A porosodó alkatrészek raktárából elővett részegységek ismételt felhasználására számos példa van az autóiparban – gondoljunk csak a Renault levetett „kellékeiből” összerakott Daciákra –, erre építettek hosszú időn át a Škodánál is. A Fabia első két generációjának tartósságához éppen ez volt a kulcs: a Volkswagennél már elavultnak minősített, ám éppen ezért kiforrott motorokat, erőátvitelt, fékrendszert és felfüggesztést kapott, így jelentősen csökkent a meghibásodások lehetősége.
2020. december 04., 17:272020. december 04., 17:27
2020. december 04., 17:292020. december 04., 17:29
Tömegautó – a szó pozitív értelmében. Megbízhatósága miatt mindenképpen jó választás
Fotó: Pinti Attila
A porosodó alkatrészek raktárából elővett részegységek ismételt felhasználására számos példa van az autóiparban – gondoljunk csak a Renault levetett „kellékeiből” összerakott Daciákra –, erre építettek hosszú időn át a Škodánál is. A Fabia első két generációjának tartósságához éppen ez volt a kulcs: a Volkswagennél már elavultnak minősített, ám éppen ezért kiforrott motorokat, erőátvitelt, fékrendszert és felfüggesztést kapott, így jelentősen csökkent a meghibásodások lehetősége.
2020. december 04., 17:272020. december 04., 17:27
2020. december 04., 17:292020. december 04., 17:29
Tömegautó – a szó pozitív értelmében. Megbízhatósága miatt mindenképpen jó választás
Fotó: Pinti Attila
A Fabia II egy igazi szürke polgári kisautó, olyan, amit tőlünk nyugatabbra második vagy harmadik gépnek vettek az emberek, nálunk pedig képes volt többé-kevésbé betölteni a családi négykerekű szerepét is. Egy biztos: ez nem az az autó, amelynek fotóját a tulajdonosa beállítja a telefonján háttérképnek, hogy valahányszor lehetőség adódik rá, büszkén mutogathassa boldog-boldogtalannak.
Valahol az első generáció modellciklusának felénél kezdhettek pánikolni a wolfsburgi anyacégnél, hogy a Polo-alapokon nyugvó típus kezdi beérni a németek kisautóját, ez a fajta kannibalizmus pedig nem kívánt irányba változtathatja meg az erőviszonyokat. Az ős-Fabia a szándékos butítások ellenére is karakteres autó volt – kivéve a virsligumis, fényezetlen lökhárítójú alapmodelleket –, így a nemzedékváltásnál lépni kellett. Lecsupaszították a formaterv nagy részét, amit megpróbáltak a Mininél és a Suzuki Swiftnél bevált sík „vasalótetővel” ellensúlyozni, azonban a külsőt tekintve a végeredmény elmaradt az elődtől. A Fabia II „semmilyensége” már messziről hirdette, hogy nem kínál izgalmakat. Ezt az ígéretet maradéktalanul be is tartja.
Becsukott szemmel is kiismerhető a minimalista vezetői tér
Fotó: Pinti Attila
Az emberek többsége „célszerszámnak” vesz autót, ennek megfelelően az igényeket tökéletesen ki tudják elégíteni olyan alapvető kényelmi-biztonsági kiegészítők, mint a központi zár, a két első elektromos ablakemelő, a világ legegyszerűbb CD-lejátszóval kombinált rádiója, a három sima, fűtést-hűtést szabályozó tekerőgomb, a nyolc légzsák, a blokkolásgátló vagy épp a hatvan lóerős motorhoz a jeges utakat kivéve haszontalan kipörgésgátló. Ilyen szempontból végtelenül őszinte a kipróbált Fabia, nem is állna jól neki holmi színes, tolakodó érintőkijelző. Három pedál, egy műanyag váltókar, plasztik kormánykerék, két bajuszkapcsoló, kategóriájában kényelmes vezetőülés – és lehet is útnak indulni.
A második generációs Fabia
Enyhe sutasága annak köszönhető, hogy míg elődjéhez képest hosszában és széltében keveset gyarapodott, a magassága közel öt centiméterrel nőtt, ez pedig rányomta a bélyegét a karosszéria arányaira. Elöl széltében is elegendő a hely, hátul is leghamarabb a lábtér fogy el – amennyiben a vezető és a mögötte lévő utas is magasabb az átlagnál. Az alaphelyzetben 300 literes csomagtér az a rész, ahol a tervezők mintha szabadabban alkothattak volna: rögzítők, a kerékjáratok mögött tárolók, szatyorakasztó kampók is helyet kaptak.
A kortárs Volkswagen Polóhoz képest elsősorban a „puhaság” a szembetűnő. Végtelenül könnyűre „szervózott” a kormánykerék, csak azért is érdemes két kézzel fogni, mert az egyik kéz puszta súlyától is elfordul. Ennek megfelelően az útról nincs közvetlen visszajelzés – de legalább városban pofonegyszerű manőverezni vele, méretéből adódóan is. Ugyanilyen pillekönnyű a váltókar – noha érezhetően kattan a kulisszába, de közel sem annyira határozottan, mint az „igazi” Volkswageneknél. Precízségével nincs baj, a fokozattévesztés kizárt.
Több okos megoldást is elrejtettek a csomagtérben
Fotó: Pinti Attila
A hosszabb utak egyetlen igazi ellensége a pedálsor: a kuplungot alig kell érinteni, hogy benyomódjon, és a gázpedállal is hasonló a helyzet – amivel az a baj, hogy huzamosabb egyenletes haladásnál a gyenge ellenrugó miatti állandó izomfeszítéstől vagy a vádli kezd el görcsölni, vagy a sípcsont jelzi egyre kellemetlenebb sajgással, hogy jó lenne pihenőt tartani. A mindenféle erőlködés nélkül benyomható középső pedál azért érdekes, mert a fékhatás nem egyenletesen épül fel: előbb alig észrevehető a lassulás, majd egy adott ponton túl nagyot bólint a Fabia teste.
A kis Škodához kínált háromhengeres benzinmotorokat a jellegzetes hangon túl az autó farán, a típusjelzés alá helyezett HTP-feliratról lehet felismerni. A magyarul is teljesen értelmetlen, de laikusoknak jól hangzó „magas nyomaték teljesítmény” (HTP – High Torque Performance) valójában 108 newtonmétert takar, ami ha nem is kimagasló, de egy hatszelepes, 1,2-es erőforrás esetében tisztességes adat. Értelemszerűen minél kisebb tömeget kell szállítania, annál jobban muzsikál, de öt személlyel emelkedőn már kellemetlenül kevéssé válik a hatvan lóerő. Ugyanennek a motornak létezik egy kilenc lóval erősebb (69), négy newtonméterrel nyomatékosabb (112), hengerenként négyszelepes (12V) változata is. A menetdinamikai különbségek a gyakorlatban elenyészők. Városban mindkét motor bőven elegendő, „hosszúban” pedig egyaránt a vállalható határon belül vannak.
Elveszik a motortérben. Nincs lényeges különbség a tizenkét szelepes változathoz képest
Fotó: Pinti Attila
A Fabiára érdemes úgy tekinteni, mint egy kizökkenthetetlenül megbízható gépre, amely csak olyankor nem indul reggel, ha éjszakára bekapcsolva felejtettük a fényszórót. „Vonzereje” épp abban rejlik, hogy a kötelező odafigyelésen – előírt szervizeken, ablakmosófolyadék-utántöltésen – túl nem követel semmit a tulajdonosától – és ez mostanában egyre kevesebb autóról mondható el.
A tesztautót a csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés bocsátotta rendelkezésünkre (carcosmetic.ro).
| 1.2 HTP (1198 cm³) | Gyári adatok |
| Teljesítmény (5200 fordulat/percnél) | 44 kW/60 LE |
| Forgatónyomaték (3000 fordulat/percnél) | 108 Nm |
| Gyorsulás (0–100 km/óra) | 16,5 mp |
| Végsebesség | 155 km/óra |
| Üzemanyag-fogyasztás (város/városon kívül/vegyes) | 7,8/4,8/5,9 liter |
| Sebességváltó | ötfokozatú kézi |
| Hosszúság/Szélesség/Magasság | 3992/1642/1498 mm |
| Tengelytáv | 2462 mm |
| Nyomtáv (elöl/hátul) | 1436/1426 mm |
| Csomagtér | 300 liter |
| Önsúly/Megengedett össztömeg | 1040/1555 kg |
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!