legjobbja. Jól indított a válogatottal, ám nem sikerült kijutni az Európa-bajnokságra. Neki nem ez volt a fő célkitűzése, hanem az, hogy kivigye a 2020-as tokiói olimpiára a válogatottat. A jó kezdés után elhittük, hogy kijutunk, ám kaptunk két pofont, és nem jött össze. Még nem volt elég ideje a csapatot összerakni támadásban és védekezésben egyaránt. A játékosok sincsenek annyira felnőve ahhoz a szinthez, amit ő elvár. Bízom benne, hogy kiviszi az olimpiára a válogatottat.
„Munkában”. A hazai csarnok hangulatát egyedinek tartja
Fotó: Pál Árpád
– Szerepelt volna a magyar válogatottban?
– Nem, mert én Romániában születtem, egy romániai klub nevelt fel, annak idején pedig sokat segített a szövetség, behívtak a különböző válogatottakba.
– Telik az idő. Mi következik a kézilabda után?
– Tavaly megnősültem, a feleségem még tanul, van még három éve a marosvásárhelyi fogorvosi egyetemen. Én még akarok kézilabdázni, ám közben a családalapítás is előtérbe kerül, gyereket akarunk vállalni. A továbbtanulás is képben van, hogy esetleg majd ifjúsági edző legyek, de mindenképpen sokkal több időt akarok együtt tölteni a családommal. Feleségemmel hetente két-három napot tudunk együtt lenni. Közösen döntöttünk így, ezért jóban-rosszban kitartunk egymás mellett.
Az elmúlt két évben csapata kapitánya volt
Fotó: Barabás Ákos
– A sportolót nem kerülik el a sérülések sem. A kézilabda pedig megerőltető sportág.
– Igen, volt egy pár sérülésem. Amikor Constantin Stefan volt az edző, kétszer is lábfejtörést szenvedtem, aztán a bal térdemben porcleválás történt, pár év múlva a jobb térdemben sérült a meniszkuszom, három évvel ezelőtt volt egy lágyéksérvműtétem, majd másfél évvel ezelőtt belsőszalagnyúlásom. Ez volt a leghosszabb sérülésem, két hónapot kellett kihagynom miatta. Nehéz volt visszarázódni. Egy hónapig rögzítve volt a lábam, lemerevedett az ízület, nem tudtam behajlítani A másfél hónapos rehabilitáció ideje alatt napi 5–6 órát kellett edzenem, hogy visszanyerjem azt a mozgásszöget, amivel már tudtam szaladni.
– A kézilabdán kívül lett volna valami más?
– Nem, én hiperaktív kölyök voltam, a kézilabda előtt atletizáltam és karatéztam. Utána következett ez a labdajáték, ami nagyon bejött, hiszen nemcsak harcolni kellett, hanem fontos a csapatjáték is, ráadásul eredményes tudtam lenni vele. Tanulni nem szerettem, csak a szükségeset, az volt mindig a célom, hogy kifárasszam magam, hiszen életem a mozgás.
Pályafutás
Marosludason született 1986. június 10-én. Mindössze 14 évesen került Székelyudvarhelyre, ahol már tagja volt a jelenlegi SZKC elődjének, a Junior KC-nak. Ifjúsági 1-es országos bajnok volt, míg a KC-vel háromszor végzett dobogós helyen a Nemzeti Ligában, egy ezüst-, illetve két bronzérme van. Számtalan nemzetközi mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, legnagyobb sikere a 2015-ös Challenge Kupa-győzelem. A 193 cm magas, 105 kilós beállós, mintegy hatvanszoros román válogatott.
A granola az utóbbi években igazi sztár lett azok körében, akik gyors, mégis egészséges megoldásokat keresnek a táplálkozásban.
A csíkszeredai származású Kedves Csanád zeneszerző, előadóművész és zenei vezető az Artisjus Előadóművészi Díjában részesült. A szerzői egyesület azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek.
A pszichológus konyhájában a közösségi médiában fellelhető női trendekről is szó volt, s találón egy, a TikTok-on terjedő süti – az Apple Pie Cookies – receptjét készítette el Dimény-Varga Tünde házigazda a meghívottal, Gergely Orsolya szociológussal.
A téli madáretetés nem csupán a hó megérkezésével válik időszerűvé. Már november végétől jóval kevesebb táplálékot kínál a természet, a gondosan előkészített madáretetők nagy segítséget jelentenek a kis énekesmadaraknak.
A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.
A mátrai borzaska belül szaftos és puha, míg a bunda fűszeres és ropogós. Az egészet a tetejére kerülő fokhagymás tejföl és pirult sajt koronázza meg.
Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.
A cékla Erdélyben leginkább savanyúságként vagy ivóléként kerül az asztalra, pedig rostokban és vitaminokban gazdag, sokoldalú alapanyag, amelyből világszerte izgalmas levesek, saláták, főételek és desszertek készülnek.
Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.
A tudatos étkezés nem feltétlenül igényel bonyolult alapanyagokat vagy hosszadalmas előkészületeket. A mai rohanó életvitelben egyre nagyobb értékük van azoknak az étrendi ajánlásoknak, amelyek gyorsan és könnyen elkészíthetők.
szóljon hozzá!