
Színes táskák bőrből, textilből
Fotó: Péter Beáta
A sétálóutca egyik cégtábláján hímzett vászontáska lóg – az udvarra befordulva található a két édesanya közös műhelye. Az itt alkotók úgy vélik, az újrahasznosításnak helye van a divatkiegészítők világában is, ezért környezetbarát módon alkotnak modern, de mégis hagyományos, egyedi kiegészítőket. Benéztünk hozzájuk.
2018. december 11., 16:532018. december 11., 16:53
2018. december 11., 18:172018. december 11., 18:17
Finom bőrillat terjeng a Ponpaon műhelyben, varrógépek, szabóasztal, hímzőgép, a polcokon különböző színű bőrök, anyagok, szőttesek sorakoznak. A belső teremben pedig megcsodálhatjuk a kész termékeket is, táskákat, fülbevalókat, nyakláncokat, és egyedi kutyakabátokat is látunk.
Kelemen-Haszmann Éva és András Hajnal, a két csíkszeredai édesanya már évek óta készítettek kézműves termékeket külön-külön, amikor úgy döntöttek, hogy közös vállalkozásba kezdenek.
„Mindketten több éve kézműveskedünk, varrunk, és szerettünk volna pályázni, többet kihozni ebből, minthogy csak egy otthoni kézműves műhely maradjon. A férjeink munkatársak, és ők jöttek az ötlettel, hogy pályázzunk együtt, mert egyedül nehezebb végigcsinálni, fogjunk össze. Így is történt, egy évvel ezelőtt nyertünk egy start up-os pályázaton, és lassan nekiálltunk a műhely kialakításának, megvásároltuk a szükséges dolgokat. Kezdetben úgy terveztük, hogy ketten leszünk a cég alkalmazottai, de közben Hajnikáék babát vártak, ő gyereknevelési szabadságra ment, és így Ildikó lett a munkatársunk, aki képzett divattervező és fontos láncszem a műhely életében” – elevenítette fel a kezdeteket Éva.
A három kézműveskedő hölgy
Fotó: Péter Beáta
Mivel ez egy előfinanszírozásos pályázat volt, arra már nem futotta, hogy helyiséget béreljenek, így Éváék házában
El is fértek ott, tudtak dolgozni, de mivel idővel mind többen és többen ismerték meg a termékeiket, és sokan szerettek volna rendelni tőlük, így egyre kényelmetlenebb volt naponta több embert is átvezetni a lakásukon keresztül a műhelybe. Ezért döntöttek úgy, hogy keresnek egy helyiséget, ahol dolgozni is tudnak, és a vásárlók a termékeket is meg tudják tekinteni. Október elején költöztek be a Petőfi utcai műhelybe, november végén pedig hivatalosan is megnyitották azt.
Kelemen-Haszmann Éva a színes kiegészítők közt
Fotó: Péter Beáta
A kézműves páros többnyire rendelésre készíti a termékeit, övtáskákat, kisebb és nagyobb hátitáskákat, pénztárcákat, kutyaruhákat, nyakékeket, fülbevalókat alkotnak.
Még a pályázat előtt készítettem bőrnyakláncokat, amelyekhez egy helyi manufaktúra bőrhulladékait használtam fel. Most már a mi hulladékainkat is felhasználjuk. Mindig készítünk készletre is, de gyakran jönnek a megrendelők egy teljesen egyedi elképzeléssel, ezeket is szeretjük megvalósítani, hisz látjuk, hogy tetszik nekik, boldogan viselik. A táskáinkhoz is a nagyobb hulladékdarabokat használjuk fel. Most már vásárolunk nagyobb tábla bőröket is. Ezeket egy zetelaki bácsitól szerezzük be, aki nem mindig tud ugyanolyant adni nekünk, mint előtte. Ezért is nem tudunk és nem akarunk nagy tételben gyártani, mert mindig változik a bőrkínálat” – magyarázza a műhely egyik tulajdonosa.
A bőrt különböző anyagokkal kombinálják, például felhasználnak régi szőttesanyagokat is. Ezeket az anyagokat vagy a bolhapiacon szerzik be, vagy adományba kapják – sokan keresik fel őket, tudván, hogy fel tudják használni ezeket a táskákhoz. De lehetősége van a megrendelőknek olyan anyaggal is kiegészíttetni a bőrt, amely egy, már nem használt, de kedvenc ruhadarabjából származik.
a pénztárcákat pedig szintén hulladékbőrből készítik, ezért mindenik más, egyedi.
Kreatívkodni egy hímzőgép segítségével
Fotó: Péter Beáta
„A kutyaruhákat pedig úgy kezdtük el készíteni, hogy Hajnikáéknak van kutyájuk, és igény volt rá, mert a kutya télen fázik, veri az eső, hó, tehát valamivel védeni kell. Hajnika körülnézett, látta, hogy milyen drágán lehet a kutyaruhákat beszerezni, és eldöntötte, hogy ő megvarrja a saját kutyájának a védőruhát. Csinált egy szabásmintát, megvarrta, és mivel tagja egy kutyás társaságnak, érkezni kezdtek a megrendelések. Így ezeket is gyártjuk méretre, igény szerint, egyedi mintával. Van egy hímzőgépünk, amelyet szintén igyekszünk kihasználni, hogy a termékeinket még egyedibbé tegyük. Sokan kérnek egyedi mintát a kutyaruhára, vagy neveket, de van, hogy a táskákra is”– mutat rá Éva, aki vallástanári–szociális munkás szakon végzett, majd három évig szociális munkásként dolgozott korábban. Aztán a három gyereke mellett hét évig volt gyereknevelési szabadságon, de közben folyamatosan kézműveskedett. Családi hagyomány is ez náluk, a nagytatája alapította a csernátoni Haszmann Pál múzeumot, amelyet most a szülei gondoznak, a család zöme ott tevékenykedik.
Jó munkához gépek is kellenek
Fotó: Péter Beáta
„Gyerekkorunktól kezdve ott volt a kézműveskedés iránti szeretet, a régiség iránti szerelem, valamilyen szinten onnan is jön a régi, hagyományos anyagoknak a felhasználása. Nekem az életem mindig a kézműveskedésről, az alkotásról szólt. Így ennek a műhelynek a megnyitása nem volt nagy váltás. Talán a szociális munkás lét volt egy nagyobb váltás az életemben. Azt is nagyon szerettem csinálni, csak a nyolc órás munkaidőt úgy, hogy valakitől függök, a három gyerekkel nem tudtam összeegyeztetni. Most, ha véletlenül betegek, akkor jobban meg tudom engedni magamnak, hogy otthon maradjak, nem kell kéredzek senkitől, a magam ura vagyok, jobban beépíthető a mostani tevékenységem az élethelyzetembe.” Kolléganője, Hajnal is kézműveskedett már korábban is, majd mindketten elvégeztek egy varrótanfolyamot, és folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat.
Így néz ki a műhely
Fotó: Péter Beáta
A közös munkafolyamat során tartanak olyan napokat, amikor csak szabnak, mert rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb nagyobb tételben kiszabni valamit, mintha egyenként kellene. Igaz, ez a módszer a bőr esetében nem működik, azt külön kell kivágni, precíz munkát igényel. A szabás után következik a vasalás, keményítő anyagot vasalnak az anyagra, hozzáigazítják a bőrt, és ezután kerül a varrási fázisba az adott darab. Általában egy-két napot rááldoznak a szabás folyamatára, és amikor bizonyos mennyiség összegyűlt, akkor Ildikó előkészíti a bőröket, Éva pedig összevarrja – ha van ideje.
Fülbevaló a szatyor mellett
Fotó: Péter Beáta
Nem szalagmunka ez. Azt is szeretjük ebben a munkában, hogy változatos, nem csak egyfélét készítünk. Ha rá is untunk az övtáskák készítésre, és nincs rendelés, akkor tudunk mást készíteni, vagy a hímzőgépen egyet kreatívkodunk” – összegezte Kelemen-Haszmann Éva.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!