Az egyedi lett a trendi, nem a szalagmunka

Mivel ez egy előfinanszírozásos pályázat volt, arra már nem futotta, hogy helyiséget béreljenek, így Éváék házában

„A kutyaruhákat pedig úgy kezdtük el készíteni, hogy Hajnikáéknak van kutyájuk, és igény volt rá, mert a kutya télen fázik, veri az eső, hó, tehát valamivel védeni kell. Hajnika körülnézett, látta, hogy milyen drágán lehet a kutyaruhákat beszerezni, és eldöntötte, hogy ő megvarrja a saját kutyájának a védőruhát. Csinált egy szabásmintát, megvarrta, és mivel tagja egy kutyás társaságnak, érkezni kezdtek a megrendelések. Így ezeket is gyártjuk méretre, igény szerint, egyedi mintával. Van egy hímzőgépünk, amelyet szintén igyekszünk kihasználni, hogy a termékeinket még egyedibbé tegyük. Sokan kérnek egyedi mintát a kutyaruhára, vagy neveket, de van, hogy a táskákra is”– mutat rá Éva, aki vallástanári–szociális munkás szakon végzett, majd három évig szociális munkásként dolgozott korábban. Aztán a három gyereke mellett hét évig volt gyereknevelési szabadságon, de közben folyamatosan kézműveskedett. Családi hagyomány is ez náluk, a nagytatája alapította a csernátoni Haszmann Pál múzeumot, amelyet most a szülei gondoznak, a család zöme ott tevékenykedik.

„Gyerekkorunktól kezdve ott volt a kézműveskedés iránti szeretet, a régiség iránti szerelem, valamilyen szinten onnan is jön a régi, hagyományos anyagoknak a felhasználása. Nekem az életem mindig a kézműveskedésről, az alkotásról szólt. Így ennek a műhelynek a megnyitása nem volt nagy váltás. Talán a szociális munkás lét volt egy nagyobb váltás az életemben. Azt is nagyon szerettem csinálni, csak a nyolc órás munkaidőt úgy, hogy valakitől függök, a három gyerekkel nem tudtam összeegyeztetni. Most, ha véletlenül betegek, akkor jobban meg tudom engedni magamnak, hogy otthon maradjak, nem kell kéredzek senkitől, a magam ura vagyok, jobban beépíthető a mostani tevékenységem az élethelyzetembe.” Kolléganője, Hajnal is kézműveskedett már korábban is, majd mindketten elvégeztek egy varrótanfolyamot, és folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat.

A közös munkafolyamat során tartanak olyan napokat, amikor csak szabnak, mert rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb nagyobb tételben kiszabni valamit, mintha egyenként kellene. Igaz, ez a módszer a bőr esetében nem működik, azt külön kell kivágni, precíz munkát igényel. A szabás után következik a vasalás, keményítő anyagot vasalnak az anyagra, hozzáigazítják a bőrt, és ezután kerül a varrási fázisba az adott darab. Általában egy-két napot rááldoznak a szabás folyamatára, és amikor bizonyos mennyiség összegyűlt, akkor Ildikó előkészíti a bőröket, Éva pedig összevarrja – ha van ideje.