Az óriások várában jártunk: Torockó télen

De azért a hosszú sétánk alkalmával megcsodáltuk a fehérre festett házakat, a díszes kapukat és a panziókat, vendégházakat jelző színes, faragott táblákat. A ködös, hűvös novemberi szombat délelőtt a helybéliekkel nem találkoztunk, egy helyen nyitva volt az italmérő, a teraszán lehetett volna egy meleg kávét is elfogyasztani. Járda nincs, az utcák szűkösek, ember legyen a talpán az a sofőr, aki egy-egy nyári fesztivál idején, amikor jelentős tömeg lepi el a települést, a sötétben át akar itt hajtani.

Az emberalakú szikla

Torockó jellegzetes sziklája, a Székelykő, ami miatt kétszer kel fel a nap a településen, most ködbe burkolózott. Elsétáltunk a lábáig, hogy közelről is megcsodáljuk nagyságát. Jól kijelzett turistaösvény és tájékoztató táblák vannak a falu végén, így legalább induláskor nem lehet eltévedni. Jó tudni, hogy bár a településen és a Székelykő lábánál még ősz volt, kicsit feljebb már hó és jég fogadja a hegyre merészkedőket. Az 1130 méter magas szikla megmászása nyáron sem gyermekjáték, télen egyáltalán nem ajánlott, főleg amatőröknek. Ott, a Székelykő tövében eldöntöttük, hogy majd májusban mi is meghódítjuk az emberalakú sziklát. 

Torockón megnéztük kívülről a kis vízimalmot is, s a fiúk elégedetten állapították meg, hogy az ott talált termetes jégcsapokkal egészen jól lehet kardozni. Ezúttal sebesülés nélkül megúszta mindenki.

Szikla vagy vár, vagy sziklára épült vár

Bár Torockóról gyalog is meg lehet közelíteni a torockószentgyörgyi várat, mi inkább a négy kilométerre levő települést és a vár felé vezető utca végét gépkocsival értük el. Már az utca végéből látszottak a Toroczkay család egykori ősi fészkének maradványai. A tájékoztató anyagok szerint bő félórás sétával lehet elérni az utolsó házaktól a várromokig, jól kijelzett ösvényen. Hát, a jól kijelzett igaz volt, az ösvény és a bő félóra már kevésbé.

Lehet, hogy egy sportolókból álló csapat ennyi idő alatt teljesíteni tudja a két kilométeres távot és az emelkedőt, de nekünk nem sikerült. Mi nyugodtan gyalogoltunk a nagyrészt egyenes örvényen, nézegettük a zúzmarás tájat, a megfagyott csipkebogyó-bokrokat és jó nagyokat szívtunk a friss levegőből.  A feljegyzések szerint  a vár alapját 1296 táján Thoroczkay Venczel alvajda tette le. 1470-ben a várat elvette Mátyás király, 1514-ben, a Dózsa György vezette parasztfelkeléskor keresztesek fosztották ki és égették fel, 1713-ban pedig ágyúval lerombolták. Azóta az idő vasfoga pusztítja. A 200 méteres szintkülönbség és a vár fokáról a falura nyíló kilátás miatt az emberek a várat óriások építményének nevezték, mert onnan a falu kis játékszernek tűnt.

A sétánk végén két ösvény állt előttünk: az egyik nagyon meredek volt, a másik kis kerülővel ért fel a sziklák tetejére.  A gyermekek az előbbin, mi az utóbbin értünk fel a várfalakhoz. Nagyon látványosak  a megmaradt várfalak, a torony, vadregényes az egész környék. Őszintén elképzelni sem tudom, hogy milyen is lehetett az eredeti vár, hiszen a romok szikladarabokon állnak, s ha egyik felétől el szeretnél jutni a másikig, kapaszkodni, ereszkedni kell, vagyis nem egyenes a várfalakon belül levő terület. A látvány csodaszép: jól lehet látni Torockószentgyörgyöt, de az egész térséget is. Bár mi ködös, borongós időben voltunk, így is viszonylag messze el lehetett látni, és alig akartunk elszakadni attól a szép magaslati helytől.

Visszafelé arról beszélgettünk, hogy ha ez a hely Magyarországon lenne, akkor már messziről táblák jeleznék, hogy merre kell haladni, az egész vár történetét több helyről elolvashattuk volna, és a sziklákon, romokon figyelmeztető táblák állnának, hogy vigyázat veszélyes, csak óvatosan, kérjük vigyázzanak mindenre. S az is lehet, hogy már részben visszaépítették volna az egykori várat, hogy még nagyobb turisztikai vonzereje legyen. A gyermekek felemlegették, hogy a szigligeti várban színpad, a vár történetét ismertető rajzfilm és mi minden fogadta a turistákat. Torockószentgyörgyön a csodaszép környék és az 1713-tól  magára hagyott falak fogadták a turistákat. Akik azon a novemberi szombaton sem hiányoztak, velünk együtt még legalább 4-5 család, kis csoport látogatta meg az óriások várát.

Az udvarház és a sajt

A kúriaszerű vendéglő szép és impozáns volt, külön tetszett, hogy a bejáratnál egy ötletes, három súrolókeféből kialakított cipőpucoló szerkezetet lehetett használni, mint ahogy az is, hogy egymástól a megszokottnál távolabb voltak az asztalok. Ennyi, maszk nélküli idegen arcot rég nem láttunk. Az általunk rendelt fogások átlagosak voltak egy cseppet sem átlagos árral. De a tiszta és kellemes hely, a halk karácsonyi zene és a kedves pincér összességében jó benyomást keltett.

A vendégkő udvarán levő kis bódéból érlelt és csilis sajtot is vettünk, s indultunk hazafelé, Nagyenyed felé, hogy megcsodáljuk az Enyedi-szoros szikláit is, majd autópályán hazaszáguldjunk Vásárhelyre.