
A temesvári Jenő herceg utca étteremsora
Fotó: Kisréti Zsombor
A békésen egymás mellett élő népek nagyvárosaként számon tartott Temesvár „multikulturalizmusa” a valóságban nem csak a társadalmi életben, hanem a gasztronómiában is megkérdőjelezhető. A zömében olasz konyhát vezető éttermekben nehéz hagyományos bánsági ételt enni – véli a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró kiadványának munkatársa.
2021. október 06., 10:412021. október 06., 10:41
Temesvárról folyamatosan azt hallja az ember, hogy multikulturális város. A román többség részéről előszeretettel hangoztatott jelzőnek ma már kevés a valóságalapja, hiszen a bő száz évvel ezelőtti, mintegy 85 százalékos magyar–német–szerb–bolgár és olasz többség és a 10-15 százalékos román kisebbség aránya egy évszázad alatt gyökeresen megváltozott. A magyar mellett a legjelentősebb városalkotó közösség, a németség szinte teljesen eltűnt, de a többi népcsoport is igen kis létszámban maradt fenn.
A gasztronómia nyelvére lefordítva, ezt azt jelentené, hogy a Temesvárra látogató vendégnek könnyűszerrel találnia kellene sváb, magyar vagy szerb éttermet. Aki az első kettőt keresi, annak bizony csalódnia kell, merthogy ilyen nincs Temesváron, pedig a két világháború között szép számmal akadtak ilyen éttermek is. Az egykor soknyelvű Temesvár hagyományos gasztronómiájára egy-két szerb gyorsétterem emlékeztet, ahol többek között pljeszkavicát lehet enni.
Éttermekben ritka hely, ahol velős csontot is kínálnak
Fotó: Kisréti Zsombor
Ezzel szemben nagyon sok az olasz étterem, amelyek viszont nem az évszázadok során itt élő és mára eltűnt olasz kisebbségnek tudható be, hanem az Olaszországból ide telepedett vállalkozóknak, illetve olyan romániai üzletembereknek, akik az örökzöldnek számító olasz konyha rendszerváltás utáni térhódításában láttak fantáziát, és számításaik bejöttek.
A Fehér lóhoz címzett étterem (La Calul Alb) mellett ezúttal az volt a perdöntő, hogy a temesvári vendéglők közül talán egyedül itt lehet velős csontot rendelni.”
És hogy milyen gasztróélményekben volt része a Székelyhon napilap Erdélyi Gasztró kiadványa munkatársának, megtudhatják az október 6-ai lapszámából.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!