
Ilyen leány volt egykor Teréz néni
Fotó: Costea Andrea
A gyergyóalfalvi Teréz néni jövőben tölti be 90. életévét. Az élet nehézségei nem kerülték el, megélt egy világháborút, ott volt, amikor a vaslábiak megtámadták az alfalvi zarándokokat, s a rossz emlékek olyan tisztán vannak előtte, mintha minden tegnap történt volna. A problémákat szőttesekbe szőtte, nevetéssel győzte le.
2017. augusztus 23., 15:422017. augusztus 23., 15:42
2017. augusztus 23., 17:392017. augusztus 23., 17:39
Gyergyóalfaluban, az Ecet utca előtt kérek útbaigazítást egy arra járótól. Belépek a kapun, takaros udvar fogad és egy legényke, a dédunoka. Balra mutat, megfordulok és ott áll az ajtóban egy idős néni kendővel a fején, kíváncsian. Ő a 89 éves Madarász Dávidné, Teréz néni. Beinvitál a házba. Egy kis szobácskába toppanok be, a falon szőttesek, amelyekről később megtudom mindet ő készítette.
Teréz néninek nem kell messzire mennie ahhoz, hogy meglátogathassa szeretteit, unokájával és dédunokájával is egy fedél alatt él. Leülünk az asztalhoz, amelyet viaszosvászon fed, hogy a saját készítésű abroszok védve legyenek. Elmondom, hogy a múlbéli emlékekért jöttem, a gyalogos búcsújárásokra, az életére vagyok kíváncsi.
Teréz néni már tízéves korában gyalog ment el a búcsúba. A családból csak az édesapja és ő tudtak menni, később húga is velük tartott, de a fiútestvérei nem, nekik szolgálniuk kellett. „Édesapám örökké vitt magával, mert látta, hogy szeretek menni” – idézi fel sóhajok között a néni ezt a régi emléket.
Teréz néni, mint akkoriban sok-sok alfalvi, gyalog tette meg ezt a távot Alfalutól Somlyóig.
Azt meséli, hogy minden évben csütörtök reggel indultak el Alfaluból. Egyik csíki faluban „háltak meg”, szombat estére értek be Csíksomlyóra, az éjjelt egy nagy csűrben töltötték, „az alfalvi nép oda volt letelepedve”. Vasárnap mindenki az ünnepi székely ruháját vette fel a kikerülésre, „egészen megkerülték fenn a hegyet”, majd ezt követte a szentmise tíz órától, amely még akkor a templomban volt megtartva s „az alfali nép volt legelöl, mert valamikor Alfaluban egy István pap nevezetű indította el a búcsút.” Haza érve a falu végén már köszöntötték őket az itthon maradottak, és együtt mentek el a templomba meghallgatni egy rövid szentbeszédet.
Teréz néni elmeséli, hogy gyapjúfonalból kötöttek papucsot s bőrtalpat tettek neki, azzal mentek el Somlyóig. A férfiak között akadt olyan is, aki bocskort hordott.
– meséli. Elképedve hallgatom, hiszen a mai világban már bent a házban sem járunk mezítláb, ők pedig kilométereket tettek meg cipő nélkül, mégsem sérült meg a lábuk. „Meg volt a talpunk keményedve” – kacag a néni.
A zarándokoknak nem csak a megtett kilométerek okoztak nehézséget, más problémákkal is meg kellett küzdeniük. Teréz néninek eszébe jut az 1947-es pünkösdi hazajövetel. „Amikor jöttünk a búcsúról visszafelé, láttuk, amikor béértünk Vaslábra, hogy a házak, kapuk előtt annyi nép össze van gyűlve. Én akkora voltam, hogy zászlót tudtam vinni, s ugye a férfiak vitték a vezérkeresztet s a hármas keresztet. Amikor a vasúthoz felértem, hát látom, hogy oda a vasút mellé hanyigálják le a kereszteket.”
Amikor Alfaluban bérmált Márton Áron püspök
Fotó: Costea Andrea
Elmondja, hogy a vaslábiak rárohantak a zarándokokra, még a papokra is, és összeverekedtek, de valahogy sikerült „szerteválogatni őket”. Sok a találgatás az egykori összetűzésről, manapság ha szóba jön a múlt etnikai konfliktusként emlegetik, de a résztvevője, az akkor 19 éves Teréz néni úgy véli, a verekedés azért kezdődhetett, mert egy vaslábi ember szekér elé fogott lovai megijedtek a zászlóktól, irányíthatatlanná váltak és a gazda szekerestől, lovastól az árokba borult.
A kredencen több fényképalbum is van, Teréz néni elővesz egyet, nézegetjük, közben mesél. A bérmálkozást örökíti meg Alfaluban, és Márton Áron püspök is rajta van. Teréz néni elmondja, ott volt azon a csíksomlyói búcsún is, amelyen Márton Áron utoljára prédikálhatott. A beszéd tartalmára már nem emlékszik, de arra igen, hogy a következő év januárjában börtönözték be a püspököt. Ugyanazon a napon tartóztatták le Teréz néni sógorát, Madarász Ferencet, aki szintén pap volt és a fogságban veszítette életét.
Egy Teréz nénit ábrázoló fiatalkori fénykép is előkerül, „valamikor ilyen leány voltam” – mondja. Több kép van a szőttesekről, terítőkről, székely ruhákról, amelyeket ő készített, hiszen 64 éven keresztül szőtt, nem csak saját használatra, hanem mások számára is. Munkáit falunapokon állították ki, diákok látogatták meg otthonában, hogy megnézhessék, hogyan dolgozik. Emellett a szárhegyi művésztáborban is volt, minden novemberben ott dolgozott.
Elmeséli, hogyan „vették a fonalat”, hogy utána feltehessék az osztovátára, hogyan tanított meg másokat is szőni, köztük egy fiatalembert, aki „úgy szőtt, ügyesebben, mint a felesége” – büszkélkedik tanítványával Teréz néni. Úgy történt, hogy az asszony elment hozzá, hogy megkérje, szőjön valamit neki egy kevéske anyagból, de Teréz néni ezt a választ adta: „Nem szövöm meg, te Blanka tanyitónénihez jártál, tanyított ő kézügyességre, én felteszem s megszövöd.” Hát mit volt mit tenni, szereztek osztovátát, s el lehetett kezdeni dolgozni. Egyik nap Teréz néni, mielőtt indult a kollektívába dolgozni, meg akarta nézni, hogy folyik a munka, de amit látott, azon ő is meglepődött, s mosolyogva mesélte el: „Egyszer menyek egy reggel, korábban volt, nyolc óra előtt, mondom bénézek, lám, hogy haladnak. Menyek bé s hát látom az ablakon keresztül, hogy egy férfi ül az osztovátába. Hát, úgy szőtt, csattogtatta az osztovátát, ügyesebben, mint a felesége.”
Nem csak a kredencben lévő fényképeken, saját udvarában is találkozhat unokáival, déunokáival
Fotó: Costea Andrea
Szekérrel indultak Borzont irányába, de Teréz néni ellenkezett. „Én mondtam édesanyámnak, hogy nem megyek. Volt olyan régifajta kötött szatyor, s én külön pakoltam magamnak, a többit felrakták a szekerre. Sírt édesanyám. Gondoltam, hogy éjjelre felmászok a ház előtt lévő nagy körtövefára, s a nappal eltelik valahogy, de féltem egyedül. Egyszer csak egy hatalmas ordítást hallottam. Oda le a vágóhídnál meggyújtottak valamit. Megfutamodtam a pakkommal s irány utánuk.”
Mire a család elérte Borzont határát bőrig áztak a hirtelen kerekedett vihar miatt. Két éjszakát töltöttek a falu szélén levő kaszálón, utána a mezőn keresztül hazamentek. Mindent úgy találtak otthon, ahogyan hagyták, még az élelmiszert tartalmazó rejtekhely is érintetlen volt. „Egy faliórát vittek el, más semmihez nem nyúlt senki” – idézi fel.
Eltelt közel 90 év örömmel, bánattal, szép emlékekkel, rossz élményekkel. Feleleveníteni ezt a sok emléket biztosan nem volt egyszerű számára, de nem kesereg. Végzi a napi teendőket, örvend, hogy nem ágyhoz kötött. Ami volt, azzal megbékélt, azt mondja: „ezt mind átal kellett élni s meg kellett csinálni.”
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
szóljon hozzá!