Amikor Petry Bernádyt heccelte

A Monarchia- és királyellenes hangulatot végül a következő évben sikerült megfékeznie az uralkodónak és az általa kinevezett kormánynak: az ún. áprilisi paktumnak nevezett titkos megállapodás értelmében a nemzeti koalíció feladta követeléseinek jelentős részét, cserében pedig kormányt alakíthattak. A korábban szabadelvű párti Wekerle Sándor vezette koalíciós kormány 1910-ig maradt hatalmon, amelyet követően a Tisza István által alapított Nemzeti Munkapárt vette át a vezetést.

A kiegyezés pártján

Bernády György polgármestersége idejének (1902−1913) első 8 évében inkább tartózkodott a nagypolitikai kérdésektől, állásfoglalástól. Korábban az ellenzéki párt vezetője volt, azonban a pártváltását követően (mivel „átigazolt” a kormánypárthoz) sokan nehezteltek rá. Főleg a megválasztását követő időszakban csupán adminisztrációs kérdésekkel, városfejlesztéssel, valamint szakpolitikai problémákkal foglalkozott, a törvényhatóságban sem engedélyezte a politikai kérdések tárgyalását. Ennek ellenére nyilván volt saját szilárd véleménye az országos problémákról, ezeket elsősorban szűk baráti körökben ismertette. Ilyenkor azt hangoztatta, hogy szerinte

Az uralkodó iránti lojalitása mellett a kiegyezés kidolgozóit is gyakran éltette. Azt vallotta, hogy „aki a magyarságért dolgozni akar, ennek a politikának vezető egyéneivel kell a kontaktust tartania.” Emellett pedig hitt egy valamikori független Magyarország létrejöttében is, amely szerinte csak egy „jövőbeni, ismeretlen világváltozással következhetik be” és nem a politikai, közjogi viták szóharcaival. Addig viszont meggyőződése szemléltetéséhez elővett egy osztrák-magyar bankjegyet, amelynek a magyar oldali feliratára mutatva igazolta a „magyarság 50%-nyi igazságát a Monarchiában.” Ehhez alkalmazkodva mindig a mindenkori kormánypárt embereivel tárgyalt, s elmondható, hogy szinte mindegyikkel bizalmas viszonya volt.

Összeveszés és kibékülés 

Bernády személyes kapcsolatait kevésbé a politikai pártállás, vagy az ideologizálás határozta meg, hanem elsősorban az érdek.

Petry Zsigmond mészáros, aki Bernády egyik fő kritikusa volt a polgármester korábbi pártváltását követően, ismét kibékült a városvezetővel. Azonban az említett „kibékülés” ezúttal sem tartott sokáig: 1909-ben ismét kibékíthetetlen politikai ellentétek merültek fel a kettejük között, ami miatt

Összeveszésüket követően Petry különösen irigy volt a polgármester népszerűségére, valamint azon márványtáblákra, amelyeket „készült a Bernády polgármestersége idején” felirattal függesztettek ki az új, vagy felújított középületekre. Emiatt szellemesnek szánt bosszúból Petry biztatására három „piaci tróger napszámos” hátán  a reklámtáblán a következő felirat volt:

Kettejük vitája csupán egy évtized múltán rendeződött, ekkor azonban életük végéig tartott a barátságuk.

Bírált alpolgármester

Bernádynak hasonlóan hullámzó kapcsolata volt a hozzá közel álló tisztviselőkkel is. Első mandátuma idején alpolgármesterével, Oroszlány Istvánnal (aki korábbi vetélytársa, ugyanakkor szabadkőműves társa is volt) jól együttműködött.

Az ügyet a városi tanács is megtárgyalta. A tárgyaláson Bernády békésen remélte az ügy megoldását. Ez be is következett, Hofbauer kezelni tudta alkoholproblémáit és a következő években hű követőre talált benne Bernády. Számíthatott rá a törvényhatóságban, valamint barátságuk is valósággal elmélyült. Erről tanúskodik Bernádytól az „Édes Aurél!” levélbeli megszólítása. Bernády későbbi (1913-as) főispáni kinevezését követően Hofbauer került a polgármesteri állásba.